2012. július 27., 09:452012. július 27., 09:45
„A fiatalok elutasítók az intézményesített vallás tekintélyével szemben, az idősebbeket a vallás átpolitizálása téríti el, az embereket pedig általában kevésbé érdekli a teológia, mint bármikor korábban” – mondta el Barry Kosmin, az elemzés egyik szerzője. A lap szerint Kosmin volt az első, aki 1990-ben mérni kezdte a vallási csoportokhoz nem tartozó felnőttek részarányát. Ez az akkori 6 százalékról 2008-ra 15 százalékra nőtt, majd egy tavaly nyilvánosságra hozott adat szerint elérte a 18 százalékot. A Pew 19 377 megkérdezett válaszait összegezte. A felmérést 2011-ben végezték.
A kutatóintézet megállapította, hogy az amerikai felnőttek 10 százaléka azután lett vallástalanná, hogy vallási közösségben nőtt fel. Az amerikai és kanadai egyházak 2012-es évkönyvének adatai szerint a nem hívők számának növekedésével egyidejűleg a katolikus egyház – az Egyesült Államok legnagyobb felekezete –, továbbá a baptisták, a metodisták és az evangélikusok száma stagnál, vagy kis mértékben csökken.
Mark Chaves, a Duke Egyetem professzora szerint az amerikaiak 90 százaléka ma is hisz az isten valamilyen változatában. „Néhány évtizede 99 százalék volt az arányuk. A változás lassú, de látjuk, ahogy bekövetkezik” – nyilatkozott Chaves.
A Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye Családpasztorációs Központja szemléletformáló és gyakorlati alapképzésre hívja az egyházmegye házaspárjait.