Bocskai emlékének szentelik a református létesítményt
Vasárnap avatja a székelyudvarhelyi belvárosi református egyházközség a Bocskai István gyülekezeti házat. A városközpontban álló épületet, amely korábban a Román Kereskedelmi Bank helyi kirendeltségének székhelyéül szolgált, 2003-ban a bank adományaként kapta a gyülekezet.
„Egy éve folynak a felújítási munkálatok, a végösszeg meghaladja a kétmilliárd lejt – mondta Gede Mátyás lelkipásztor. – Ide költözött a belvárosi lelkészi hivatal, és 150 férőhelyes gyűléstermet alakítottunk ki a földszinten. Van egy kis színpad, az emeleten egy kisebb tárgyalótermet és négy vendégszobát is berendeztünk. A papilakon lévő gyülekezeti termet már rég kinőttük, itt meg lehetőség lesz a pincében az egyházmegye levéltárát rendezett körülmények között tárolni, és egy ifjúsági központot is kialakítani.” A szabad vallásgyakorlást biztosító bécsi béke évfordulójára időzített átadás és névadás tisztelgés Bocskai István református fejedelem előtt. Az ünnepség délelőtt tíz órakor a belvárosi református templomban istentisztelettel kezdődik, a közösségi ház avató szalagvágása után a Máthé L. Pál udvarhelyi művész által készített Bocskai-plakettet leplezik le a bejáratnál. Az udvarhelyi avatóünnepséget Pap Géza erdélyi református püspök is jelenlétével tiszteli meg.
Hirdetés
szóljon hozzá!
Hírlevél
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
A Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye Családpasztorációs Központja szemléletformáló és gyakorlati alapképzésre hívja az egyházmegye házaspárjait.
szóljon hozzá!