Szeretnénk bemutatni a nagyvilágnak a 20. századi erdélyi történelem megkerülhetetlen alakját, karizmatikus szellemiségét – jelentette ki a Krónikának a Márton Áron püspök életéről szóló nagyjátékfilm producere, Tofán Zsolt. Több ezren dolgoznak a filmen.
Kedden, május 8-án találkozik Viorica Dăncilă miniszterelnök az egészségügyi szakszervezetekkel, hogy az utóbbiak által megfogalmazott problémákról tárgyaljanak – jelentette be a kormányfő a kabinet csütörtöki ülése elején a News.ro hírügynökség szerint.
Az Európai Bizottság szerint a román államháztartási hiány mind az idén, mind a jövő évben túllépi GDP-arányosan a 3 százalékot – derült ki az uniós bizottság csütörtökön ismertetett tavaszi gazdasági előrejelzéséből.
Hajdú Áron, a csíkszeredai Bookart Kiadó igazgatója lett a Transindex hírportál többségi tulajdonosa. Az üzletkötés tényét a székelyföldi üzletember két héttel ezelőtt a Krónika érdeklődésére még letagadta, most viszont az Átlátszó Erdélynek megerősítette.
Meghibásodás miatt csütörtöktől kezdve három hétig nem működik a Déva váránál lévő drótkötélpályás felvonó – közölte a város polgármesteri hivatala.
Egyes európai országokban 2017-ben elfogadott szabályozások gátolhatják az Európa Tanács (ET) által javasolt korrupcióellenes reformok eredményességét, sőt a tanács korrupcióellenes normáinak megsértését eredményezhetik – közölték az ET korrupcióellenes szakértői.
Tőkés László szerint jogos elvárás az európai intézményektől – köztük az Európai Parlamenttől –, hogy keljenek védelmére a romániai magyarságnak, magyar intézményeknek, az erdélyi magyar orvosképzésnek.
Könnyebb lett a végrehajtás: a 212-es adóbevallási űrlapot kitöltőkhöz immár felszólítás nélkül érkezhet az adóellenőr.
A bukaresti parlament felsőházának emberi jogi, vallási és kisebbségügyi szakbizottsága is negatívan véleményezte csütörtökön a Székelyföldnek területi autonómiát előirányzó törvénytervezetet.
Nikolics Nemanja, a Chicago Fire csatára úgy döntött, a jövőben nem lép pályára a magyar labdarúgó-válogatottban.
Hatalmas tűz ütött ki szerdáról csütörtökre virradóan Kolozsváron a pataréti hulladéktárolónál. Az éjszaka folyamán mintegy 3.500 négyzetméteren kapott lángra a hulladék, áldozatok nincsenek.
Hatalmas felháborodást váltott ki Besztercén a városvezetésnek a Főtér (Piața Centrală) átalakítását célzó terve. A lakosság aláírásgyűjtést indított a többtucatnyi terebélyes fa megmentése érdekében. A projekt ellenzői azt is kifogásolják, hogy Ovidiu Creţu polgármester valós közvita nélkül ü
Tíz romániai városban tart meghallgatást csütörtöktől kezdődően a magyarországi X-Faktor stábja. Az RTL Klubon sugárzott tehetségkutató műsor nyolcadik évadába várják a jelentkezőket.
Az AS Róma labdarúgócsapata szerdán este 4-2-re legyőzte a vendég Liverpoolt a Bajnokok Ligája elődöntőjének visszavágóján, de így is az angol együttes ünnepel, hiszen az első meccsen 5-2-re verte olasz riválisát.
George Ivașcu, a kultúra és a nemzeti identitás minisztere szerint a „történelmi valóság” megköveteli, hogy 2020-ig meghosszabbítsák a centenáriumi ünnepségsorozatot.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) szerdán gondatlanságból elkövetett emberölés miatt emelt vádat Gabriel Oprea volt belügyminiszter, volt miniszterelnök-helyettes ellen.
Harmincnégy határsértőt találtak a magyar és a román rendőrök közös ellenőrzésük során egy kamion vontatmányában Csanádpalotánál – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán az MTI-t.
Végleg elérhetetlenné tette a Facebook Dan Tanasă szolgálatos feljelentő oldalát, amelyen a magyarellenes tartalmaktól hemzsegő blogját (dantanasa.ro) népszerűsítette – adta hírül honlapján Hans Hedrich polgárjogi aktivista.