Az Egyesült Államok után a sóváradi remeteséget választotta Fekete Krisztina színművész

– Hogyan került az Egyesült Államokba, és mivel foglalkozott ott tartózkodása idején?
– Indiana államban, Winona Lake nevű kis faluban a Keresztény Előadóművészek Közössége (Christian Performing Artists’ Fellowship) keretében dolgoztam. Tulajdonképpen úgynevezett internshipre, azaz szakmai gyakorlatra mentem ki. Még mielőtt a színművészeti egyetemre felvételiztem volna, egy éjszakai virrasztás után az az ötletem támadt, hogy be kellene írnom a Google-ba azt, hogy keresztény előadóművészek. Az első információ, ami kipattant, erről a közösségről szólt. Láttam, hogy egyéves programokat szerveznek, és szívesen várnak nemzetközi diákokat is. Írtam nekik, de akkor nem kaptam választ. Utolsóévesként ismét jelentkeztem. Végül 2008 októberében utaztam el. 

– Más külföldiek is voltak? 
– Év közben csupán ketten voltunk külföldiek, viszont a közösség által szervezett négyhetes fesztiválra (MasterWorks Festival) a világ minden részéről érkeznek fiatal művészek. A fesztivál előterében a képzés áll, de több mint 40 koncertre is sor kerül. A táncosok és a színészek egy-egy előadást készítenek a fesztivál végére. A képzések, koncertek és előadások mellett a Szentírás tanulmányozása is fontos szerepet kap. Nagy hangsúlyt fektetnek a képzés minőségére is, kiváló tanárokat hívnak meg. A színészeket a Broadwayről és Hollywoodból érkezett tanárok tanítják.

Így történhetett meg, hogy Jim Caviezel (Mel Gibson Passiójában Jézus szerepét játszotta) tanárjával, John Kirbyvel dolgozhattam. A szervezet arra is hangsúlyt fektet, hogy kapcsolatban maradjon azokkal a fiatalokkal, akik már megfordultak náluk. Igazából kialakul egy nagy család, ez egy sok éve tartó folyamat. Az egyik fő cél, hogy a fesztiválon a fiataloknak az élő Istenről, Jézus Krisztusról beszéljenek. Az Isten szemszögéből határozzák meg a művészetek szerepét.

A művészek gyakran énközpontú élete helyett, az Isten-központú, szolgáló élet teljességét és szépségét tárják a diákok elé. A művészet ily módon az őt megillető helyre kerül. Olyan csodálatos eszköz, amely Isten szépségéről, igazságáról tud beszélni. Csaknem egy éven keresztül én voltam a fesztiválnak a szervezője, reklámfelelőse, majd amikor a szervezőmunkát befejeztem, egyszerű résztvevővé váltam. Ezt ajándékba kaptam. Különben elég sokba kerül a megszervezése, hiszen négy héten keresztül ellátást, képzést biztosítanak a résztvevőknek.

Ugyanakkor nagyon sok ösztöndíjat oszt ki a szervezet, hogy megkönnyítse a diákok részvételét. Én is ösztöndíjas voltam. Közben megszületett a vágy bennem, hogy megosszam az itthoniakkal mindazt, amit a művészet szerepéről tanultam, ezért közben rádióztam is, a római katolikus Mária Rádióhoz küldtem el a tengerentúlról a Szép Szeretet című adásaimat. Vasárnaponként este 9 órától hallható ez, és ettől a hónaptól újból friss adásokkal jelentkezem majd. 

– Mit látott Amerikából? Mennyit gazdagodott lelkileg az ottléte idején?
– Amerika óriási, és az élmények attól függnek, hogy hol tartózkodsz. Én egy turisztikai kisfaluban éltem, melynek saját egyeteme, saját szimfonikus zenekara van. Washingtonban, West Virginiában, Floridában, Miamiban is megfordultam, hát ezek a helyek olyanok, mint a filmekben. Ugyanakkor nagyon sok szép, védett természeti park létezik az Egyesült Államokban. Azt érzem, hogy kinyíltam. Olyan közösségben éltem és dolgoztam, akiknek tagjaival közös a hitem, és megtapasztalhattam, hogy ennek a mindennapi helyzetekben, a munkahelyi viszonyokban komoly jelentősége van.

– Mik a tervei? Láthatjuk-e az erdélyi magyar társulatok produkcióiban?
– Tervekben nincs hiány. Óvatosan jelentem ezt ki, de nem tervezem, hogy elszerződjek egy hazai társulathoz. Esetleg egy-egy szerepre szerződök majd. Gyergyószentmiklósra már hívtak, de visszamondtam a fellépést, hiszen az elmúlt egy hónapban „remeteként” éltem Sóváradon, a Mustármag Egyesület remeteházában. A természet csendje vett körül. Ketten voltunk az Úrral. Beszélgettünk reggel, délben, este. Úgy éreztem, hogy ha valóban őt akarom szolgálni, akkor jobban kell őt ismernem.

Hát ezért vonultam el, meg azért is, mert tudom, hogy Ő szeret időt tölteni velünk. Ez a világ szétszedi az embert, a napi gondok között néha eltévedünk. Azt érzem, hogy helyreállt az iránytűm. Leegyszerűsödtek a bonyolult kérdések, mert látom, hogy az Isten él és jelen van, s a többi meg magától következik. Szerintem mikor az ember messziről hazaér, szüksége van egy ilyen átmeneti állapotra. Mikor odaértem, sokkolóan hatott rám minden. Úgy éreztem, hogy a korábbi 26 évemet itthon hagytam, és furcsa módon enélkül érkeztem meg oda. Egy hónap után kezdtek megtalálni az itthon hagyott ügyeim. Érdekes érzés volt. 

– Ha egyetlen társulathoz sem szerződik, hogyan képzeli el a mindennapokat?
– Egyelőre pár hónapra Nagyváradra megyek, mert fel szeretném frissíteni a gyógytornászi ismereteimet, hisz az ottani egyetemen végeztem. Úgy gondolom, hogy valamikor társulatot létesítek – színészekkel, táncosokkal, zenészekkel –, akik olyan előadásokat hoznak majd létre, amelyek az élő Istenről szólnak, emellett pedig a büszkeség elleni gyógyszerként konkrét szolgálatot is vállalnak.

Én gyógytornászként tisztán látom a szolgálatomat. Gyerekkorom óta a kicsiket helyezte a szívemre az Isten, azokat, akiket általában nem veszünk észre. Főként a beteg gyerekekre gondolok. Az Isten most vezetett vissza ehhez a hivatáshoz. Amíg színésznek készültem, erre nem tudtam koncentrálni. Annak az Istennek, akit én ismerek, minden második szava az, hogy oda kell figyelni a kicsikre, az özvegyekre, az elesettekre.

Azt hiszem, hogy ilyen körülmények között nekünk is ez a feladatunk. Természetesen látom, hogy ezek nagy tervek, és messze lehet a megvalósulás, de az Úrnak a kezében van minden, én meg igyekszem hű maradni hozzá. Az első lépéseket már megtettem. Az amerikai tapasztalataim nagyon nagy segítségemre lesznek. A közösség vezetőjétől, Patrick Kavanaughtól nagyon sokat tanultam, főként azt, hogy minden gondunkkal az Istenhez forduljunk, mert ha az Ő ügyében járunk, akkor Ő hű és gondoskodó. Így indulok útnak.