Nem esett vissza a csíkszeredai vendéglátóipari egységek forgalma annak nyomán, hogy egy éve betiltották a dohányzást a nyilvános, zárt helyeken, noha attól tartottak, hogy a szigorítás miatt a kocsma helyett sokan inkább otthon töltik szabadidejüket.
Iskolai lövöldözés történt csütörtökön a délkelet-franciaországi Grasse városában, az incidens során legalább ketten megsérültek, a várost lezárták.
Mintegy 1,2 millió új menedékkérő érkezett tavaly az Európai Unió országaiba, vagyis a 2015-ben regisztráltnál valamivel kevesebb – derült ki az uniós statisztikai hivatal (Eurostat) csütörtökön közzétett jelentéséből.
Vádat emelt a bukaresti legfőbb ügyészség Adrian Sanda volt államtitkár és több más személy ellen a törvénytelenül odaítélt forradalmárigazolványok ügyében.
A mezőgazdaság mára egy kiöregedett ágazattá vált, és eljött az ideje a generációváltásnak – hangzott el többek közt az Udvarhelyszéki Fiatal Gazdák Egyesületének alakuló ülésén.
Szombaton a kora délelőtti órákban mintegy félszáz viharkabátos, esőköpenyes, sapkás férfi és nő jelent meg a Sapientia EMTE gyümölcsös tankertjében, hogy a gyümölcsösökben végzendő idénymunkákat tanulja, vagy eddigi ismereteit bővítse.
Az előző évek gyakorlatával ellentétben idén nem lesz lehetőség napi egyszázalékos késedelmi kamat fejében igényelni május 15-e után az egységes mezőgazdasági támogatásokat.
Legalább egy ember megsebesült, amikor egy boríték felbontása után robbanás történt a Nemzetközi Valutaalap (IMF) párizsi irodájában – jelentette csütörtökön a BFM TV francia hírtelevízió.
A Magyar Posta bélyegeiből nyílt kiállítás a Székelyudvarhelyi Városi Könyvtár látvány- és hangzóanyag részlegén kedd délután. A tárlat Nagy Endre Hargita megyei nyugdíjas tanító és fia, ifjabb Nagy Endre gyűjteményéből állt össze.
Nem elegendő személyszállításra a Román Vasúttársaság (CFR) vagonjainak száma, mióta az egyetemisták ingyen utazhatnak mindegyik belföldi járat másodosztályán – jelentette ki Szentes József, a személyszállító részleg (CFR Călători) igazgatója.
Meglódultak a bérek tavaly Kovászna megyében, ahol a szakemberek szerint a minimálbér emelése és a munkaerőhiány diktálja a trendeket.
A kedvezőtlen időjárási körülmények, de az emberek mentalitása miatt sem vált be Sepsiszentgyörgyön az elektromágneses kártyával nyitható, napelemes hulladékgyűjtő – közölték a Tega köztisztasági vállalat illetékesei.
Közösségi térnek, multifunkcionális látogatóközpontnak szánja az egyház a Körösvidéki Múzeum elköltözésével végleg birtokába kerülő nagyváradi római katolikus püspöki palotát.
Több módosító javaslatot nyújtott be az RMDSZ a közszférában dolgozók béremelését előíró törvénytervezethez, hogy elejét vegyék az olyan eseteknek, amikor a beosztottak többet keresnek, mint az intézményvezetők.
„Barátságos beszélgetésnek" minősítette Ion Iliescu volt államfő a bukaresti legfőbb ügyészségen csütörtökön sorra került kihallgatást. Iliescu megerősítette: tanúként hallgatták ki a forradalom-dosszié kapcsán.
Idén is 6500 lej marad az utalvány értéke a gépkocsipark felújítását célzó roncsautóprogramban, de ettől az évtől szabályozzák a kedvezménnyel vásárolt autó szén-dioxid-kibocsátását.
Nem helyettesíti új adóval a szaktárca a februártól megszüntetett környezetvédelmi bélyegilletéket, ehelyett egy úgynevezett zöldmatricát vezetnek be a gépkocsik szennyezési fokának függvényében.
Kezdetben 25 alkalmazottat foglalkoztat az egymillió eurós beruházásból épülő gyergyóremetei gyár, de bővítést terveznek.