Tizedik kötetét is bemutatta már Baricz Lajosplébános.
- A pap is ember, szokták mondani. Miként lesz egy papból költő, vagy a papokról szóló vicceket fordító irodalmár?
- Gyulafehérváron, kántoriskolás koromban szerettem meg a verseket. Simon István tanított engem: az irodalom megszállottja volt, annyira, hogy számára a költészet szinte felért a szentírással, a költők meg a szentekkel. Az ő hatására kezdtem érdeklődni a költészet iránt, de amikor eldöntöttem, hogy pap leszek, félbehagytam az írást, mondván, hogy ennél komolyabb dolgokkal kell foglalkoznom. A teológián magyar irodalmi kört működtettünk, írogattam is, de nem verseket. Már rég lelkész voltam, amikor az Egyesült Államokba látogattam az egyik barátomhoz, és ott újból verset írtam. Annyira megtetszett nekik, hogy a későbbiekben minden hozzájuk látogató vendégnek felolvasták. Hazarepültem Amerikából és azóta írok. Ami meg a németből fordított vicces kötetet illeti, úgy gondoltam: ha az emberek szemlesütve, de mégis sok viccet mondanak a papokról, akkor inkább mondják ki nyíltan.
- Nyolc év alatt tíz kötetét adták ki, mondhatni futószalagon. Ez nem sok?
- De igen. Csakhogy úgy érzem magam, mint egy forrás, amely feltör, és mindegyre ontja a vizet. Időnként elapad, majd újra és újra elkezd buzogni. Az utóbbi hónapban például egy sort sem vetettem papírra. De előfordult, hogy útban hazafelé Borzontra hangosan mondogattam a verset, majd félrehúztam az autóval az út szélére, lejegyeztem a sorokat, s a következő parkolóig kiagyaltam az újabb szakaszt. Máskor meg az ágyból ugrottam fel, hogy papírra tehessem a soraimat.
- Egyszerűségük, dallamosságuk miatt nagyon sokan szeretik a verseit. Kapott-e kedvezőtlen kritikát?
- Fodor Sándor például kétségbevonta az értéküket, mondván, hogy ezek lényegében nem is versek. De ugyanő jegyezte meg, hogy milyen jó muzikális érzékem van, holott még énekelni sem tudok. Imreh Ernő bácsi, néhai jogász és közíró meg arra figyelmeztetett, hogy katolikus pap létemre nem lenne szabad szerelmes verseket írnom. Másik két kritikusom azonban, Jancsik Pál és Bölöni Domokos – akik az első köteteimet gondozták– pozitívan értékelték a munkámat. Ugyanilyen ösztönzően hat, amikor tudomásomra jut, hogy egyik-másik szavalóversenyen az én verseimet is előadták, sőt nyertek is velük. Egy könyvbemutatón egy szentgericei tanítónő elmondta, hogy valamikor megfogadta: többé nem olvas verset, mert nem érti őket, de az én alkotásaim mégis elnyerték a tetszését.
- Nem zavarja, hogy a versei nem hasonlítanak a ma divatos költészethez?
- Nem, mert nem is tudnék rím meg ritmus nélküli verset írni. Lelkészként értékhirdető ember vagyok, aki ragaszkodik a hagyományokhoz. Azt hiszem, ez érvényes a verseimre is.
Látogatottsági adatok