A húsvéti ünnepkör története és jelentősége

A húsvéti szent három napon (Sacrum Triduum Paschale), azaz nagycsütörtökön, nagypénteken és nagyszombaton emlékezik meg a kereszténység Jézus Krisztus kínszenvedéséről, kereszthaláláról és feltámadásáról. A nagycsütörtök Krisztus utolsó vacsoráját, elfogatását és szenvedéseinek kezdetét idézi, a katolikus egyházban ez az oltáriszentség szerzésének emléknapja.

Az esti „utolsó vacsora miséjén” a Gloria éneklése után elnémulnak a harangok (Rómába mennek), kezdetét veszi a legmélyebb gyász. A mise végén (amelynek része lehet a lábmosás szertartása) az oltáriszentséget őrzési helyre viszik, mindent leszednek azt oltárról („oltárfosztás”), csak a gyertyatartókat és a lepellel letakart keresztet hagyják ott Jézus szenvedésének és ruháitól való megfosztásának szimbolizálására.

Nagypéntek Jézus kereszthalálának emléknapja, a legszigorúbb böjt és gyász ideje. A katolikus egyház ősi hagyomány alapján ezen és a következő napon nem mutat be miseáldozatot. A liturgiában felolvassák a Megváltó halálára vonatkozó írásokat, majd a passiót, Jézus szenvedésének történetét, és leleplezik a gyászlepellel bevont keresztet. Nagypénteken szokásos a keresztútjárás, amely során emlékezetbe idézik Jézus szenvedésének állomásait. A keresztút mai szokásos 14 állomása (stáció) az 1600 körüli évekre nyúlik vissza. Nagypénteken a hívők tartózkodnak a húsételektől, legfeljebb háromszori étkezés során egyszer szabad jóllakniuk.

Nagyszombat húsvét ünnepének előnapja. Arra a napra emlékeztet, amikor Krisztus holtteste a sziklába vájt sírban feküdt, de harmadnapra feltámadt. Ekkor van a tűzszentelés, amelyet a húsvéti gyertya- és keresztvízszentelés, majd a vigíliamise követ. A tűz Krisztus jelképe, akinek feltámadásával a remény, a fény születését ünneplik a keresztény egyházak. A misén már az Üdvözítő feltámadása fölötti öröm nyilvánul meg, a Gloriára ismét megszólalnak a harangok, és felhangzik az Alleluja. Estefelé tartják a feltámadási körmenetet.