Egy orosz szárnyasrakétát lőtt le hétfőn reggel Kárpátalja légterében az ukrán légvédelem – közölte hivatalos Facebook-oldalán Viktor Mikita, a Kárpátalja Megyei Katonai Közigazgatás vezetője.
Újabb fegyverek eladását hagyta jóvá Románia számára az Egyesült Államok: a tranzakció keretében Bukarest AIM-120 AMRAAM levegő-levegő rakétákat vásárol, hogy a román légierő számára fejlett levegő-levegő képességeket biztosítson.
Henger alakú tárgyat találtak csütörtökön a Fekete-tenger romániai partszakaszán, a Venus-Saturn strand területén.
Az izraeli légierő Libanonban több helyszínen, kiterjedt légicsapásokkal felelt a Hezbollah libanoni síita szélsőséges szervezet szombati, tizenkét halálos áldozatot követelő rakétatámadására – jelentette a katonai rádió vasárnap reggel.
Helyi lakosok robbanásokat hallottak, ezt követően tüzet jelentettek a megszállt Krím nyugati részén, Novofedorivka városában lévő Szaki katonai repülőtéren – jelentette a Krími szél Telegram-csatorna péntekre virradóra.
Már csütörtök este megérkezett Tusnádfürdőre, a 33. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, vagyis a Tusványos helyszínére Orbán Viktor miniszterelnök.
Késedelmet szenvednek az Egyesült Államok tervei, hogy japán üzemekben gyártsanak több, Ukrajna Oroszország elleni védelme szempontjából kulcsfontosságú Patriot légvédelmi rakétát, mivel hiány van egy fontos, a Boeing által gyártott alkatrészből.
Az izraeli légvédelem Nyíl 3 rakétái Jemenből Izrael Vörös-tengeri kikötővárosára, Eilatra irányzott rakétákat fogtak el – jelentette az izraeli hadsereg (IDF) szóvivője vasárnap.
Moszkva keddi állítása szerint öt ukrán Szu-27-es vadászrepülőgépet megsemmisített és két másikat megrongált egy orosz Iszkander-M rakéta a poltavai Mirhorod repülőtéren.
Bár Románia úgy döntött, átad egy Patriot rakétavédelmi üteget Ukrajnának, erre kormányzati források szerint addig nem kerül sor, amíg meg nem kap helyette egy ugyanolyan képességű rendszert.
Az orosz erők szombatra virradóra rakéta- és dróntámadásokat indítottak több ukrán régió ellen. Lembergben egy orosz rakéta csapódott be egy energetikai infrastruktúra létesítménybe, ami tüzet okozott – jelentette Makszim Kozickij kormányzó.
Az Egyesült Államok átirányít más országoknak ígért légvédelmi rakétákat, hogy felgyorsíthassa a szállításokat az ukrán haderő számára – közölte a Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivője csütörtökön.
Klaus Iohannis román elnök kiszáll a NATO főtitkári tisztségéért zajló küzdelemből – ezt ő maga jelentette be a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) csütörtöki ülésén.
Nem járul hozzá a bukaresti védelmi minisztérium, hogy Románia áradjon egy Patriot rakétavédelmi rendszert Ukrajnának – derül ki a tárca által készített jelentés kiszivárgott részleteiből.
Orosz rakéta- és dróncsapások érték szerdán kora reggel Ukrajna hat régióját, tűz keletkezett egy ipari létesítményben, lakóházak rongálódtak meg, több ember megsebesült – közölték a helyi hatóságok.
Robbanások hallatszottak a megszállt Krím több városában, valamint az oroszországi Krasznodari terület egyik településén szerdára virradó éjjel – jelentette a Crimean Wind (Krími Szél) Telegram-csatorna.
Románia a Fekete-tenger partján kedden kezdődött Ramstein Legacy 24 (RALY24) elnevezésű nemzetközi hadgyakorlat keretében éleslövészettel teszteli második Patriot rakétaelhárító ütegét – közölte a védelmi minisztérium.
Olaszország új légvédelmi rendszer szállítására készül Ukrajnába – közölték kedden Kijevben.