Korrupció gyanúja miatt büntetőeljárást indított Konstanca ortodox érseke, Teodosie ellen az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA).
Hatalmas hóviharokkal köszöntött be a tél a dél-romániai megyékbe. Hét megyében több tucat elakadt gépkocsi utasait kellett kimenekíteni, Brăila, Tulcea és Konstanca megyében szinte minden főutat lezártak a gépkocsiforgalom előtt.
Csapatunk megvalósította a romániai klubok eddigi legnagyobb „átigazolását” – adta hírül hétfőn a Konstancai Farul labdarúgóklubjának Facebook-oldala.
Románia a Fekete-tengeri Konstanca kikötő fejlesztésével támogatja az ukrán gabonaexport tranzitját – jelentette be a pénteki kormányülésen Marcel Ciolacu miniszterelnök.
Több Konstanca megyei rendőrségi vezetőt elbocsátott a belügyminiszter a két halálos áldozatot követelő tengerparti gázolást követő kivizsgálások után.
Több rendőr ellen is fegyelmi eljárás indult egy bedrogozott sofőr által elkövetett, két fiatal halálát okozó baleset ügyében – közölte hétfőn a Konstanca megyei rendőrfőkapitány.
Betiltották a bérelhető elektromos rollereket Konstancán: a helyi önkormányzat úgy döntött, nem hosszabbítják be az online alkalmazásokat működtető cégek engedélyét – adta hírül az Info Sud Est.
Románia biztonsága megerősödött, és folytatódnak az országban állomásozó NATO-csapatok bővítésére irányuló erőfeszítések – jelentette ki kedden Klaus Iohannis.
Románia is megsínyli, hogy Oroszország egyoldalúan felmondta az ukrán gabona fekete-tengeri szállítását lehetővé tevő egyezményt, hiszen az ukrán mezőgazdasági termékek szállításának egyik fő szárazföldi útvonala az országon át vezet.
Mamaia-Konstanca desztinációmenedzsmentjének szervezete (OMD) szombaton bejelentette, hogy visszavonja a város pénteken ismertetett turisztikai logóját, mert megegyezik egy spanyolországi lakóparkéval.
A román hatóságoknak szándékában áll az aratási szezonban elsőbbséget biztosítani a hazai gazdáknak a konstancai kikötőben, ami korlátozhatja az ukrajnai gabonaszállítmányok behozatalát – nyilatkozták mezőgazdasági minisztériumi források a Reutersnek.
Felszálltak az AirConnect román légitársaság első gépei Temesvárról, illetve Kolozsvárról Konstanca irányába csütörtökön. Nagyváradról vasárnaponként indul gépük a Fekete-tenger partja felé.
„Már a nyáron megmondtam, hogy nagyon tehetséges csapatunk van” – emlékeztetett Gheorghe Hagi, a Konstancai Farul labdarúgócsapatának vezetőedzője.
Elsüllyedt egy cseh zászló alatt közlekedő tolóhajó szombaton a konstancai kikötőben. Senki nem sérült meg.
Az, hogy az Egyesült Államok Romániában az ukrán határ közelébe vezényelte a híres 101-es légi szállítású hadosztály katonáit, üzenet Moszkva számára, célja az, hogy elrettentse az orosz haderőt – állapítja meg a The New York Times.
A román kormány szerdai ülésén elfogadott határozat értelmében állami költségvetésből építik meg a Fekete-tenger parti Konstancán azt a stadiont, amely majd Gheorghe Hagi 125-szörös román válogatott labdarúgó nevét viseli.
Több helyszínen is házkutatást tartott csütörtökön az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) az amerikai hatóságokkal együttműködésben – tájékoztatott a vádhatóság.
Idén júliusban 2,8 százalékkal nőtt a romániai kereskedelmi szálláshelyekre érkezett turisták száma 2021 júliusához képest, viszont a vendégéjszakáké 1,7 százalékkal csökkent – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) pénteken közzétett adataiból.