Feketehalmon áll Erdély egyetlen ökumenikus temploma

Katolikusok, reformátusok és unitáriusok használják közösen a tizenegy éve épült feketehalmi Ökumenikus Központot.

Pengő Zoltán

2009. december 18., 11:482009. december 18., 11:48

A maguk módján, de közös templomban imádják az Istent a feketehalmi római katolikus, református és unitárius gyülekezet tagjai. A Brassó megyei településen hagyományosan csupán a szász evangélikusoknak és a román görögkeletieknek volt templomuk.

A három felekezet magyar és csángó tagjai javarészt az iparosítás idején költöztek be a barcasági kisvárosba, és saját épület híján a lutheránusok mindinkább hívek nélkül maradó templomát használták.

A saját, ökumenikus templom építését Ménessy Miklós jelenleg Brassóban szolgáló református lelkész és Sebestyén Ottó katolikus plébános kezdeményezte. A munkálatok – melyeknek költségeit közösen viselte a két egyház – 1996-ban kezdődtek el, 1998 nyarán pedig felszentelték a templomot.

„A templom diszkréten hordozza a katolikus és a református elemeket” – nyilatkozta Koszta Enikő, a feketehalmi református közösség lelkésze. A három felekezet felváltva használja az Ökumenikus Központ nevet viselő épületet: az unitáriusok havonta egyszer, a reformátusok főleg vasárnaponként, a katolikusok ellenben napi rendszerességgel.

A templomban időről időre közös istentiszteletet is tartanak, az ökuménia jegyében – hangsúlyozza Sántha Pál katolikus plébános, akinek gyülekezetébe mintegy 550 személy tartozik. A hívek száma nem csökken, legutóbb 33 fiatal bérmálkozott, meséli a tisztelendő, annál nagyobb veszély azonban az elrománosodás.

„A hittant kénytelen vagyok románul tartani, a fiatalok közül ugyanis egyre kevesebben beszélnek magyarul” – nyilatkozta Sántha Pál, kinek tudomása szerint a gyulafehérvári püspökség területén a feketehalmi az egyetlen, katolikusok által is használt ökumenikus templom. 

A nemzeti identitástudat csorbulását és eltűnését látja a legnagyobb gondnak Koszta Enikő is. „A tendencia a románosodás. Vannak családok, amelyek egy évtized alatt elrománosodtak, míg mások nagyon ragaszkodnak a magyar nyelvhez” – nyilatkozta a lelkésznő, aki szerint a néhány éve megszűnt magyar nyelvű oktatás felélesztésével lehetne megállítani a folyamatot.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. március 16., csütörtök

Családpasztorációs képzéseket hirdet a római katolikus egyház

A Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye Családpasztorációs Központja szemléletformáló és gyakorlati alapképzésre hívja az egyházmegye házaspárjait.

Családpasztorációs képzéseket hirdet a római katolikus egyház