Az aradi mártírok özvegyeinek életútját mutatja be a Sepsiszentgyörgyön kedden nyílt kültéri tárlat, amely az 1848–49-es forradalom és szabadságharc előtt tiszteleg.
Erdélyi turnéjáról készített videót a Belau együttes, amelynek tagjai az utazás hangulatát szerették volna megőrizni. A koncerteken bemutatatták a The Odyssey című első lemezüket, amely elnyerte a Fonogram-díjat elektronikus zenei album kategóriában.
A román csendőrség kolozsvári mobil egysége közleményben tudatta: nem az Erdély-zászló lobogtatásáért bírságolta meg a kolozsvári március 15-ei felvonulás négy résztvevőjét, hanem mert a szervezők felszólítása ellenére sem hagyták el a felvonuló tömeget.
Több temesvári férfire csapott le csütörtökön a szervezett bűnözés elleni ügyosztály (DIICOT), amely kiskorúaknak szánt pornográf anyagok forgalmazásával gyanúsítja az előállítottakat.
Új formában jelenik meg szerdától lapcsaládunk egyik hírportálja, a Székelyhon. A fejlesztőcsapat az új lapterv kidolgozása mellett mobileszközökre is optimalizálta az oldal megjelenítését.
Országos körözést adtak ki az ellen a férfi ellen, aki szerdán Nagyváradon agyonlőtt egy lányt. Ugyanakkor határátlépési tilalmat rendeltek el a nevére – jelentette be a Bihar Megyei Rendőr-felügyelőség.
A Mark Rutte holland miniszterelnök vezette Néppárt a Szabadságért és a Demokráciáért (VVD) a szavazatok 21 százalékát megszerezve győzött a hollandiai parlamenti választásokon, megelőzve Geert Wilders bevándorlásellenes Szabadságpártját (PVV).
Ha az édes anyanyelvünket most ízlelgető kislányom már folyékonyan beszélne, biztosan össze tudna állítani egy 12 pontos kívánságlistát, amelyet ünnepélyes keretek között szülei tudomására hozna.
Lavina temetett maga alá egy sítúrázó csoportot szerdán Ausztria nyugati részén, négy ember halálát okozva – közölte a tiroli tartományi rendőrség.
Életét vesztette szerda este Nagyszebenben egy 15 éves lány, miután lwzuhant egy tömbházlakás kilencedik emeleti erkélyéről, ahol hét társával együtt szelfit próbált készíteni – tájékoztatnak hivatalos források.
Kelemen Hunor szerint „az autoriter politika gyomját, élősködőit el kell távolítani a szabadság kertjéből”. Az RMDSZ elnöke Nagyszalontán, Kossuth Lajos szobra előtt mondott beszédet a nemzeti ünnepen.
ÖSSZEFOGLALÓ – Méltóságteljesen ünnepelt az erdélyi és partiumi magyarság szerdán, a forradalom és szabadságharc kitörésének évfordulóján. Kolozsváron a csendőrség Erdély-zászló miatt bírságolt, Emil Boc polgármester pedig nem vett részt az ünnepségen.
Robbanószert tartalmazó csomagot találtak szerdán a német szövetségi pénzügyminisztérium berlini székházában.
A szabadságharc a példa arra, hogy ha a nemzet egységes céljaiban és küzdelmében, a célok megvalósulnak – jelentette ki a március 15-i nagyváradi ünnepi megemlékezésen Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke.
A következő tanévre vonatkozó, a katolikus gimnáziumot is magában foglaló iskolahálózat elfogadását sürgetik szerdai beadványukban a diákok szülei.
Románia felnőtt férfi vízilabda-válogatottja 6-5-re kikapott kedd este Kassán Szlovákiától a világliga európai selejtezőinek utolsó előtti fordulójában, ezért már nem fogja tudni megelőzni az A csoport összetettjében.
Kossuth-nagydíjat adományozott Áder János, Magyarország köztársasági elnöke nemzeti ünnepünk, március 15. alkalmából Kallós Zoltán néprajztudósnak, a Kallós Zoltán Alapítvány alapítójának.
A Juventusszal és a Leicester Cityvel bővült kedd este a labdarúgó-Bajnokok Ligája negyeddöntőjének mezőnye, miután előbbi a Portót, utóbbi pedig a Sevillát búcsúztatta a legjobb tizenhat között.