Fotó: A szerző felvétele
2010. január 15., 11:262010. január 15., 11:26
Nagy volt az izgalom kedden a marosvásárhelyi, Szabadság úti otthonban. Azt ott lakó nyolc gyerek, valamint a társulás többi házából érkezett társaik maguk is segédkeztek a házszentelésben, ugyanakkor egyházi, karácsonyi énekeket adtak elő.
Bakó Béla 1954-ben született Marossárpatakon. A gyulafehérvári római katolikus teológia elvégzése után Csíkszereda, Orotva, a mócvidéki Brád után 1990-ben Marosvásárhelyre, a Milcov utcai (Ady negyed) plébániára helyezték, a negyedben – ahol a szegénység volt az úr – 14 évig szolgált. 1994-ben szegénykonyhát létesített. Közben a romák lakta Hidegvölgybe is eljárt, és látta, hogy sok árva, félárva gyerek az utcákon kallódik. Elhatározta: segíteni próbál rajtuk, és tíz évvel ezelőtt létrehozta a Szent Erzsébet Társulást.
A Ferences Rendtartomány támogatásával és külföldi segítséggel ingatlanokat vásárolt Marosvásárhelyen és Sárpatakon. Kezdetben négy gyereket fogadtak be, de számuk gyorsan növekedett. A Maros Megyei Gyermekjogvédelmi és Szociális Igazgatóság irányította hozzá az ellehetetlenült sorsú gyerekeket. „Soha nem mondtunk nemet, ha valaki bajban volt, befogadtuk” – meséli lapunknak Pál atya. Jelenleg 30 gyereket, fiatalt gondoznak. A legkisebb három, a legidősebb 18 éves. Marosvásárhelyen két otthont működtetnek, Sárpatakon négy házban laknak gondozottaik.
„Szakmára tanítjuk őket, minden támogatást megadunk, és ha mindenképpen szükséges, akkor életük végéig segítjük őket” – válaszolta az atya a Krónika azon kérdésére, hogy mi lesz neveltjeikkel, ha felnőtté válnak. Azt is tervezik, hogy Sárpatakon műhelyeket létesítenek, ahol a fiatalok szakmát tanulhatnak. A gondozott gyerekek szigorú nevelésben részesülnek, fegyelmi kihágások nemigen fordulnak elő. „Az megtörténik, hogy az iskolában verekednek, de nem többet, mint a szülők nevelte gyerekek. Egy esetben fordult elő, hogy egyikük elindult városnézésre, busszal járta Marosvásárhelyt. Nagyon megriadtunk, de aztán megtaláltuk, és hazahoztuk. Többet nem fordult elő” – mesélte az atya.
Pál atya jelenleg Kolozsváron szolgál. Amikor Marosvásárhelyről elhelyezték, az a hír járta a városban, hogy a Ferenc-rendi egyháztartomány nem nézte jó szemmel bokrosodó szociális tevékenységét, talán azt, hogy az általa létrehozott társulás több ingatlant vásárol, noha a ferences szerzetesek egyik ismérve, hogy semmijük nincs. Az atya szerint ő nem rendelkezik semmivel, az ingatlanok a társulás tulajdonában vannak.
Szerinte inkább az volt a gond, hogy sokasodó teendői miatt gyakran volt távol a rendháztól: „Sokat kellett utaznom, a finanszírozáshoz adományozókat kellett keressek, így a közös imákban elég ritkán vettem részt. De egyházi vonalon sokat dolgoztam. Kilenc éven keresztül minden második héten Székelyudvarhelyre jártam az apácákat gyóntatni, tíz éven át a börtönbe is bejártam. 2003-ig a szegénykonyhán naponta száz adagot főztünk” – mesélte. A rendben egyre kevesebben vannak, így a kis rendházakat felszámolják, erre a sorsra jutott a vásárhelyi is. Pál atyát előbb Csíksomlyóra helyezték, ott házfőnök lett. Két év után újabb állomások következtek: Déva, Dés. 2009 augusztusától Kolozsváron szolgál. Így igen nehézkessé vált a Szent Erzsébet Társulás otthonainak a fenntartása. Pál atya mostanában hetente négy napot Vásárhelyen, hármat Kolozsváron tölt.
A harminc gyerek ellátása komoly gondot jelent. A gyermekvédelmi igazgatóságtól naponta fejenként 8,3 lejt kapnak élelemre, más kiadásra havonta gyerekenként 98 lejt juttat a hatóság. „Ami a legfájóbb, hogy sem az állami gondozottak, sem az ilyen jellegű otthonban nevelkedők nem kapják meg azt a havi 42 lejes gyermeknevelési pótlékot, ami a szülőknek jár” – mondja a szerzetes. Azonban akadnak állandó támogatóik, az egyik pékségtől négy éve naponta nyolc kenyeret, egy másiktól hetente nyolc kalácsot kapnak.
Nagyon jó lenne, ha vásárhelyi, sárpataki családok felvállalnák azt, hogy időnként, egy-egy napra magukhoz veszik a gondozottakat, de az atya szerint ez ritkán fordul elő.
A Szent Erzsébet Társulás marosvásárhelyi otthonában olyan kislánnyal is szóba álltunk, aki sem az édesanyját, sem az édesapját nem ismeri. Az egyik kamasz fiú elmondta: hároméves korában került az otthonba, édesanyja Magyarországon dolgozik, édesapját nem ismeri. A harmadik kislánynak nyolc testvére van, ő is tizenegy éve az otthon lakója. Mindannyiuk sorsát Pál atya egyengeti.
A Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye Családpasztorációs Központja szemléletformáló és gyakorlati alapképzésre hívja az egyházmegye házaspárjait.