Eltérően vélekednek a székelyudvarhelyi vállalkozók a duális képzésről, ugyanakkor már tíz vállalkozás kötött együttműködési szerződést két helyi szakközépiskolával.
Internetes petícióban tiltakoznak a Nagyváradra tervezett új villamosvonal ellen a város zöldszervezetei, amelyek a Pece-patakot és a környék ökoszisztémáját féltik.
Kolozsvár idén 7. alkalommal ad otthont az ünnepi könyvhétnek: a kincses város központi színhelyén, a Fogoly utcában május 11–14. között ünneplik a magyar könyv szerzőit és közönségét.
Hatalmas bulival és a Cloud 9+ együttes koncertjével ért véget vasárnap a 24. KMDSZ Diáknapok, ahol öt napon keresztül a több mint 2000 egyetemistáé volt a főszerep Kolozsváron.
Az Európai Parlament Petíciós Bizottságában (PETI) számolt be a kolozsvári táblaügyről és más romániai nyelvhasználati ügyekről Fancsali Ernő, az Erdélyi Magyar Néppárt kolozsvári elnöke.
A legjobb rendezés díját nyerte a Kolozsvári Állami Magyar Színház A mélyben című előadása a Romániai Színházi Szövetség hétfő esti temesvári UNITER-gáláján. Az előadás rendezője Yuri Kordonsky.
Számos kiállításmegnyitó, alkotóműhely és kollokvium is szerepel a Nagyváradon a napokban zajló Európai Fotográfiai Fesztivál programjában, amelyet a művelődési minisztérium védnöksége alatt szervez meg az Euro Foto Art Egyesület.
Az első, egészében ránk maradt magyar operai alkotásnak tartott, Béla futása című zeneművet, valamint Orbán György Pikkó herceg című darabját mutatja be a magyar operajátszás kezdeteit felidéző premier keretében a Kolozsvári Magyar Opera.
A keresztény értékek védelmére és az erkölcsi megtisztulás fontosságára hívta fel a figyelmet hétfőn Tőkés László európai parlamenti képviselő a reformáció ötszáz éves évfordulója alkalmával tartott nagyváradi sajtótájékoztatóján.
A megye kulturális eseményei közül a Kolozsvári Magyar Napok rendezvénysorozat kapja a legnagyobb vissza nem térítendő támogatást idén a Kolozs megyei önkormányzattól, amely hétfői rendkívüli ülésén döntött a finanszírozások szétosztásáról.
Családias légkörben rendezték meg a hétvégén a 9. Killyéni Péter-emléknap keretében a kolozsvári gimnazisták atlétikai emlékversenyét a Iuliu Haţieganu Egyetemi Sportparkban.
Erdélyi tehetségek mutatták meg énektudásukat az RTL Klub által szervezett X-Faktor-meghallgatásokon május 4. és 7. között.
Több magyar rendezvény is szerepel az idei szamosújvári városnapok programjában. A Kolozs megyei városban első ízben kezdődik a rendezvénysorozat a magyar közösség által szervezett programokkal.
Vereséggel búcsúzott hazai közönségétől a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata, amely 3-0-ra alulmaradt a Dinamóval szemben az élvonalbeli bajnokság felsőházi rájátszásának utolsó előtti fordulójában.
Az FK Csíkszereda nyerte meg 4-1-re a székely „El Clásicót” Székelyudvarhelyen, a harmadosztályos labdarúgó-bajnokság hétvégi 26. fordulójában.
Református Egységnapot tartanak május 20-án a nagyváradi várban. Még nagyobb rangot ad az eseménynek, hogy idén ünneplik a reformáció emlékévét.
Közönségszórakoztató és sportszerű rangadót ígérnek az érintettek hétvégére, a harmadosztályos labdarúgó-bajnokságban rendezendő Székelyudvarhely–Csíkszereda mérkőzésre.
Immár 22 éves hagyomány, hogy május első felében ünnepel a bánsági, azon belül a temesvári magyarság.