Állami támogatásban részesül a kolozsvári és a nagyszebeni repülőtér a világjárvány okozta veszteségek kompenzálása érdekében – közölte a Ludovic Orban vezette kabinet szerdai ülését követően Ionel Dancă, a miniszterelnöki kancellária igazgatója.
Újból vannak nemzetközi járatai a nagyváradi repülőtérnek, a bihari megyeszékhelyről is elérhetővé vált a török Riviéra – jelentette be kedden a reptér vezetősége.
Átadták kedden a nagyváradi nemzetközi repülőtér új terminálját, és további fejlesztéseket is ígér a légikikötő vezetősége.
Az Európai Bizottság jóváhagyta kedden, hogy a romániai hatóságok egymillió euróval támogassák azokat a légitársaságokat, amelyek járatokat indítanak Nagyváradra és Nagyváradról – tájékoztatott a brüsszeli testület.
Mint a világ szinte összes repterén, a marosvásárhelyi légikikötőben is leálltak a repülőjáratok hetekkel ezelőtt, a beruházások viszont akadálytalanul haladnak. Az első kapavágásra vagy malterkeverésre még egy pár hónapot várni kell.
Cătălin Bulgariu, a jászvásári (Iași) nemzetközi repülőtér igazgatója pénteken bejelentette, törölték azokat a charterjáratokat, amelyek pénteken román vendégmunkásokat szállítottak volna Németországba.
Több ezer, németországi idénymunkára induló ember zsúfolódott össze Kolozsvár repülőterén, ahol a rendvédelmi szerveknek kellett felszólítani a kötelező távolság betartására az utasokat. Ez csak részben sikerült, az ügyben bűnvádi eljárás indult.
Ha minden a várakozásoknak megfelelően alakul, akkor 2021-ben már benépesül a Brassó-Vidombák nemzetközi repülőtér. Menetrend szerinti járatokat ugyan nem jelentettek még be, de érdeklődő légitársaságok szép számban akadnak, miközben az utazásszervezők úgy számolnak, hogy jövőre már mindenképp lesznek charterjáratok.
Több mint 50 millió euró értékben zajlanak beruházások jelen pillanatban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér különböző elemeinek kivitelezésére – jelentette be Adrian Ioan Veștea, a légikikötőt építtető Brassó megyei közgyűlés elnöke.
Nagyvárad polgármestere szerint együttműködést kell kialakítani a nagyváradi és a debreceni repülőtér között. Ilie Bolojannak a nagyváradi repülőtérrel kapcsolatos álláspontját az Agerpres hírügynökség ismertette hétfőn.
Évente 120 ezer lejjel „csapolja meg” a Maros megyei önkormányzat fennhatósága alá tartozó Transilvania nemzetközi repülőtér számláját annak volt parancsnoka, Ştefan Petru Runcan, akit előbb 2013-ban, majd 2014-ben is menesztettek tisztségéből.
Várhatóan jövő nyárra megépül a brassói repülőtér utasterminálja, miután aláírták az erről szóló kivitelezési szerződést. A tervek szerint csúcsforgalom idején egyszerre legalább három, 180 férőhelyes repülő utasait lehet majd zökkenőmentesen kiszolgálni.
Amennyiben nem lesz újabb óvás, a korábbi második helyezett cégcsoport tervezheti és építheti meg a Brassó-Vidombák Nemzetközi Repülőtér utasterminálját; közben más munkálatok is elkezdődnek. A megyei vezetők remélik, tartani tudják a 2021-es határidőt.
A Brassó Megyei Tanács megalapította a Brassói Nemzetközi Repülőtér Közhasznú Társaságot (AIB-RA), amelynek elsődleges feladata a légikikötő különböző tanúsítványainak, engedélyeinek a beszerzése lesz.
Ilie Bolojan, Nagyvárad polgármestere újfent arra kéri a Bihar megyei közgyűlést, hogy a városnak is lehessen beleszólása a nemzetközi repülőtér üzemeltetésébe, miután a néhány éve felújított légikikötőben továbbra sem lesznek menetrend szerinti nemzetközi járatok.
Egyesek szántszándékkal gátolják a marosvásárhelyi repülőtér fejlesztését – vélekedik Péter Ferenc, a Maros megyei önkormányzat elnöke. A megyei tanács nem áll le a korszerűsítési és bővítési munkálatokkal.
Temesváron kellett leszállnia a Ryanair légitársaság Londonból Szalonikibe tartó gépének a görög városban uralkodó kedvezőtlen meteorológiai feltételek miatt.
Ismét leállították a forgalmat péntek este a londoni Gatwick repülőtéren, újabb drón észleléséről szóló hírek miatt.