A munkáltatókat tájékoztatni kell arról, hogy lehetőségük van üdülési utalványokat adni a munkavállalóknak – mondta Constantin-Daniel Cadariu turisztikai és vállalkozásügyi miniszter pénteki, Mamaián tartott sajtótájékoztatóján.
Az olasz egészségügyi minisztérium bejelentette, hogy szerdától megszüntetik azt a kötelezettséget, amely szerint az országba lépőknek igazolniuk kell a koronavírus elleni védettségüket, illetve friss negatív szűrési leletet kell felmutatniuk.
Megbírságoltak Németországban egy romániai házaspárt amiatt, hogy gyerekükkel utaztak, pedig Romániában nincs is iskolai szünet, így a gyereknek iskolában van a helye – írja az Adevărul.ro.
Az Európai Unió Tanácsa jóváhagyta, hogy a következő tíz évben is többletköltségek nélkül legyen használható a mobiltelefon az Európai Unión belül tett utazások során – tájékoztatott az uniós tanács hétfőn.
Idén februárban 16,1 százalékkal nőtt a romániai kereskedelmi szálláshelyekre érkezett turisták száma 2021 februárjához képest, a vendégéjszakáké pedig 15,6 százalékkal – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) pénteken közzétett adataiból.
Ingyenes utazást biztosít az ukrán menekültek számára szombati határozatával a kormány számos vasúti, vízi és közúti tömegközlekedési eszközön.
Jordánia minden oda látogató számára izgalmas lehet: az ókort a modern jelennel ötvöző, közel-keleti, államformáját tekintve hásimita királyság kultúrájába, az ott élő emberek mindennapjaiba, az ország természeti szépségeibe nyerhet betekintést a turista.
Világjáró élményeiről, nem hétköznapi teljesítményekről számolt be az Érted Talks kolozsvári kezdeményezés keretében Bagoly Levente sepsiszentgyörgyi ultrakerékpározó és Pengő Zoltán kolozsvári újságíró.
Július elsejétől megdrágulhatnak a vonatjegyek, amennyiben a közlekedésügyi minisztérium rábólint a Román Vasúttársaság személyszállító ágazatának (CFR Călători) kérésére.
Világszinten fokozatosan szűnnek meg a korlátozások, így optimistábbak a turisták, és egyre többen foglalják le az utazásokat. Elemzők szerint a drágulás elkerülhetetlen idén, hiszen az energiaárak és a megnövekedett kereslet is felsrófolja az árakat.
Az ukrajnai utazások elhalasztását javasolja a magyar konzuli szolgálat a honlapján olvasható ajánlásában.
A március 15-ei nemzeti ünnep alkalmából idén is utazási lehetőséget hirdet Kárpát-medencei középiskolásoknak a Rákóczi Szövetség.
Több mint egymillió guggolást végeztek a kolozsváriak ingyenbuszjegyért csak az elmúlt fél évben – derül ki a városban országos premierként felállított okosjegy-automatát működtetők statisztikáiból.
Februárban szűnik meg a külföldről Angliába utazók érkezés utáni koronavírus-tesztelési kötelezettsége – jelentette be Grant Shapps brit közlekedési miniszter.
Máris enyhítenének az uniós hatóságok szigorán a romániai illetékesek, Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint ugyanis itthon csak a járványhelyzet függvényében alkalmaznák a Covid-igazolásra vonatkozó európai uniós előírást.
Nagy felháborodást szül a lakosság körében, hogy az egészségügyi igazgatóságok (DSP) december óta több ezer bírságot róttak ki az országba beutazókra a digitális formanyomtatvány ki nem töltése miatt.
Negyven százalékkal visszaestek a romániai szálláshelyek bevételei a szilveszteri időszakban a járvány begyűrűzése előtti szinthez viszonyítva. Olyan hotelek is akadtak, amelyek vendég és személyzet hiányában zárva tartottak az ünnepek alatt.
Több mint félezer Szeben megyei polgárra róttak ki bírságot a hatóságok karácsony és szilveszter között, miután nem töltötték ki a külföldről Romániába érkezőknek kötelező digitális adatlapot.