Fotó: A szerző felvétele
2009. június 19., 11:192009. június 19., 11:19
Szabó Lajos kanonok, a kiállítás kurátora megilletődötten idézte fel életének azt az évtizedét, amelyet a gyulafehérvári székesegyház tövében töltött. Elmesélte a püspökség alapításának legendáját, miszerint Szent István király az esztergomi palota kertjében, a rózsatövek mellé támasznak állított karók láttán döntötte el: a népnek támaszra van szüksége, hogy hitét megőrizze és így alakultak meg a püspökségek, épültek fel a székesegyházak.
A kövek beszélnek – utalt a kanonok a gyulafehérvári katedrálisra –, és kiállításon látható képeken keresztül is közvetíteni tudják üzenetüket: Isten szeretetére, az összetartozásra és a kitartásra figyelmeztetnek. A közel ezeréves székesegyház a legrégebbi és legépebben megmaradt kora középkori ingatlan a Kárpát-medencében, rengeteg kőből épült, de ha ezek a kövek szanaszét lennének, nem lehetne Isten háza. Így lehet az összetartozásnak az örök szimbóluma, fogalmazott Szabó.
„A kövek kitartásra buzdítanak, hiszen elég belegondolni, mennyi mindent bírtak ki ezer esztendő alatt, tatárjárást, világháborúkat. Ez a kiállítás figyelmeztet, hogy Szent István örökségét újra kell élesztenünk, különben a történelem vihara elsodor bennünket. Ez az a támasz, amihez oda kell kötnünk az életünket, hogy ne tudjanak minket letapodsni. Sok az elkeseredett székely ember, akinek nincs jövőképe, nem látja az élet értelmét. Az ezeréves köveket bemutató kiállítás számukra is közvetíti a biztatást, hogy aki kitart, az megmarad” – mondta a kanonok.
A Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye Családpasztorációs Központja szemléletformáló és gyakorlati alapképzésre hívja az egyházmegye házaspárjait.