A spanyol alkotmány alapján a katalán népszavazás jogszerűtlen volt. Amennyiben a referendum az ország alkotmánya szerint zajlott volna, akkor az azt jelentené, hogy a terület az Európai Unión kívülre kerülne – jelentette ki Jean-Claude Juncker hétfőn.
Megszűnik közel 50 éves működés után az Európai Unió (EU) cukortermelésének szabályozására szolgáló kvótarendszer szeptember 30-án, szombaton – közölte az Európai Bizottság.
Vincze Loránt FUEN-elnök szerint a román állam politikai okokból támadta meg a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés bejegyzését.
Románia szigorúan eljárási okokból támadta meg az Európai Unió luxemburgi bíróságán a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés bejegyzését – közölte csütörtökön az MTI kérdéseire válaszolva a román külügyminisztérium.
Románia teremlabdarúgó-válogatottja a grúzok kiejtésével kijutott a 2018-as szlovéniai Európa-bajnokságra, Magyarország viszont a lengyelországi kudarc miatt lemaradt a jövő évi seregszemléről.
Az Európai Bizottság útmutatót tett közzé kedden az élelmiszerek kettős minőségét is érintő tisztességtelen gyártói magatartás hatékonyabb tagállami kezelése és az uniós élelmiszer- és fogyasztóvédelmi jog érvényesítése érdekében.
Még legalább egy évtizednek kell eltelnie és eurómilliárdokra lesz szükség, míg az ivóvízhez való hozzáférés és a szolgáltatás minősége eléri az uniós átlagot, mondták a Krónika által megkérdezett elöljárók. A falvakban hatalmas a lemaradás.
Botrányos provokációnak nevezte péntek délelőtt kiadott közleményében Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője Észak-Korea legújabb ballisztikusrakéta-kísérletét.
Az Európa Tanácsra hárítaná a kisebbségellenes ukrajnai nyelvtörvény kivizsgálásának felelősségét az Európai Bizottság (EB). Ez a testület válaszából derült ki, amelyet az ügyben érdeklődő Magyar Nemzet kérdésére adtak.
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) vezetői abban reménykednek, hogy sikerül peren kívül megállapodniuk az Európai Bizottsággal (EB) az általuk kezdeményezett, nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés bejegyzéséről.
Új migrációs útvonalak alakulnak ki Spanyolországon és Románián keresztül, a Földközi-tenger keleti és központi medencéjében kialakult illegális migráció megfékezését célzó európai uniós intézkedéseket megkerülve.
A marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnáziumért emelt szót Sógor Csaba EP-képviselő az Európai Parlament plenáris ülésén. Winkler Gyula az ukrajnai magyar és román közösség anyanyelvi oktatáshoz való jogát kérte számon.
A lett kosárlabda-válogatott csütörtökön 89-79-re legyőzte a társházigazda török csapatot a férfi Európa-bajnokság csoportkörének zárófordulójában, így eldőlt, hogy a magyarok Szerbiával találkoznak az isztambuli nyolcaddöntőben.
Marius Ardelean, a Kolozs megyei csendőrség szóvivője a Krónikának elmondta: ha a helyszínen nem tudták azonosítani a magyar zászlót égető tetteseket, akkor már reménytelen vállalkozás megtalálni őket.
Az Európai Bizottság kész gyorsan megvizsgálni a magyar kormány kérését a határvédelmi költségekhez való további hozzájárulásról, amelynek megítélése konkrét, szükséges esetben indokolt lehet - írta Jean-Claude Juncker.
Parázs hangulatú mérkőzésen győzte le Magyarország férfi kosárlabda-válogatottja Romániát kedden este Kolozsváron, aminek köszönhetően a piros-fehér-zöldek bejutottak az Európa-bajnokság nyolcaddöntőjébe. Az ultrák ezúttal sem kímélték egymást.
A magyar férfi kosárlabda-válogatott 80-71 arányban legyőzte a román együttest az Európa-bajnokság kolozsvári csoportjának kedd esti mérkőzésén. Hanga Ádámék ezáltal továbbjutottak az isztambuli nyolcaddöntőbe.
Optimistán készültek a magyar szurkolók Kolozsvár Főterén a Románia–Magyarország Európa-bajnoki kosárlabda-mérkőzésre, amelyet kedden este 20.30-tól rendeznek a Szamos-parti új sportcsarnokban.