Nevetséges az Európai Parlament „magyargyűlölő” alelnökének a felvetése, amely szerint a BMW-nek Magyarország helyett Romániába kellene vinnie a beruházását – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten.
Célba értek az Egy vérből vagyunk jótékonysági futás résztvevői szerdán Gyergyószárhegyen, az utolsó száz méteren közel 500 nehéz sorsú gyerek csatlakozott hozzájuk – mondta el Gui Angéla főszervező az MTI-nek.
Udvaros Dorottya kapta a Nemzet Színésze elismerést azzal, hogy a cím jelenlegi tizenegy birtokosa őt választotta a 2023. május 8-án elhunyt Máthé Erzsi helyébe – közölték a budapesti Nemzeti Színház honlapján.
Magyarország elkötelezett az Európai Unió bővítése mellett, támogatja Ukrajnát, Moldovát és Georgiát európai integrációs erőfeszítésükben – közölte az igazságügyi miniszter a Facebook-oldalán csütörtökön.
A Pest vármegyei rendőrök több romániai bejegyzésű, túlsúlyos járművet tartóztattak fel az elmúlt napokban az M0 és M4 autóúton. Volt olyan jármű, amely a megengedettnél másfél tonnával volt túlpakolva.
Oleh Nyikolenko ukrán külügyi szóvivő hétfőn kifogásolta, hogy az ukrán diplomaták mind ez idáig nem kaptak hozzáférést az Oroszország által tíz napja Magyarországnak átadott kárpátaljai, magyar nemzetiségű hadifoglyokhoz.
Megműtötték vasárnap a válogatottsági rekorder Dzsudzsák Balázst, aki gólöröm közben sérült meg szombaton a Debreceni VSC Ferencváros elleni labdarúgó OTP Bank Liga-mérkőzésén.
A magyarországi hatóságok segítségét kérte a Temes megyei katasztrófavédelmi felügyelőség a vasárnapi csónakbaleset nyomán a Marosban eltűnt négy személy felkutatásához.
„Azt az ígéretet tettem, hogy nem lesz orosz társulat a Színházi Olimpián, mint ahogy nincs is” – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Vidnyánszky Attila.
Áprilisban két előadással is vendégszerepel a Kolozsvári Állami Magyar Színház a 10. Színházi Olimpián: április 19-22. között négy alkalommal lesz látható az ifj. Vidnyánszky Attila rendezte Ifjú barbárok – közölte a társulat.
A budapesti székhelyű Nemzetközi Beruházási Banknak lehetett volna komoly szerepe a közép-európai gazdaságok fejlesztésében, de a háború óta világos volt, hogy a bank lehetőségei szűkülnek, a mostani szankciókkal „tönkre is tették” – mondta Orbán Viktor.
Hosszú sorokban állnak a személygépkocsik és kamionok szerdán a román–magyar határszakasz Arad megyei átkelőinél, mert a magyar fél informatikai rendszerének üzemzavara miatt akadozott a határátlépés.
Egy éve rohanta le Oroszország Ukrajnát. A Vlagyimir Putyin orosz elnök által remélt gyors katonai siker azonban elmaradt, a Nyugat támogatását élvező megtámadott fél azóta is tartja magát, sőt ellentámadásra is képes volt.
Románia nettó áramimportőr volt 2022-ben, azaz több villamos energiát vásárolt külföldről, mint amennyit eladott. Az import nagy része Bulgáriából érkezett, a legnagyobb felvásárló pedig Magyarország volt a tavalyi év első 11 hónapjában.
A kormány a nemzetközi intézményekhez fordult a kárpátaljai magyarok jogainak védelmében, sürgős az ügy, ugyanis az újabb jogfosztó ukrán törvény értelmében szeptembertől gyakorlatilag megszűnnek a nemzetiségi iskolák az országban
Uniós viszonylatban mélyponton a magyarországi minimálbér, amelyet a romániai már lehagyott, 2023 elején pedig tovább növelte előnyét.
Súlyos zavarokat okoz az Ukrajnával szomszédos országok piacán a nagy tételben érkező, olcsó ukrán gabona. Nagy István agrárminiszter az Európai Bizottság közbelépését sürgeti.
Szemétgyűjtő gátakat szerelnek fel több romániai folyón a román–magyar határ mentén, hogy megakadályozzák az úszó hulladék átjutását Magyarországra.