2012. augusztus 03., 09:442012. augusztus 03., 09:44
Idén egyetlen közös nagytábort szerveznek a Gyulafehérvári Főegyházmegyében a fiatalok számára, miután korábban sikerült közös nevezőre jutniuk a Csíksomlyói Ifjúsági Találkozót és az Erdélyi Madridot megrendezőknek. Így a találkozó szervezői a Főegyházmegyei Ifjúsági Főlelkészség, a csíksomlyói plébánia, a Mária Rádió, a Mária Út Egyesület, illetve a Keresztirány Ifjúsági Szolgálat. A szervezők idén mintegy ezer résztvevőre számítanak a táborban, amely az eddigi hagyományoktól eltérően három nap helyett egy egész hétig tart.
A CSIT augusztus 13-án kezdődik egy kétnapos gyalogos zarándoklattal a Mária-úton. A fiatalok zarándokcsoportokba tömörülve több településről – Székelyudvarhelyről, Gyergyószentmiklósról, Gyimesbükkből, Mikóújfaluból, Kászonból – indulnak Csíksomlyóra, és a kedd esti ünnepi nyitó szentmisére érnek célba. A résztvevők a dévai Szent Ferenc Alapítvány csíksomlyói otthonában kapnak szállást, de sátorhelyek is lesznek.
A találkozó egész héten komoly lelki programokkal zajlik, és szombaton, augusztus 18-án ér véget. A tábor témája kapcsolódik a főegyházmegye pasztorális tervéhez, a misszió jegyében tartják az előadásokat. Bővebb információk a csitinfo.ro honlapon olvashatók, és a jelentkezési űrlapot is itt lehet letölteni. A jelentkezési határidőt augusztus 5-ig hosszabbították meg a szervezők.
Rédai Botond
A Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye Családpasztorációs Központja szemléletformáló és gyakorlati alapképzésre hívja az egyházmegye házaspárjait.