József Attila-díjjal ismerték el Budapesten Molnár Vilmos csíkszeredai írónak, a Székelyföld folyóirat szerkesztőjének munkásságát. Molnár Vilmos a Krónikának elmondta, nagyon örül az elismerésnek, amely mintegy megerősíti az alkotói szándékot.
Négyezer iskolát fognak napelemekkel felszerelni a Zöld iskola program keretében – jelentette be kedden Nagyszebenben a környezetvédelmi miniszter.
Döntéshozó kamaraként elutasította kedden a bukaresti szenátus azt a törvénykezdeményezést, amelynek értelmében megszűnt volna az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD).
Noha meglehetősen költséges, érdemes kártérítési pert indítania a polgármesteri hivatal ellen annak a sofőrnek, akinek autója a kátyús úton rongálódott meg. Szakemberek szerint ez pénz- és időigényes, de megéri, hiszen már „kitaposták az utat”.
Erdély és a Partium valamennyi magyarlakta városában kulturális műsorok és megemlékezések keretében ünneplik az 1848-as forradalom és szabadságharc kitörését kedden és szerdán.
Olaszországi munkalátogatásra küldte Sorin Grindeanu miniszterelnök a határon túli románok minisztériuma és a belügyminisztérium képviselőit, miután olyan információk láttak napvilágot, miszerint Szicíliában kizsákmányolják a román vendégmunkásokat.
Az Igazi Csíki Sör gyártójával Romániában vitába keveredett holland Heineken lehet a magyar kormány által kidolgozott, az önkényuralmi jelképek kereskedelmi célú hasznosításának tilalmáról szóló törvényjavaslat első számú célpontja.
Tervrajzok nélkül épít helikoptert Máthé András székelyudvarhelyi gépész, aki néhány éve dolgozik a Moszkitónak elnevezett légi jármű elkészítésén.
Hősök téri 7 pont – Mit kíván a székely nemzet 2017-ben? című kiáltvánnyal fordulnak elsősorban magyarországi civil szervezetek Románia kormányához.
Egyelőre nem látni, hogy a jelenlegi formájában ismert Európai Unió szétesése, vagy ellenkezőleg, szorosabb szövetséggé válása előjátékának tekinthető-e a javaslat.
A túlzsúfolt börtönökben raboskodó elítéltek büntetésének lerövidítéséről fogadott el törvénytervezetet hétfőn a bukaresti szenátus.
Rendhagyó sajtótájékoztatón harangozta be a Kolozsvári Állami Magyar Színház legújabb bemutatóját: a Henrik Ibsen Rosmersholm című darabjából készült előadásból több mint félórás ízelítőt nyújtottak a sajtó képviselőinek.
Tavaly februárhoz képest megháromszorozódott, előző hónaphoz viszonyítva pedig csaknem tízszeresére nőtt az idei év második hónapjában forgalomba íratott, használt személygépkocsik száma.
Tíz új kanyarógyanús esetet jelentettek az Országos Epidemiológiai Központnak (OEK) hétfőig, így február vége óta Magyarországon 41 embernél jelentkeztek kanyaróra utaló tünetek – mondta a központ főigazgató-főorvosa budapesti sajtótájékoztatóján.
Tolvajok rongálták meg az egyik sepsiszentgyörgyi korcsolyapályát, a tulajdonos önkormányzat feljelentést tett a rendőrségen.
Csak az ötödik mérkőzésén dől el a román élvonalbeli jégkorong-bajnokság Csíkszeredai Sportklub–Gyergyószentmiklósi Progym elődöntője, miután a piros-fehér együttes hétvégén „lenullázta” a kék-fehér rivális előnyét.
A helyezés szempontjából tét nélküli presztízsmérkőzést nyert meg 26-25-re a Győri ETO női kézilabdacsapata a Larvik vendégeként a Bajnokok Ligája középdöntőjének utolsó fordulójában.
Megtört a Kolozsvári CFR élvonalbeli labdarúgócsapatának 2017-es veretlensége, ugyanis a Liga 1 felsőházi rájátszásának első fordulójában 2-0-ra kikapott Bukarestben a Steaua vendégeként.