Nagy csapat. Gheorghe Hagi és Rivaldo
Fotó: Facebook/Farul Constanța
Csapatunk megvalósította a romániai klubok eddigi legnagyobb „átigazolását” – adta hírül hétfőn a Konstancai Farul labdarúgóklubjának Facebook-oldala, miután sajtótájékoztatón bejelentették: a játékosként 1999-ben Aranylabdát nyerő brazil Rivaldo felvásárolta a román bajnoki címvédő részvényeinek tíz százalékát.
2023. szeptember 12., 10:572023. szeptember 12., 10:57
2023. szeptember 12., 11:052023. szeptember 12., 11:05
A brazil futballválogatottal 2002-ben világbajnok, az olasz AC Milannal 2003-ban Bajnokok Ligája-győztes világsztár elmondta, Gheorghe Hagi vezetőedző-klubtulajdonos győzte meg arról, hogy melléje álljon.
Nem hallottam még olyan volt nagynevű játékosról, aki vagyonát ebbe a szenvedélyébe fektesse. Azt hiszem, az általa elért eredmények minden kérdésre választ adnak” – dicsérte a hétfői sajtótájékoztatón Hagit az immár 51 éves Rivaldo.
Aki szerint az egykori román csillag által a Farulnál eszközölt magánbefektetés, a sportközpont, az akadémia – amely a sikerek alapja –, a saját nevelésű focistákkal elért kiváló eredmények ösztökélték arra, hogy Hagi mellé álljon. „Ha egyedül sikerült mindezt elérnie, hogy kétszer is bajnok legyen Európa legfiatalabb csapatával, akor azt hiszem, az általa kívánt támogatással még többre lehet képes. Meggyőződésem, hogy víziójának és szenvedélyének, illetve az én tapasztalatomnak is köszönhetően még tovább fejlődhetünk, amit a teljes közösség szeretne, hiszen a Farul nagy hagyományokkal rendelkező klub, és amúgy minden adott, hogy sokkal erősebb egyesületté váljon” – nyilatkozta a 74-szeres brazil válogatott.
Fotó: Facebook/Farul Constanța
Az együttműködést természetesen Gheorghe Hagi is boldogan méltatta. „Két évvel ezelőtt megígértem, hogy nagyon erős klubbá fejlődünk, amely egyre nagyobb célokat tűz ki magának, hiszen a Farul egy brand, valamennyi konstancai, dobrudzsai klubja.
– nyilatkozta a tengerpartiak főrészvényese, egyben vezetőedzője.
A nemzetközi porondon a Konferencia Liga utolsó selejtezőkörében elvérző bajnokcsapat nem kezdte jól a román bajnokság jelenleg zajló szezonját: hét mérkőzésből csak hármat nyert meg és négyet elvesztett. Jelenleg nyolc forduló elteltével, egy meccsel kevesebbet játszva a Szuperliga 10. helyén áll.
A Kárpátok Maradonájának is nevezett Hagi 2009-ben alapította a Konstancai Viitorul fociklubot és a róla elnevezett fociakadémiát. A fiatal tehetségekre építő felnőtt együttes 2017-ben megnyerte a bajnokságot, két évvel később Román Kupa- és Szuperkupa-győzelmet ünnepelt. 2021-ben a klub egyesült Konstanca első számú fociklubjával, a Farullal. Utóbbi néven megnyerték az elmúlt bajnoki szezont.
Közlekedési balesetben elhunyt a portugál válogatott Diogo Jota, a Szoboszlai Dominikot, Kerkez Milost és Pécsi Ármint foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapatának játékosa.
Az UEFA 55 000 eurós bírságot rótt ki a Román Labdarúgó-szövetségre (FRF) a 2024. november 14-én Bukarestben a Nemzetek Ligájában lejátszott Románia–Ciprus mérkőzésen a szurkolók által okozott botr
Elhunyt 81 éves korában Szatmári Lajos, a román labdarúgó-válogatott korábbi tagja – közölte hétfőn a román szakszövetség (FRF) a hivatalos honlapján.
A 23 éves Kishane Thompson berobbant a világ élvonalába: 100 méteres síkfutásban 9,75 másodperces egyéni csúccsal nyerte meg a döntőt a jamaicai országos atlétikai bajnokságon.
Tematikus mesekeret köré épülő, fejlesztő falmászóprogram indul ősszel a kincses városban a Hópárduc Alapítvány és a kolozsvári Telemark Sportegyesület együttműködése révén. Décsei Levente, a sportegyesület vezetője a Hópárduc-foglalkozásokról beszélt.
Az angol bajnok FC Liverpoolban folytatja pályafutását Kerkez Milos.
A román élvonalba feljutott FK Csíkszereda labdarúgócsapata közösségi oldalán jelentette be, hogy leigazolta Szabó Bálintot. A 24 éves támadó Székesfehérvárról érkezve csatlakozott a székelyföldi csapathoz az ausztriai edzőtáborban.
A sörárusítást és -fogyasztást is lehetővé tenné a romániai stadionokban az a törvénymódosító tervezet, mely a futballszurkolókra vonatkozó szabályokon változtatna.
Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.
A keddi sorsolás alapján a Kolozsvári CFR ellen játszik a Paksi FC a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában.
szóljon hozzá!