2012. június 01., 07:272012. június 01., 07:27
A katolikus egyház hetedik alkalommal rendezi meg a Családok Világtalálkozójaként ismert nemzetközi imaünnepet, amelynek idei helyszíne Milánó. Az Észak-Olaszországot sújtó földrengés ellenére több százezer résztvevőt várnak Itáliából, Európából, Dél-Amerikából és Afrikából. A család: munka és ünnep címmel rendezett világtalálkozóra kilencven országból érkeznek családok. A programban közös ima, tanúságtétel, tapasztalatátadás is szerepel.
A katekézis szövegét tizenegy nyelvre fordították le, a világnyelvek mellett lengyelre, románra, arabra, oroszra és magyarra is. A kúria kérésére a Milánóba érkezőknek a város tizenegyezer családja ad szállást, tizenháromezer zarándokot a plébániák fogadnak be, a többség azonban a milánói utcákon és tereken tölti majd az éjszakákat. A város főpolgármestere, Giuliano Pisapia is megnyitotta otthonát. Mint mondta, így kíván példát mutatni, hogy a milánóiak minél több résztvevőt lássanak vendégül otthonaikban.
A világtalálkozóhoz június 1–3. között XVI. Benedek is csatlakozik. A pápa pénteken a milánói székesegyház előtti téren tart beszédet, este a Scala operaházban a tiszteletére adott koncerten vesz részt. Szombaton XVI. Benedek a székesegyházban rendezett elmélkedésen vesz részt, a Meazza stadionban bérmáló fiatalokkal találkozik, este a bressói repülőtér mezején a családok tanúságtevő ünnepén vesz részt.
A családokkal való találkozóra háromszázezer embert várnak. Vasárnap ugyanitt XVI. Benedek ünnepi szentmisét pontifikál. A világtalálkozóval egy időben zajlik Milánóban a családról szóló nemzetközi kiállítás és vásár, melyre ötvenezer látogatót várnak. Hatezer résztvevője van, közöttük kilenszáz fiatal a június elsejéig tartó Nemzetközi Lelkipásztori Teológiai Kongresszusnak. A milánói vásártér kongresszusi központjában zajló találkozón huszonhét ország több mint száz előadója szólal fel a családokat érintő kérdésekről. A különböző országokban élő családok tapasztalatairól szóló kerekasztal-beszélgetéseken magyarok is részt vesznek.
A világtalálkozót negyven televízió sugározza. Az események a Family2012.com honlapon is követhetők. A program bemutatásakor Ennio Antonelli bíboros, a Család Pápai Tanácsának elnöke hangsúlyozta, hogy „a házasságban élő, egy férfi, egy nő alkotta, egy- vagy kétgyermekes család boldogabb”. Hozzátette, hogy „ez a típusú család előnyösebb a társadalom számára, mivel átlagosan szegényebb, de kapcsolatokban gazdagabb”.
A Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye Családpasztorációs Központja szemléletformáló és gyakorlati alapképzésre hívja az egyházmegye házaspárjait.