Több mint 41 millió lejes veszteséget vetít előre az idei évre a Tarom.
A Dunkirk című filmben Nolan a háborús filmekben megszokott kliséket kihagyva, a szükségesnél több pátosz és melodráma alkalmazása nélkül nyúlt hozzá a témához, nem akarja mindenáron a néző szájába rágni, mekkora hősök is voltak a brit katonák.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) frakciójának rég várt támogatása révén harmadik nekifutásra elfogadta a margittai tanács a Horváth János Gimnázium fejlesztéséhez szükséges telekkisajátítást.
Új időszakos kiállítás nyílik Üzenet a frontról – Ferenc tüzér levelei 1914–1918 címmel a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban pénteken 18 órától – közölte az intézmény.
A tizenkilencedik század divatja elevenedik meg a brassói Graft-bástyában nyílt kiállításon – számolt be a Mediafax hírügynökség.
Százezer eurós beruházással tatarozza a marosvásárhelyi Szentgyörgy (Forradalom) utcai Művészeti Gimnázium főhomlokzatát a római katolikus egyház. A felekezeti tulajdonban lévő ingatlanért a városháza több mint egyéves házbérrel tartozik.
Politikai botrány robbant ki Svédországban annak nyomán, hogy a sajtó kiderítette: felhatalmazás nélküli román és cseh programozók bizalmas rendőrségi és katonai adatokhoz férhettek hozzá.
Az év első felében 1800 személy ellen indult eljárás erdészeti bűncselekmény miatt. Januártól júniusig 8500 ellenőrzést tartottak és csaknem 35 000 köbméter olyan faanyagot koboztak el, amelynek eredetét nem tudták iratokkal igazolni.
Az indiai utcák sokarcúságát bemutató fotókiállítás nyílt Kolozsváron a Szépművészeti Múzeumnak otthont adó Bánffy-palotában: Horia-Mihai Gligor fényképész első egyéni tárlata július 30-ig tekinthető meg.
További magyar érdekeltségű nemzetközi sportesemények fognak magyar nyelvű közvetítéssel eljutni a határon túl élő magyarokhoz – jelentette be az MTVA vezérigazgatója pénteken Tusnádfürdőn.
Akadályokat gördít a magyar iskola fejlesztése elé a margittai tanács liberális frakciója: nem szavazza meg a tanintézetnek szánt telek kisajátítását. Ezen sportközpontot és étkezdét építenének a helyszűkében lévő Horváth János Elméleti Líceum diákjainak.
Antal Imre a csángó festő címmel nyílik csütörtökön kiállítás Sepsiszentgyörgyön, az Erdélyi Művészeti Központban. „Antal Imre mindig azt festette, amit születésétől fogva ismert: a gyimesi tájat és embert” - írják meghívójukban a szervezők.
A román politika az idők folyamán többnyire az államból élés karrierjét jelentette, aminek nem sok köze van a pártok nevében szereplő ideológiákhoz – állapították meg szerdán politológusok a Tusványoson.
A „megfelelő magatartású" gépkocsivezetők 50 százalékos kedvezményt kaphatnak, a kockázatot jelentő sofőrök pedig 180 százalékos extra díjat fizethetnek a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításnál (RCA).
Tony Blair volt brit miniszterelnök szerint Nagy-Britanniának meg kellene fontolnia, hogy az Európai Unió tagja maradjon, abban az esetben, ha az EU késznek bizonyul a brit igényeknek megfelelő reformokra.
Bánffy Miklósnak és ménesének állít emléket a sepsiszentgyörgyi Balassi Intézet - Magyarország Kulturális Központjában szombaton nyíló kiállítás.
Július végéig látogatható a Szilvássy Carola báróné életpályáját bemutató tárlat Sepsiszentgyörgyön. A reformáció 500. évében különösen fontos, hogy ráirányítsák a figyelmet, mondta a Krónikának Szebeni Zsuzsa, a tárlat kurátora.
Egy Közép-Európába tartó teherautó üzemanyagtartályában 160 kilogramm marihuánát találtak a calafati határátkelőnél közösen szolgálatot teljesítő bolgár és román határőrök.