Nem köthetik többé a páciens költségén végzett koronavírus-teszthez a beutalást az állami egészségügyi intézmények – a bukaresti minisztérium erről szóló rendelete pénteken jelent meg a hivatalos közlönyben.
Nem kell kifizetniük a betegeknek a kórházba utaláskor elvégzett koronavírustesztet – erről szóló rendeletet hagyott jóvá pénteken Alexandru Rafila egészségügyi miniszter.
Az elmúlt 24 órában 3288 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, több mint tízezer teszt eredményének feldolgozása nyomán – közölte hétfőn az egészségügyi minisztérium.
Várhatóan augusztus végéig feloldották a németországi beutazásra eddig érvényes koronavírus-szabályozásokat: a visszatérő utazóknak és más beutazóknak nem kell igazolniuk, hogy oltási vagy gyógyultsági igazolással rendelkeznek és teszt sem kell.
Kétéves kimaradás után újra megszervezik a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház legfontosabb projektjei között számontartott Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozót (TESZT).
Katonai orvosokat és egészségügyi dolgozókat küldött Sanghajba a kínai hadsereg a város mintegy 25 milliós lakosságának koronavírus-tesztelésére – jelentette hétfőn internetes kiadásában a Global Times című kínai lap.
Országszerte 54 tanintézetben és 2025 osztályban/csoportban zajlott online az oktatás a múlt hét végén – tájékoztatott hétfőn az oktatási tárca.
Felhívást intézett szerdán Alexandru Rafila egészségügyi miniszter a koronavírus-fertőzés tüneteit mutató személyekhez, hogy a háziorvosi rendelőben teszteljék magukat, mert így gyors diagnózisban és megbízható orvosi felügyeletben részesülhetnek.
Dőlnek a fertőzési rekordok, kevesebb, mint egy hét alatt megkétszereződött az egy nap alatt diagnosztizált koronavírusos betegek száma. Szakemberek szerint az ötödik hullámban sok múlik azon, hogy minél több fertőzöttet diagnosztizáljanak.
Februárban szűnik meg a külföldről Angliába utazók érkezés utáni koronavírus-tesztelési kötelezettsége – jelentette be Grant Shapps brit közlekedési miniszter.
Több mint 3800 háziorvos kötött mostanáig szerződést koronavírustesztek elvégzésére, a csatlakozók listáját vasárnap tették közzé az egészségügyi minisztérium honlapján.
Megérkezett a tanfelügyelőségek raktáraiba a korábban beígért 10.540.000 Covid-gyorsteszt – közölte vasárnap Sorin Ion tanügyi államtitkár.
Jövő héten tízmillió nyálteszt érkezik az oktatási intézményekbe az iskolások, óvodások és tanügyi személyzet tesztelésére – közölte pénteken Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter.
A külföldről Angliába utazóknak vasárnaptól nem kell PCR-típusú koronavírus-tesztet elvégeztetniük érkezésük után, elégséges a néhány perc alatt eredményt mutató gyorsteszt is.
Megszűnik a héten a külföldről Angliába utazók indulás előtti koronavírus-tesztelési kötelezettsége, és az érkezés után is elégséges lesz egy gyorsteszt, amelynek eredményét nem kell elkülönítésben megvárni.
Az egészségbiztosítási pénztárakkal szerződéses viszonyban álló romániai háziorvosok 50 lejt kapnak valamennyi, SARS-CoV-2-re tesztelt személy után egy kedden elfogadott sürgősségi kormányrendelet értelmében – közölte Dan Cărbunaru kormányszóvivő.
Ingyenes utalványokat juttatna a kormány a vállalatoknak a koronavírustesztek elvégzéséhez. Az egészségügyi miniszter szerint ez segítene a gazdasági szereplőknek alkalmazkodni a Covid-igazolvány bevezetése kiváltotta új helyzethez.
Az óvodások és a tanulók szűrésére használt nyáltesztek leszállításának akadozása az egyik oka annak, hogy a kormányfő utasítására a miniszterelnök ellenőrző testülete vizsgálja a tesztek beszerzését – értesült kormányzati forrásokból az Agerpres.