Nem szavazzák meg a büdzsét a liberálisok: Raluca Turcan frakcióvezető szerint kétséges a költségvetés-tervezet alkotmányossága

Nem szavazzák meg a büdzsét a liberálisok: Raluca Turcan frakcióvezető szerint kétséges a költségvetés-tervezet alkotmányossága

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) törvényhozói a költségvetés-tervezet ellen fognak szavazni, ugyanis kétségbevonhatónak tartják annak alkotmányosságát – jelentette be szerdán Raluca Turcan, a politikai alakulat képviselőházi frakcióvezetője.

2019. január 28., hétfő

Élen a PSD, de nyomában a PNL – kevesebb mint 3 százalék a két párt közötti különbség a liberálisok felmérése szerint

Bár jelentősen esett a Szociáldemokrata Párt támogatottsága, azért még mindig első helyen áll, igaz, a liberálisok csupán hajszálnyira maradtak le mögötte – derül ki egy, a PNL által megrendelt közvélemény-kutatásból.

Élen a PSD, de nyomában a PNL – kevesebb mint 3 százalék a két párt közötti különbség a liberálisok felmérése szerint
2018. december 06., csütörtök

Mélyponton: 25 százalék alatt a kormányzó szociáldemokraták támogatottsága

Történelmi mélypontra, 25 százalék alá esett vissza a bukaresti kormány vezető erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) támogatottsága az IMAS közvélemény-kutató intézet friss felmérése szerint – közölte csütörtökön a Hotnews.ro ellenzéki hírportál.

Mélyponton: 25 százalék alatt a kormányzó szociáldemokraták támogatottsága
2018. szeptember 29., szombat

Orban nem hagyja annyiban, hogy nem indul eljárás a miniszterelnök ellen hazaárulás vádjával

Meg kívánja óvni Ludovic Orban liberális pártelnök a bukaresti nyomozó hatóság döntését, miszerint nem indítanak bűnvádi eljárást Viorica Dăncilă miniszterelnök ellen hazaárulás vádjával.

Orban nem hagyja annyiban, hogy nem indul eljárás a miniszterelnök ellen hazaárulás vádjával
2018. szeptember 16., vasárnap

Szeptember 27-én tárgyal az EP LIBE bizottsága az augusztus 10-i tüntetésen történtekről

Szeptember 27-én tárgyal majd az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottsága (LIBE) az augusztus 10-i, bukaresti tüntetésről, a vitán az Európai Bizottság első alelnöke, Frans Timmermans is részt vesz.

Szeptember 27-én tárgyal az EP LIBE bizottsága az augusztus 10-i tüntetésen történtekről
2018. szeptember 02., vasárnap

Ludovic Orban szerint egy új, amnesztiát lehetővé tevő sürgősségi kormányrendelet van készülőben

Határozottan ellenzi egy olyan sürgősségi rendelet kibocsátását, amely alapján felfüggesztenék az összes titkos protokollumot és azok hatásait is – közölte Ludovic Orban, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke, aki szerint ez egy „álcázott amnesztia” lenne.

Ludovic Orban szerint egy új, amnesztiát lehetővé tevő sürgősségi kormányrendelet van készülőben
2018. szeptember 02., vasárnap

Gabriela Fireahoz hasonlóan a belügyminiszter lemondását követeli Ion Marcel Vela liberális szenátor

Carmen Dan belügyminiszter lemondását kéri Ion Marcel Vela liberális párti szenátor, a felsőház védelmi bizottságának elnöke az augusztus 10-ei tüntetésen történtek miatt.

Gabriela Fireahoz hasonlóan a belügyminiszter lemondását követeli Ion Marcel Vela liberális szenátor
2018. augusztus 16., csütörtök

Marosvásárhelyi iskolaügy: a PNL az ombudsman révén próbálja megakadályozni az iskola újraindítását

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) a nép ügyvédje révén próbálja megakadályozni a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium újraindítását – jelentette be egy csütörtöki sajtótájékoztatón Cristian Chirtes szenátor, a párt Maros megyei szervezetének elnöke.

Marosvásárhelyi iskolaügy: a PNL az ombudsman révén próbálja megakadályozni az iskola újraindítását
2018. június 10., vasárnap

Feloldódhat a Bihar megyei patthelyzet: bírósági ítélet kötelezi az önkormányzatot a PSD tanácsosának beiktatására

Büntetőeljárásra számíthatnak a Bihar megyei liberális önkormányzati képviselők, ha tovább akadályozzák a PSD tanácsosának a beiktatását – határozott a nagyváradi ítélőtábla. A döntés kétéves patthelyzetnek vethet véget.

Feloldódhat a Bihar megyei patthelyzet: bírósági ítélet kötelezi az önkormányzatot a PSD tanácsosának beiktatására
2018. május 17., csütörtök

Dragnea puccskísérletnek tartja a kormányfő és ellene tett bűnvádi feljelentést

Liviu Dragnea PSD-elnök államcsíny-kísérletnek, a kormányzati hatalom törvénytelen megszerzésére irányuló próbálkozásnak minősítette az ellene és Viorica Dăncilă kormányfő ellen megfogalmazott bűnvádi feljelentést.

Dragnea puccskísérletnek tartja a kormányfő és ellene tett bűnvádi feljelentést
2018. május 17., csütörtök

Hazaárulással vádolják az ellenzéki liberálisok Viorica Dăncilă kormányfőt

Büntetőjogi feljelentést tett a bukaresti legfőbb ügyészségnél csütörtökön a jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) Viorica Dăncilă ellen többek között hazaárulás vádjával. 

Hazaárulással vádolják az ellenzéki liberálisok Viorica Dăncilă kormányfőt
2018. május 10., csütörtök

Össztűz zúdult a CNCD-re Klaus Johannis államfő megbírságolása miatt

Össztűz zúdult az Országos Diszkriminációellenes Tanácsra (CNCD) azt követően, hogy szerdán 2000 lejes bírságot rótt ki Klaus Johannis államfőre, amiért az „büntetőügyesekként" emlegetett egyes politikusokat, akik ellen bűnvádi eljárás indult.

Össztűz zúdult a CNCD-re Klaus Johannis államfő megbírságolása miatt
2018. március 20., kedd

A vásárhelyi fekete március ügyének újbóli kivizsgálását kéri a Maros megyei PNL

Az 1990-es marosvásárhelyi fekete március néven ismert román–magyar véres etnikai konfliktus iratai titkosságának a feloldását, és az események újbóli kivizsgálását kéri a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Maros megyei szervezete.

A vásárhelyi fekete március ügyének újbóli kivizsgálását kéri a Maros megyei PNL
2018. március 19., hétfő

Turcan: A PSD–ALDE–RMDSZ-többség hitelteleníti a parlamentet és támadja az igazságszolgáltatást

Bírálta hétfőn a Nemzeti Liberális Párt első alelnöke, Raluca Turcan az igazságügyi törvényekkel foglalkozó parlamenti különbizottságot, amely kedvezően véleményezte az igazságügy megszervezéséről szóló, 2004/304-es törvény módosításait.

Turcan: A PSD–ALDE–RMDSZ-többség hitelteleníti a parlamentet és támadja az igazságszolgáltatást
2018. március 11., vasárnap

Ludovic Orban a PNL kormányfőjelöltje, Klaus Johannis az államelnökjelölt

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) országos tanácsa vasárnap elfogadta azt a javaslatot, hogy Ludovic Orban legyen a párt kormányfőjelöltje, Klaus Johannis pedig a liberális párt államfőjelöltje a 2019-es elnökválasztáson.

Ludovic Orban a PNL kormányfőjelöltje, Klaus Johannis az államelnökjelölt
2018. február 13., kedd

Liberális támadás a tervezett magyar–román gázszerződés ellen

Ludovic Orban, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke is beállt azok sorába, akik megpróbálják politikai üggyé tenni a Magyarország és Románia közötti gázeladási megállapodás ügyét.

Liberális támadás a tervezett magyar–román gázszerződés ellen
2018. február 13., kedd

Román gyerekek elmagyarosítását vizionálják a román ellenzéki pártok iskolaügyben

Alkotmányossági kifogást emelt kedden két román ellenzéki párt a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium újraalapításáról szóló törvénytervezet ellen, az óvás előterjesztői pedig nacionalista szólamokkal támadták Magyarországot és az RMDSZ-t.

Román gyerekek elmagyarosítását vizionálják a román ellenzéki pártok iskolaügyben
2018. február 13., kedd

Kelemen Hunor az iskolaügyről: hibát követ el az alkotmánybírósághoz forduló liberális párt

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hibás döntésnek tartja, hogy a Nemzeti Liberális Párt (PNL) alkotmánybírósági óvást akar emelni a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium létrehozásáról szóló törvény ellen.

Kelemen Hunor az iskolaügyről: hibát követ el az alkotmánybírósághoz forduló liberális párt