Noha a művészetek mindig vonzották, mégsem volt annyira magától értetődő, hogy éppen a fényképezőgépre esett a választása: vargabetűk nyomán jutott odáig. A tehenészetbe sem született bele, mégis a két világ találkozása kiapadhatatlan ihletforrása.
A kopjafákat, fejfákat szigorú, leegyszerűsített formarendszerből álló szobrászati plasztikai művekként is fel lehet fogni – állítja Berze Imre, akinek művészetét a lokális formai hagyaték univerzális jegyei jellemzik.
„Szenvedős, kínlódós, melós ez a dolog, ráadásul oly régóta vagyok benne, hogy nem is én csinálom a művészetet, inkább a művészet csinál engem. Ha megszűnne az alkotás, én is megszűnnék, elválaszthatatlan tőlem” – vallja Kis Endre.
„Sosem éreztem, hogy ne lenne mit mondanom, ha mesét, ha nagyobb erejű képet festek is. Mikor hazamegyek, szeretem az embereket is, de sokkal erősebb a kötődésem a helyhez, a Hegyhez” – vallja Bajkó Attila csíkszeredai születésű képzőművész.
Fiatal írók számára hirdet pályázatot az Előretolt Helyőrség Íróakadémia és működtetője, a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. (KMTG), a pályázatok benyújtásának határideje szeptember 11.
Grafikus, festőművész, könyvillusztrátor, művészetpedagógus, költő, művészetszervező – sorolni is nehéz, az viszont biztos, hogy Székely Géza művészetének minden ágára jellemző a spontaneitás-megszerkesztettség, fegyelem-játékosság kettőssége.
„… Mint meztelen test, olyan legyen
szólalásod; a tested, mint a szó…”
(Kondor Béla: Sötétség)
„Festményekre ma nagyobb szükség van, mint bármikor: most vált igazán fontossá minden, ami az ember lelkét a víz felszínén tartja” – vallja Todor Tamás Szatmárnémetiben született, Budapesten élő és alkotó festőművész.
Európa számos pontján láthatók köztéri szobrai, mégis azt választotta, hogy egy eldugott székely faluban éljen.
A címbeli hitvallás Turcza Hunor művészetének legtömörebb összefoglalója. Az akt készítése egy folyamat, amelynek minden pillanatát megmérettetésként éli meg.
Mikor arra kérdeztem rá, hogy miért választotta az egyik legnehezebben kivitelezhető művészeti ágat, a monumentális képzőművészetet, Zsigmond Márton Csíkszeredában élő alkotó azzal válaszolt: „Csak a döglött halak úsznak az árral”.
„Kell legyen egy határ, amelyet ha átlépsz a piacosabb ábrázolás érdekében, az már torzítva mutatja a megörökített valóságot” – tartja Vargyasi Levente.
Altorja hosszú főútján haladva különös látvány a történelem viharait megélt Apor-birtok: félig befalazott barokk kapuzatok, tégla-, kő- és betonkerítések, az egykori „társas” által építtetett istállók és raktárak sorakoznak egymás mellett.
„Kísérletező típus vagyok, és nem áll távol tőlem, hogy többféle médiumban gondolkodjak. Gyakran munkáim megjelenítésénél át is lépem az ezek közti határokat” – beszélgetés Ferencz S. Apor csíkszeredai képzőművésszel.
Sokan elsősorban illusztrátorként ismerik, néha egy-egy könyv (csendes) társszerzőjévé is előlép. Sikerének titka abban keresendő, hogy képei tartalmi szempontból kevésbé, gondolatiságukban, hangulatukban viszont annál inkább rezonálnak a könyv világára.
„Marosvásárhely az én elsüllyedt Atlantiszom: emlékszem rá és szeretem, szeretni fogom mindig” – fogalmaz interjúnkban Kopacz Mária marosvásárhelyi születésű, Szentendrén élő grafikus, festőművész, író.
Második évadja van zárva a Csíki Székely Múzeumhoz tartozó Nagy Imre Galéria és Emlékház. Ennek ellenére a több évtizedes hagyománnyal bíró, évente változó, reprezentatív Nagy Imre-kiállítások sorát idén is új válogatás gazdagítja. Csupán a helyszín más.
„Ez a csoda inspirál... hogy ami nem mozog, annak is lehet sugárzása. Itt, ami a látóhatárt alkotja, bár kő, de mégis él. A nagyváros betonpillérei viszont egy idő után mintha kidobnának magukból, úgy éreztem” – beszélgetés Dobolyi Tamás sepsiszentgyörgyi születésű, Csíkdelnén élő grafikussal.