Az elmúlt évtized legalacsonyabb diáklétszámát regisztrálták Romániában a 2022-2023-as tanévben, amikor a 2014-2015-ös referenciaévhez képest a teljes diáklétszám közel 9 százalékkal csökkent.
Florin Barbu mezőgazdasági miniszter hétfőn két órán át tárgyalt a juhtenyésztők egyesületeinek képviselőivel, és állítása szerint az ágazat valamennyi problémájára sikerült megoldást találni.
Hatpontos intézkedés-sorozatot tartalmazó megállapodásra jutottak a közlekedési minisztérium és a tüntető fuvarozók és gazdák képviselői szombaton, miután négy órán keresztül tárgyaltak a demonstrálók követeléseinek teljesítéséről.
Szerte az országból Bukarestbe érkezett tanulók tüntettek hétfőn az oktatási minisztérium előtt amiatt, hogy nem biztosítják számukra a törvény által előírt ingyenes iskolai szállítást.
Ajánlásokat tett közzé az egészségügyi minisztérium hétfőn a tanítás újrakezdése alkalmából az influenza és más vírusos betegségek megelőzése, illetve terjedésük fékezése érdekében.
A postának már átutalták a nyugdíjak kézbesítéséhez szükséges összegeket, az illetmények kézbesítését még a héten megkezdik – tudatta szerdán a munkaügyi minisztérium.
Kanyarójárványt hirdetett kedden a bukaresti egészségügyi minisztérium; az esetek többségét Maros és Brassó megyében regisztrálták.
Alexandru Rafila egészségügyi miniszter kedden kijelentette, hogy a Vaslui megyei Murgeni pszichiátriai kórházának páciensei ügyében végzett mikrobiológiai vizsgálatok eddigi eredményei nem ételmérgezésre utalnak.
Tiltakozásokba kezd az egészségügyi minisztérium személyzete csütörtökön 9 és 12 óra között, hogy felhívja a figyelmet a közszférában lévő béregyenlőtlenségekre, illetve a 2017/153-as kerettörvényben lefektetett bérezési elvek megsértésére.
Figyelmeztető sztrájkot tartanak szerdán 8 és 10 óra között a munkaügyi minisztériumi szakszervezeti szövetség tagszervezeteinek tagjai a munkakörülményekkel és bérezéssel kapcsolatos elégedetlenségeik miatt.
Marcel Ciolacu kormányfő a kabinet keddi ülésén felkérte a minisztereket, hogy terjesszenek elő átszervezési javaslatokat annak érdekében, hogy az egyes minisztériumokban egyetlen struktúra kezelje a jóváhagyások elektronikus úton való kibocsátását.
Az egészségügyi minisztérium szerint az agyi érrendszeri betegségek az elhalálozás és a rokkantság egyik fő okát jelentik Romániában, évente több mint 60 000 romániai szenved el stroke-ot.
A Beruházási és Európai Projektek Minisztériumának egyik osztályvezetőjére csapott le pénteken az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA).
Az egészségügyi minisztérium megteremtette a koronavírus-járvány elleni védekezés jogi keretét, néhány cselekvési tervet azonban megkésve fogadott el, ami korlátozta a betegek hozzáférését a legmegfelelőbb kezelésekhez – derül ki egy jelentésből.
A kormány 90 nappal meghosszabbítja az alapélelmiszerek kereskedelmi árrésének korlátozását, és kilenc termékkel egészíti ki a terméklistát: darált hús, fokhagyma, rizs, paradicsomsűrítmény, kalács, margarin, élesztő, tejföl és körte.
Az egyre aszályosabb esztendők miatt égető kérdéssé vált Romániában is az öntözhető területek növelése. Az idei esős év visszafogta a mezőgazdasági minisztérium tavalyi irrigációs lendületét.
Ukrajnából a szomszédos tagállamokba irányuló gabona behozatali tilalmát előíró rendkívüli intézkedést továbbra is fent kell tartani – közölte Nagy István agrárminiszter, aki a román tárcavezetővel egyeztetett kedden, Bukarestben.
Bekérették a külügyminisztériumba szombaton az Orosz Föderáció bukaresti nagykövetségének ügyvivő megbízottját, miután Románia területén,