Idén körülbelül tízezer lakos választhatja új otthonául Románia migrációs szempontból jelenleg legvonzóbbnak tartott erdélyi városát. A legnépszerűbb megyeszékhelyek rangsorában az első öt helyezett erdélyi-partiumi-bánsági település.
A romániai vállalkozók mintegy 70 százaléka a következő 12 hónapban a személyi jövedelemadó, kétharmaduk pedig a profitadó emelkedésére számít az INSCOP által végzett, New Money vállalkozói barométer című közvélemény-kutatás szerint.
A jelenlegi bukaresti kormánykoalíció két pártjának vezetői közül kerülhet ki a következő államfő – derül ki egy új felmérésből.
Marcel Ciolacu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke és George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) vezére között dőlne el az államfői tisztség sorsa, ha most tartanák az elnökválasztást – derül ki egy friss felmérésből.
A romániai polgárok kétharmadát nem zavarják az országba érkező migránsok, ha azok munkát vállalnak, mint ahogy az sem, ha a román kormány anyagi juttatásokkal bátorítja a külföldön élő románok hazatérését – derül ki egy friss felmérésből.
Mircea Geoană nyerné az államfőválasztás első fordulóját az INSCOP által szeptember 11–16. között a Szabadság és Demokrácia Intézet megbízásából végzett közvélemény-kutatás szerint. A függetlenként induló jelöltet Marcel Ciolacu és Elena Lasconi követi.
A Fidesz-KDNP támogatottsága (45 százalék) változatlan a júniusi európai parlamenti (EP) választás óta, amely kényelmes többséget jelentene egy most vasárnap tartott országgyűlési választáson – derült ki a Nézőpont Intézet legfrissebb kutatásából.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) közötti koalíció a decemberi parlamenti választásokat követően is megmaradhat, és az államfői tisztség sorsa és a két párt elnöke között dőlhet el.
A román kormánykoalíciót alkotó Szociáldemokrata (PSD), valamint a Nemzeti Liberális Párt (PNL) vezetőinek van a legnagyobb esélyük arra, hogy bejussanak az év végi államfőválasztás második fordulójába egy friss közvélemény-kutatás szerint.
A 18 és 24 év közötti Z generáció nagyrészt július–augusztusban tervezi a nyaralást (64 százalék), míg a 45 év feletti érett korosztály pedig a többi népességhez képest inkább a szezonon kívül utazást preferálja.
Nem Mircea Geoanát, a NATO román főtitkár-helyettesét hozta ki a legesélyesebbnek az államfői tisztségért zajló küzdelemben a CURS közvélemény-kutató legfrissebb felmérése.
Minden harmadik romániai lakos idén külföldön nyaral, azok közül pedig, akik elhagyják az országot, a legtöbben pedig egy friss felmérés szerint olyan célpontokat választanak, mint Görögország, Törökország, Bulgária és Olaszország.
Tíz ország közel negyven szakembere 14 egyetemről és kutatóintézet képviseletében vulkáni gázok után kutatott a napokban a Szent Anna-tónál. A workshop keretében végzett felmérésekről Artur Ionescu kutató és Kis Boglárka Mercédesz geológus beszélt.
A külhoni magyarok alapvetően családban gondolkodnak, a párválasztásban, gyermekeik nevelésében többnyire fontos szempontnak tartják a magyar identitás továbbörökítését.
Az Európai Unió lakosságának 72 százaléka bízik az EU-ban, ugyanakkor a brüsszeli bürokráciával szemben nagy az elégedetlenség – hangzott el a Századvég Európa-projekt 2024-es felméréséről tartott kerekasztal-beszélgetésen csütörtökön Tusnádfürdőn.
Új kutatást végeztek Dániában, az eredmények szerint a szabadidős képernyőhasználat heti mindössze 3 órára való, drasztikus csökkentése jelentős mértékben javítja a gyermekek közérzetét, mentális egészségét, szociális képességeit.
A Fidesz–KDNP megőrizte előnyét (47 százalék), miközben a Tisza Párt az EP-választás óta nem szerzett újabb szavazókat (29 százalék), Gyurcsány Ferenc pártja pedig nem veszített többet (8 százalék).
A romániai polgárok többsége hisz a klímaváltozásban, és pozitívan értékeli az italos palackok visszaváltását szolgáló rendszert – derül ki egy friss felmérésből.