Még hosszú ideig bizonytalanság övezi az észak-erdélyi autópálya legnehezebb, Vaskapu és Szilágynagyfalu közötti szakaszának megépítését, miután az országos közútkezelő (CNAIR) kitolta a beérkezett kivitelezési pályázatok elbírálásának határidejét.
Erdély és a Partium minden szegletéből várja majdani hallgatói közé a középiskolásokat a Babeș-Bolyai Tudományegyetem, amely karaván keretében népszerűsíti a kolozsvári felsőoktatási tanintézetet.
A marosvásárhelyi Szakács Erika nyerte meg a magyarországi The Voice zenei tehetségkutatót. Az RTL-en sugárzott szombat esti döntőben a verseny három legjobb énekese mérettetett meg, a nézők szavazatai alapján pedig a 18 éves énekesnő vitte el a fődíjat.
Országos vetélkedőket, zenei fesztivált, táborokat is szervez erdélyi fiatalok számára az Ifjúsági Keresztyén Egyesület (IKE), amelynek ügyvezető igazgatóját, Apetroae Lucast kérdeztük a november elején Kolozsváron tartott vetélkedőről.
Gyönyörű fotókat sorakoztat fel a közép- és dél-erdélyi falugazdászokat felkaroló Pro Agricultura mezőgazdasági egyesület 2024. évi falunaptára, megvannak a Gazdaélet pályázat nyertesei – közölte Facebook-oldalán a szervezet.
A Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából szervezett konferencia keretében adták át pénteken a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB) 2023. évi tudományos díjait – közölte honlapján a bizottság.
Megerősödő szélre, havazásra és hóviharokra figyelmeztető sárga és narancssárga riasztásokat adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Ünnepel a tudományos világ: november 17-én tartják Kolozsváron a Magyar Tudomány Napja Erdélyben fő rendezvényét.
Premier előtti vetítésen mutatkozott be a bukaresti Magyar Filmhét keretében a szovátai származású Moldovai Katalin első egészestés alkotása.
A vadmacskák ( (Felis Silvestris) egy szép példányát kapták lencsevégre a Hunyad megyében található Retyezát Nemzeti Parkban – tette közzé Facebook-oldalán csütörtökön a Romsilva állami erdészet.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízkészültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) tíz megye folyóvizeire.
Bajka Márta Székelyföldön, Sepsiszentgyörgyön szerette meg a kézműveskedést, a népművészetet, majd útja a magyarországi Nádudvaron folytatódott a textilek iránti szerelem jegyében.
Erdély-szerte észlelhető volt vasárnap este a sarki fény, a Romániában rendkívül ritka természeti jelenség kiváltó okáról, előfordulásának gyakoriságáról Szenkovits Ferenc matematikus-csillagász, egyetemi docens nyilatkozott a Krónikának.
Öt napos erdélyi turné keretében tart előadásokat Deliága Éva magyarországi okleveles pszichológus, integratív gyermekterapeuta a gyermeknevelés fontos kérdéseiről november 17. és 21. között – közölte az Eventikum rendezvényszervező szolgáltatás.
Számos megyében észleltek sarki fényt vasárnap napnyugta után, amikor az égbolt gyönyörű bíborvörös színekben pompázott.
Erős szélre figyelmeztető sárga jelzésű riasztást adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) 26 megyére.
Sokan részesítik előnyben a Székelyföldön is a házi húskészítményeket, ezért fontos, hogy a fiatalok elsajátítsák az egyre inkább háttérbe szoruló mészáros mesterséget.
Jó az esély arra, hogy még az év vége előtt teljessé váljon az autópálya-összeköttetés Kolozsvár és Marosvásárhely között, mivel minden bizonnyal elkészül az észak-erdélyi (A3-as) autópálya Aranyosgyéres és Maroskece közötti szakasza.