Ünnepekkor, különleges alkalmakkor előszeretettel fogyasztják a norvégok a hagyományos csemegéjüket, a rømmegrøt-ot, amely könnyen és gyorsan elkészíthető.
Sok helyen már egytálételnek hívják, annyira gazdag és sűrű az orosz céklaleves, a borscs. Számos variációja létezik, általában a hozzávalók változtatásából adódóan, de az elkészítés módja, menete mondhatni ugyanaz.
Nemcsak erdélyi településeken, de idén már Magyarországon is megszervezik a SzalonnaFesztet. A szervező Erdélyi Kézmíves Céh vezetője, Molnár Attila nyilatkozott a Krónikának a rendezvénysorozatról.
Európa-szerte nőtt tavaly a külföldi turisták száma az előző évhez képest, mindössze Romániának nem sikerült tartania a lépést. Az ágazati munkáltatók a promóció hiányát róják fel a hatóságoknak.
A belga konyha előszeretettel használ az országra jellemző fekete sört a különböző ételek elkészítéséhez. Ízek a világ körül sorozatunk új részében sincs ez másként.
Uniós oltalom alatt álló földrajzi jelzést kap több más hagyományos termék mellett a nagylaki szalámi. Azt remélik ettől, hogy ezentúl nem hozható forgalomba ugyanezen a néven a nagykereskedelemben olyan felvágott, aminek köze sincs Nagylakhoz.
Többféleképpen, különböző alapanyagokból készíthető, főételként vagy köretként is felszolgálható német specialitás a Knödel, amely mellé ezúttal csülköt és dinsztelt káposztát tálaltunk.
Hajlamosak vagyunk igazi magyar ételnek elkönyvelni a töltött káposztát, de ez csak részben igaz. Török közvetítéssel érkezett hozzánk mindenféle levélbe töltött ételfajta, de a pirospaprika és a füstölt ízek már itt kerültek bele.
Gasztronómiai nagyhatalomként a francia konyhát talán senkinek sem kell bemutatni. Az Ízek a világ körül sorozatunkban ezúttal az egyedülállóan finom ételeiről híres országba „látogattunk”.
Pásztori István neve az elmúlt hetekben Erdély-szerte ismertté vált, miután megnyerte Magyarország népszerű televíziós gasztronómiai műsorát, a Konyhafőnököt.
A svájci konyha közkedvelt fogása a sajttal töltött krumpli, sertéssülttel kiegészítve pedig fenomenális ételt tehetünk az asztalra.
Rendkívül egyszerű olaszországi recepttel jelentkezik Ízek a világ körül című sorozatunk. A szalámis tésztához csak néhány könnyen beszerezhető alapanyag kell.
Helyi alapanyagokból elkészíthető ételek versenye várja a benevezőket szerte a Kárpát-medencéből, a kiírást az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete hirdette meg. A versenyzőknek 8 adag ételt kell elkészíteniük a szolnoki döntőben.
A szaloncukor Erdélyben és Magyarországon egyaránt a karácsony mondhatni elengedhetetlen eleme.
Noha egyszerű ételnek számít a klasszikus osztrák specialitás, a Tafelspitz – tányérhús –, meglepően kevés helyen készül valóban jól. Ez azért sem meglepő, mert jó marhahúslevessel is csak kevés helyen találkozhatunk.
A szlovák konyhaművészet hagyományos étele a demikát – juhtúrós krémleves –, Ízek a világ körül sorozatunk harmadik részében ez a különlegesség kerül terítékre.
Nagy elismerést kapott a székely konyha: 2027-ben Hargita megye viseli majd az Európa Gasztronómiai Régiója címet a Nemzetközi Gasztronómiai, Kulturális, Művészeti és Turisztikai Intézet (IGCAT) döntése alapján.
Több évszázados hagyománya van a különböző pacalos fogásoknak magyar népi étkezésben. Az Ízek a világ körül sorozatunk második részében bemutatott pörkölt fő alapanyaga a marha- vagy a sertésgyomor.