Morawiecki: Lengyelország és Románia Amerika legszorosabb szövetségesei, fenn kell tartani az Oroszország elleni szankciókat

Morawiecki: Lengyelország és Románia Amerika legszorosabb szövetségesei, fenn kell tartani az Oroszország elleni szankciókat

Lengyelország és Románia védelmi együttműködésének fejlesztéséről, a két ország védelmi ipara közötti kapcsolatok erősítéséről, katonai felszerelések közös beszerzéséről állapodtak meg a két ország vezetői.

2023. március 28., kedd

Lengyel miniszterelnök: Lengyelország és Románia is a Nyugat és a Kelet bábja volt, az EU nem mindig a legjobb megoldást kínálja

Oroszország Ukrajna elleni háborújának körülményei között megnőtt a közép- és kelet-európai régió szerepének jelentősége – jelentette ki kedden Bukarestben Mateusz Morawiecki.

Lengyel miniszterelnök: Lengyelország és Románia is a Nyugat és a Kelet bábja volt, az EU nem mindig a legjobb megoldást kínálja
2023. március 23., csütörtök

Ciucă védi a mundér zsebét: „a katonai nyugdíjak nem különleges, hanem szolgálati nyugdíjak”

Nicolae Ciucă csütörtökön kijelentette, hogy továbbra is ellenzi a katonák nyugdíjának újraszámítását. A miniszterelnök azzal érvelt, hogy a juttatásuk szolgálati, nem pedig különleges nyugdíj.

Ciucă védi a mundér zsebét: „a katonai nyugdíjak nem különleges, hanem szolgálati nyugdíjak”
2023. március 16., csütörtök

Ciucă: a pártban nem esett szó arról, hogy a PSD és a PNL elnöke „tandemben” induljon a választásokon

A Nemzeti Liberális Pártban (PNL) még nem vizsgálták meg annak lehetőségét, hogy a liberális és a szociáldemokrata (PSD) pártelnök „tandemben” induljon a jövő évi választásokon – jelentette ki csütörtökön Nicolae Ciucă kormányfő.

Ciucă: a pártban nem esett szó arról, hogy a PSD és a PNL elnöke „tandemben” induljon a választásokon
2023. március 16., csütörtök

Ha szükséges, a kormány árplafont vezet be a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításra, ígéri a miniszterelnök

A kormány szükség esetén beavatkozhat, és korlátozhatja a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás díjszabásait – jelentette ki Nicolae Ciucă miniszterelnök.

Ha szükséges, a kormány árplafont vezet be a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításra, ígéri a miniszterelnök
2023. március 16., csütörtök

A PSD elnöke hosszú távú kapcsolatban gondolkodik a liberálisokkal; azt sem zárja ki, hogy Ciucával „tandemben” induljanak

Nem zárta ki Marcel Ciolacu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke a Digi24-nek adott szerda esti interjúban, hogy Nicolae Ciucával, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökével „tandemben” induljanak a jövő évi választásokon.

A PSD elnöke hosszú távú kapcsolatban gondolkodik a liberálisokkal; azt sem zárja ki, hogy Ciucával „tandemben” induljanak
2023. március 15., szerda

Nicolae Ciucă üzenete március 15-én: a romániai magyarok hozzáadott értéket jelentenek társadalmunk számára

Egészséget, jólétet kíván március 15-ei üzenetében Nicolae Ciucă miniszterelnök minden magyar nemzetiségű román állampolgárnak.

Nicolae Ciucă üzenete március 15-én: a romániai magyarok hozzáadott értéket jelentenek társadalmunk számára
2023. március 11., szombat

​Elismerte Ion „atyja”, hogy megrendezett volt az AI-asszisztens és Nicolae Ciucă kormányfő párbeszéde

A mesterséges intelligencián (AI) alapuló Ion robot még nincs véglegesítve, a Nicolae Ciucă miniszterelnökkel a március 1-jei kormányülésen folytatott párbeszédet előre megrendezték – ismerte el Nicu Sebe, a Ion-csapat koordinátora.

​Elismerte Ion „atyja”, hogy megrendezett volt az AI-asszisztens és Nicolae Ciucă kormányfő párbeszéde
Krónika
2023. március 07., kedd

Nemek közötti egyenlőségről áradozik március 8. közeledtével a román kormányfő, akinek két női minisztere van

Nicolae Ciucă miniszterelnök kedden arról biztosította a közvéleményt: kormánya folyamatosan ügyel arra, hogy a nemek közötti egyenlőséggel kapcsolatos intézkedések inkluzívak, igazságosak és diszkriminációmentesek legyenek.

Nemek közötti egyenlőségről áradozik március 8. közeledtével a román kormányfő, akinek két női minisztere van
Krónika
2023. március 07., kedd

Ciolacu: én leszek a PSD miniszterelnök-jelöltje, és ezt remélhetőleg Klaus Iohannis is tudomásul veszi

Megerősítette Marcel Ciolacu, a kormány legnagyobb pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a képviselőház elnöke, hogy ő lesz a párt miniszterelnök-jelöltje a május végén esedékes csere során.

Ciolacu: én leszek a PSD miniszterelnök-jelöltje, és ezt remélhetőleg Klaus Iohannis is tudomásul veszi
2023. március 03., péntek

Kioktatja az erdélyi okosfalu Iont, a kormányfő „lopkodó”, de bocsánatot kérő mesterséges intelligenciáját

Tízpontos gondolkodási „feladatot” adott Maroscsüged polgármesteri hivatala Ionnak, Nicolae Ciucă legújabb, robot tanácsadójának, a mesterséges intelligencia képviselőjének, akit/amelyet március elsején mutatott be a román kormányfő.

Kioktatja az erdélyi okosfalu Iont, a kormányfő „lopkodó”, de bocsánatot kérő mesterséges intelligenciáját
2023. március 03., péntek

A román miniszterelnök szerint semmi sem indokolja, hogy a magyar érdekeltségű Wizz Air felfüggessze moldovai járatait

Indokolatlan a magyar érdekeltségű Wizz Air fapados légitársaság döntése, amellyel felfüggesztette a chișinăui repülőtérre irányuló légi járatait – jelentette ki Nicolae Ciucă román miniszterelnök.

A román miniszterelnök szerint semmi sem indokolja, hogy a magyar érdekeltségű Wizz Air felfüggessze moldovai járatait
2023. március 02., csütörtök

Nicolae Ciucának esze ágában sincs belemenni abba, hogy a szociáldemokraták megtarthassák a közlekedési minisztériumot

Fokozódhat a konfliktus az RMDSZ-t is soraiban tudó bukaresti kormánykoalíció két román pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) között.

Nicolae Ciucának esze ágában sincs belemenni abba, hogy a szociáldemokraták megtarthassák a közlekedési minisztériumot
2023. március 01., szerda

Ciucă szerint Románia továbbra is szilárdan kiáll Moldova területi épsége mellett

Románia töretlenül támogatja a Moldovai Köztársaság szuverenitásának és területi épségének tiszteletben tartását a nemzetközileg elismert határain belül – szögezte le Nicolae Ciucă román miniszterelnök szerdán.

Ciucă szerint Románia továbbra is szilárdan kiáll Moldova területi épsége mellett
2023. február 16., csütörtök

A vízummentesség meglebegtetésével köszönt be a román miniszterelnökhöz az új amerikai nagykövet

Románia részvétele az emberkereskedelem elleni küzdelemben komoly érv amellett, hogy megkönnyítsék a román állampolgárok beutazását az Egyesült Államokba – többek között ezt az üzenetet továbbította az ország új bukaresti nagykövete, Ann Kavalec.

A vízummentesség meglebegtetésével köszönt be a román miniszterelnökhöz az új amerikai nagykövet
2023. február 13., hétfő

Felmerült, hogy őszre halaszthatják a bukaresti miniszterelnök-váltást

Őszre halaszthatják egyes bukaresti sajtóorgánumok szerint a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) közötti miniszterelnök-cserét, ha az ukrajnai helyzet tovább bonyolódik.

Felmerült, hogy őszre halaszthatják a bukaresti miniszterelnök-váltást
2023. február 13., hétfő

Ciolacu szerint június elsejéig átveszi a miniszterelnöki tisztséget, 2024 után pedig akár szövetséget is köthet a PSD és a PNL

Június elsejéig gond nélkül lezajlik majd a koalíciós szerződésben rögzített miniszterelnök- és minisztercsere a PSD és a PNL között, a jövő véi választások után pedig a két párt akár választási szövetséget is köthet – vélekedett Marcel Ciolacu.

Ciolacu szerint június elsejéig átveszi a miniszterelnöki tisztséget, 2024 után pedig akár szövetséget is köthet a PSD és a PNL
2023. február 06., hétfő

Ciucă: Románia egyiptomi cseppfolyósított földgázzal is kiegészítené fogyasztási igényeit

Nicolae Ciucă kormányfő szerint Románia egyiptomi cseppfolyósított földgázzal (LNG) is kiegészítené fogyasztási igényeit mindaddig, amíg a fekete-tengeri mélytengeri gázt használatba nem veheti – írja az Agerpres.

Ciucă: Románia egyiptomi cseppfolyósított földgázzal is kiegészítené fogyasztási igényeit