Az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülésén elfogadta a koronavírus elleni beoltottságot igazoló dokumentumról kezdődő tárgyalásokra vonatkozó álláspontját, melyben a képviselők leszögezték, hogy a járvány ideje alatt használni tervezett igazolványnak megkülönböztetés nélkül kell biztosítania a szabad mozg&am
Az Európai Parlament a brüsszeli plenáris ülésén jogszabályt fogadott el a vonaton utazók jogainak kiterjesztéséről, az új szabályok többféle megoldást ajánlanak a késéssel, törléssel kapcsolatban vagy a mozgáskorlátozott utasoknak – közölte az uniós parlament csütörtökön.
Elutasította kedden a képviselőház az ország aranytartalékának hazahozatalát célzó törvényjavaslatot, amelyet még Liviu Dragnea volt PSD-elnök kezdeményezett.
Ingyenes iskolabuszokat vehetnek igénybe jövőre az elemi osztályok tanulói a nagyobb városokban – számolt be az Agerpres hírügynökség.
A szenátus jogi bizottsága megállapította, hogy Diana Şoşoacă szenátor vétett a parlament etikai szabályzata ellen – jelentette ki hétfőn Iulia Scântei, a szakbizottság elnöke.
Több mint 120 volt törvényhozó perelte be az utóbbi napokban a parlamentet, amiért egy februárban megszavazott törvény alapján beszüntette a speciális nyugdíjaik folyósítását.
Elutasította csütörtökön a bukaresti parlament két házának összevont kulturális bizottsága a Román Televíziótársaság (SRTV) 2017-es, 2018-as és 2019-es tevékenységi jelentését. A jelentések elutasítását a testület 13 tagja támogatta, heten az ellen szavaztak.
A képviselőház házbizottsága kedden elutasította azt a javaslatot, hogy az alsóház emberi jogi, vallási és kisebbségügyi bizottságán belül alakuljon egy albizottság, amely a Kovászna, Hargita és Maros megyei románok problémáival foglalkozik.
Dan Tanasă írásbeli megrovását javasolja a képviselőház jogi bizottsága a házbizottságnak az AUR-os képviselő parlamentbeli kollégáival szembeni múlt heti magatartása miatt. A házszabály szerint ez a legsúlyosabb büntetés ilyen esetekre.
Mellőzte a maszkviselési előírást a parlament épületében Vlad Voiculescu. Az egészségügyi minisztert lefotózták, amint kezet fog valakivel, de közben nincs elfedve az arca.
Szembement Rareş Bogdan liberális párti EP-képviselő az uniós parlament fősodrával: a román honatya határozottan ellenzi, hogy az azonos nemű párok gyereket fogadjanak örökbe, és az "apa" és "anya" kifejezések használatához is ragaszkodik.
Az Európai Bizottságtól kért kivizsgálást a korábbi bukaresti liberális (PNL-) kormány által közölt járványadatok állítólagos meghamisítása ügyében Victor Negrescu szociáldemokrata európai parlamenti (EP-) képviselő – közölte szerdán a G4Media.ro hírportál.
Az alkotmánybíróság (CCR) helyt adott szerdán annak a fellebbezésnek, amelyet a 2019/91-es sürgősségi kormányrendeletet törvényre emelő jogszabály ellen nyújtottak be, és megállapította, hogy nem egyeztethető össze az alaptörvénnyel a Román Forradalom Intézetének megszüntetése.
A törvényhozók politikai vándorlását tiltó törvényjavaslatot tervez benyújtani a parlamentbe a Szociáldemokrata Párt (PSD) – jelentette be vasárnap az alakulat elnöke.
Az Európai Parlament az Európai Unió luxemburgi székhelyű bíróságához fordul, amiért az Európai Bizottság elmulasztotta érvényesíteni az EU és az Egyesült Államok között fennálló vízumkölcsönösségre vonatkozó kötelezettségeket.
„Szomorú́ és elkeserítő̋, ami a Néppárt európai parlamenti frakciójában történik” – jelentette ki Kelemen Hunor, miután a Fidesz úgy döntött, kilép az EPP európai parlamenti képviselőcsoportjából. Az RMDSZ-elnök jelezte: a szövetség a frakció tagja marad.
A Fidesz európai parlamenti képviselői kilépnek az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti képviselőcsoportjából, miután a néppárti frakció szerdai ülésén elfogadta az alapszabályának módosítását – jelentette be szerdán Gál Kinga, a Fidesz-KDNP EP-delegáció elnöke és Deutsch Tamás, a Fidesz-KDNP
Postán fogja megkapni 580, eddig különnyugdíjra jogosult volt parlamenti képviselő az összeg folyósításának megszűnésére vonatkozó rendelkezést.