Ablak az örök életre

Jézus üzenete teszi ezt bizonyossággá számunkra: „Én élek s ti is élni fogtok”. Ezért a kereszténység az örök élet iskolája. Az örök életet az emberi ész lehetségesnek tartja, a szív megköveteli és Isten szeretete lehetővé teszi és megerősíti.
Ha az örök élet az emberi megismerés tárgya lehetne, akkor megszűnne reánk nézve hatalom lenni. Isten azonban az érzékelhető világból kivette és áttette az érzékfeletti világba, mégpedig azért, hogy ne csak tudomásul vegyük, hanem az életünket tegyük reá. Életünk tulajdonképpen nem egyéb, mint fejlődés, növekedés ebbe a világba: az ismeret világából a hit világába. A gyermek kezdetben csak hegyet és völgyet, falut és várost lát, s csak későre tárul fel előtte annak rejtelmes nagysága, igazi értelme: ez az én szülőföldem, az én hazám.
Így vagyunk a mi világunkkal is. A látható világ felett van egy láthatatlan lelki világ – térhez és időhöz nem kötött. Arról van szó, belenövünk-e ebbe a láthatatlan világba s tárul-e fel napról napra egy új titok belőle, vagy pedig ott ülünk egy egész életen át annak kapujában s filléreket koldulunk, holott odabenn az élet teljességét, szépségét és gazdagságát kínálják felénk.
Az örök életet a szív megköveteli. Nincsen olyan vallás, amely az örök életet így vagy úgy ne vallaná. Sőt mindenki, aki egyik szavával tagadta, a másikkal pótlékokat keresett elveszett hite helyébe. Beszéltek az erő fennmaradásáról, az anyag állandóságáról. És beszélünk arról, hogy a kultúrában van a halhatatlanság: az ember fennmarad alkotásaiban. De mit ér ez? A szív nem elégszik meg álpótlékokkal, a szív a személyes örök életet reméli. Olyan életet, amelyik az „idelenn” tapasztaltnak a teljessége legyen. Tükör és homályos beszéd által látunk és értünk csak, kívánjuk ott a színről színre látást és tudást. Minden kijelentés, minden igazság csak visszavert fény, hogy meglássuk, kicsoda az Isten. Nos, egyszer megállunk előtte és meglátjuk Õt, úgy amint van, ez a színről színre látás. És itt kapcsolódik be a viszontlátás reménysége is. Aki nem Istent akarja meglátni, az nem találja fel szeretteit, de aki Istent megtalálja, az megérzi benne az elveszett és elsiratott kedveseit is, mert azok is mind ott vannak Isten szeretetében.
Így teszi Isten szeretete bizonyossá az örök életet. Mi Istent szeretőnek, hűségesnek ismerjük és tapasztaljuk. Erre Jézus tanított meg minket s életében bizonyossággá tette a vele való Atya-gyermek közösséget. Isten helyet biztosított számunkra az ő örökkévaló életében s részesei vagyunk az ő végtelen szeretetének is. Ezért nem lehet közömbös sem Isten, sem az ember számára, hogy miként éljük életünket, hogyan töltjük be helyünket itt és most, az örök élet folyamatában. Ebben a hitben, az örök élet bizonyosságában kívánok minden kedves olvasónak, unitárius egyházunk és a magam nevében Istentől áldott boldog húsvétot! Szabó Árpád unitárius püspök