Az idén 145 Kárpát-medencei középiskola közel nyolcezer diákja utazik október 23-án legalább egy határ átlépésével ünnepelni - közölte a Rákóczi Szövetség.
Előzmény nélküli kulturális ünnep előkészületei zajlanak Brassóban: október 26. és 29. között tartják az első magyar színházfesztivált, amelyre változatos előadás-felhozatallal és kísérőrendezvényekkel készülnek a szervezők. Toró Tamás főszervező a Krónikának kifejtette, régóta hiányoznak magyar nyelvű&
Restaurálják a számos jelentős történelmi eseménynek otthon adó kolozsvári Redut épületét. A felújítás ideje alatt nem látogatható az ingatlanban székelő Erdélyi Néprajzi Múzeum állandó kiállítása.
Az észak-erdélyi autópálya újabb, összesen 55 kilométernyi szakaszának megépítésére ír ki versenytárgyalást az országos útügyi hatóság (CNAIR) – nyilatkozták hivatalos források a sztrádaépítéseket folyamatosan monitorozó Pro Infrastruktúra Egyesületnek.
Nem bírságolják meg az első ellenőrzésnél a cégeket a megelőzési törvény hatályba lépése után, ha az ellenőrök által tapasztalt rendellenességek nem súlyosak. 90 nap áll majd a rendelkezésükre, hogy orvosolják a felmerülő gondokat.
„Vedd fel a glugádat, legyél mistó, betontáré!” „Nem még vagy deszkurkörec, ha megveszed az abonamentet a trámvájra” – gyakran hallani ilyesféle keverékmondatokat a nagyvárosi utcán.
Ismét a mondásnak megfelelően történt: egeret szültek a hegyek.
A Bihar megyei önkormányzatnak többszöri próbálkozás után sikerült szavaznia a közalkalmazottak fizetéséről, a PNL-frakció és az RMDSZ–PSD–ALDE-koalíció között immár több mint egy éve tartó harc azonban nem ért véget.
Őrizetbe vettek kedden Franciaország délkeleti részén, valamint Párizs környékén tíz embert, akiket azzal gyanúsítanak, hogy politikusok és muzulmán vallási helyek ellen terveztek merényleteket.
Bernd Storck és a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) közös megegyezéssel szerződést bontott, így a német szakember a szövetségi kapitányi és a sportigazgatói posztról is távozott.
Senkinek nem kellene a törvények felett állnia, és nem szabad visszaélni a parlamenti mentelmi joggal azért, hogy valakit kimentsenek a felelősségre vonás alól – közölte az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége az Agerpres hírügynökség megkeresésére.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke szerint bölcs döntés volt visszautalni a szakbizottsághoz az RMDSZ törvénytervezetét, amelynek értelmében a romániai magyar közösség hivatalos ünnepévé nyilvánítanák március 15-ét.
A Svédország–Olaszország párharc lesz a slágerösszecsapás a 2018-as labdarúgó-világbajnokság novemberi pótselejtezőin, amelyeken a keddi sorsolás alapján még Észak-Írország–Svájc, Horvátország–Görögország és Dánia–Írország mérkőzéseket rendeznek.
A kolozsváriak elleni „mocskos játéknak” nevezte Alin Tişe Kolozs megyei tanácselnök a pataréti szeméttelep ügyében nyár óta zajló – inkább politikai, mint környezetvédelmi jellegű – vitát.
Az erdélyi magyar politikában vannak ellenségei az önrendelkezés gondolatának, velük biztosan nem lehet közös platformra kerülni – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Szőcs Géza magyarországi kormánybiztos, erdélyi származású költő.
Spontán sztrájkba léptek kedden hajnalban a nagyváradi tömegközlekedési vállalat alkalmazottai, egyetlen villamos és autóbusz sem gördült ki a garázsokból, hatalmas káoszt okozva a városban – adta hírül a helyi Ebihoreanul.ro hírportál.
Ismét fellépett a román feliratozás védelme érdekében Mircea Diacon háromszéki főfogyasztóvédő: az általa vezetett hatóság több ezer lej értékben rótt ki bírságokat szeptember folyamán.
Aláírta kedden Klaus Johannis elnök a három új miniszter kinevezéséről szóló rendeletet. A fejlesztési tárca élére Paul Stănescu, a szállításügyi minisztérium élére Felix Stroe került, Marius Nica pedig az európai alapokért felelős miniszter lett.