A Konstanca megyei katonai létesítmény közelében találták meg azt a fegyvert, amelyet egy erőszakos behatolás nyomán tulajdonított el egyelőre azonosítatlan elkövető.
Teodosie ortodox érsek pénteken ismét felszentelte azt a konstancai templomot, amelyet illegálisan építettek fel, és amelyről jogerős bírósági ítélet kimondta, hogy le kell bontani.
Több mint 14 tonna forgalomba nem hozható, hulladéknak minősülő használt ruhát, bútort, elektronikai cikket találtak egy Amerikai Egyesült Államokból származó szállítmányban a konstancai kikötőben. A hulladékot visszaküldik a származási országba.
Március 9-étől, a Covid-19 miatt bevezetett korlátozások teljes feloldásától kezdve több mint 11 ezer munkahelyet kínáltak a romániai szálloda-, vendéglő- és kávézótulajdonosok – derül ki egy munkaközvetítő cég adataiból.
A román kormány csütörtöki ülésén a konstancai fekete-tengeri kikötő vasúti infrastruktúrájának fejlesztéséről döntött, hogy támogassa az ukrán kivitelt – jelentette be a bukaresti kabinet szóvivője.
Hivatali vesztegetés elfogadása és érdekellentét miatt öt év letöltendő börtönbüntetésre ítélte csütörtökön a legfelsőbb bíróság Radu Mazăre volt konstancai polgármestert az úgynevezett Polaris-ügyben. Az ítélet jogerős.
A rendőrség 1000 lejre bírságolta hétfőn Teodosie konstancai érseket, mert annak ellenére, hogy karanténban volt, istentiszteletet tartott a kikötőváros katedrálisában.
Két kiskorút gyanúsítanak a csütörtöki konstancai tűzeset előidézésével, amelyben egy panelház szinte valamennyi lakrésze és több autó is megrongálódott. Az egyik gyereket őrizetbe vették.
Tűz ütött ki egy panelházban Konstancán csütörtökre virradóra. Az épületből mintegy 250 embert kellett kimenekíteni, nyolc személyt füstmérgezéssel és égési sebekkel szállítottak kórházba. Közülük egy személyt kellett beutalni.
Kóbor kutya mart halálra egy hatéves kisfiút Romániában, miközben a család háza előtt, az utcán játszott – közölte hétfőn a Konstanca megyei rendőrség.
A rendkívül barátságtalan időjárás és a fertőzésveszély ellenére az idén is több ezren vettek részt kedden a Szent András-napi zarándoklaton, amelyet hagyományosan a Konstanca megyei Ion Corvin község határában található Szent András-barlangnál.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter felajánlotta Magyarország segítségét Romániának a konstancai járványkórházban történt katasztrófa okán, ahol pénteken pusztított tűzvész.
Beismerte tettét pénteken az a 29 éves corbui férfi, akit gyilkossággal és nemi erőszakkal gyanúsítanak. A Konstanca megyei településen péntekre virradóra elkövetett kegyetlenségek gyanúsítottját őrizetbe vették, kihallgatták, szombaton pedig 30 napos előzetes letartóztatásáról dönt a bíróság.
A tűzoltók profizmusának köszönhető, hogy a Petromidia kőolaj-finomítónál történt tragédiából nem lett katasztrófa – jelentette ki a belügyminiszter. Lucian Bode szerint a helybéliek és a turisták egy pillanatig sem voltak veszélyben.
Robbanás történt a năvodari-i Petromidia kőolaj-finomítónál. Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter szerint a helyzet meglehetősen súlyos volt.
A 125-szörös román válogatott Gheorghe Hagi a következő idénytől a román élvonalbeli Konstancai Farul csapatát fogja irányítani, miután a nagy múlttal rendelkező klub és a Hagi által alapított konstancai Viitorul az összeolvadásról döntött.
A Maros megyei rendőrség és a szászrégeni ügyészség csütörtökön Konstanca, Kovászna, Temes, Krassó-Szörény és Szatmár megyében, valamint Szászrégenben végez házkutatásokat egy kerítéssel és prostitúcióval kapcsolatos ügyben.
Az elmúlt két napban újabb harminc hulladékkal teli konténert foglaltak le a konstancai kikötőben.