Három európai ország is bejelentette: elismerik az önálló palesztin államot

Három európai ország is bejelentette: elismerik az önálló palesztin államot

Kockázatos döntés. Palesztina egyes országok általi elismerése várhatóan csak fokozza majd a konfliktust, hiszen bátorítja a terrorizmust

Fotó: Képernyőmentés

A spanyol, a norvég és az ír kormány is bejelentette szerdán, hogy elismerik az önálló palesztin államot.

Hírösszefoglaló

2024. május 22., 11:472024. május 22., 11:47

A spanyol kormány május 28-án önálló államként fogja elismerni Palesztinát - jelentette be Pedro Sánchez miniszterelnök a spanyol parlamentben szerdán Madridban.

„Azok az országok, amelyek hisznek a szabályokon alapuló nemzetközi rendben, kötelesek Ukrajnában és Palesztinában kettős mérce nélkül fellépni, és mindent tőlük telhetőt megtenni, humanitárius segítségnyújtással, a kitelepítettek ellátásával és minden politikai eszköz felhasználásával, hogy kimondják: nem engedjük, hogy a kétállami megoldást erőszakkal lerombolják” – fogalmazott az MTI szerint.

Pedro Sánchez nyíltan bírálta az izraeli miniszterelnököt, aki „továbbra is bombázza Gázát”, és „nincs béketerve Palesztina számára”.

A norvég miniszterelnök, Jonas Gahr Store szinén szerdán jelentette be: Norvégia hivatalosan is önálló államként fogja elismerni Palesztinát.

Az önálló palesztin állam elismerése nélkül nem lehet béke a Közel-Keleten – fogalmazott Store.

A miniszterelnök közlése szerint a döntés május 28-án lép érvénybe.

Norvégia hosszú ideje kitart a nemzetközi konszenzus mellett, miszerint az izraeli-palesztin konfliktust csak a kétállami megoldás zárhatja le.

„Palesztinának alapvető joga, hogy független állam legyen” – jelentette ki Store sajtótájékoztatóján, hozzátéve, hogy Norvégia „Palesztinát független államként ismeri el, annak minden jogával és kötelezettségével”.

A norvég kormány szerint a Világbank még 2011-ben elismerte, hogy Palesztina fontos lépéseket tett a nép által igénybe veendő szolgáltatásokhoz szükséges nemzeti intézmények kiépítése felé, ami az állammá alakulás alapvető része.

Ezen felül

a norvég kormány elmondása szerint Gázai övezetben dúló háború és a ciszjordániai törvénytelen cselekedetek és területi viták miatt rosszabb a közel-keleti helyzet, mint egy évtizeddel ezelőtt.

Jiszráel Kac izraeli külügyminiszter az MTI szerint a lépésre reagálva bejelentette, hogy Izrael hazarendeli oslói nagykövetét, továbbá hasonló diplomáciai döntés miatt Izrael spanyolországi és írországi nagyköveteit is hazahívja.

Kac bejelentésében hozzátette, hogy

„Írország és Norvégia a mai nappal azt az üzenetet kívánja közvetíteni a palesztinok és az egész világ felé, hogy a terrorizmus kifizetődő”.

Korábban az Európai Unió több tagországa is jelezte, hogy a közel-keleti, különösen az izraeli-palesztin konfliktus megoldásához kétállami megoldás szükséges, így a tervek között szerepel az önálló palesztin állam elismerése.

Írország is bejelentette szerdán, hogy elismeri az önálló palesztin államot.

Simon Harris ír kormányfő azt mondta, bízik benne, hogy a következő hetekben további országok is meghozzák ezt a döntést.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. május 22., szerda

Kiderült, ki törölte a szlovák miniszterelnökre több lövést leadó merénylő Facebook-fiókját

A Meta törölte Robert Fico szlovák kormányfő feltételezett merénylőjének Facebook-fiókját – közölte a vállalat helyi idő szerint kedd este.

Kiderült, ki törölte a szlovák miniszterelnökre több lövést leadó merénylő Facebook-fiókját
2024. május 22., szerda

Az egyiptomi hírszerzés megfúrta az Izrael és Hamász közötti fegyverszüneti megállapodást

Az egyiptomi hírszerzés fű alatt megváltoztatta annak a tűzszüneti javaslatnak a feltételeit, amelyet Izrael már a hónap elején aláírt, és ezzel végül meghiúsította a megállapodást.

Az egyiptomi hírszerzés megfúrta az Izrael és Hamász közötti fegyverszüneti megállapodást
2024. május 22., szerda

Népszerű az ukrán elítéltek között a börtön helyetti katonai szolgálat – Megkezdődött az orosz atomhadgyakorlat

Már több mint háromezer elítélt kérte a büntetés letöltése alóli feltételes szabadlábra helyezést, hogy részt vegyen Ukrajna védelmében – hozta nyilvánosságra Olena Viszocka igazságügyi miniszterhelyettes egy keddi tévéműsorban.

Népszerű az ukrán elítéltek között a börtön helyetti katonai szolgálat – Megkezdődött az orosz atomhadgyakorlat
2024. május 21., kedd

Drágább az olívaolaj, a hal és a hagyma is Romániában, mint Görögországban

Akik Görögországba készülnek nyaralni, azok számára hasznosak lehetnek annak a friss görög felmérésnek az eredményei, amely az egyes európai országok boltjainak árait hasonlította össze.

Drágább az olívaolaj, a hal és a hagyma is Romániában, mint Görögországban
2024. május 21., kedd

Kilenc embert gyanúsítottak meg Lengyelországban orosz megrendelésre végzett szabotázsakciók miatt

A lengyel hatóságok eddig kilenc személyt – lengyel, fehérorosz és ukrán állampolgárokat – gyanúsítottak meg orosz megrendelésre végzett szabotázsakciók, ezen belül gyújtogatás elkövetése miatt – közölte hétfőn Donald Tusk lengyel kormányfő.

Kilenc embert gyanúsítottak meg Lengyelországban orosz megrendelésre végzett szabotázsakciók miatt
2024. május 21., kedd

Nem kell többé útlevél az antalyai nyaraláshoz: személyivel utazhatunk Törökországba

Recep Tayyip Erdogan török elnök aláírt kedden egy rendeletet, amely szerint a turisztikai célból Törökországba utazó román állampolgárok személyi igazolvánnyal is beléphetnek az országba.

Nem kell többé útlevél az antalyai nyaraláshoz: személyivel utazhatunk Törökországba
2024. május 21., kedd

Románia is újabb támogatást ígért Ukrajnának, Washington szerint Amerika a legsürgősebb fegyvereket már leszállította

Az Ukrajna Védelmi Kapcsolattartó Csoport (UDCG) hétfői, 22. Ramstein-formátumú csúcstalálkozóján több ország is támogatta Németország kezdeményezését, hogy Kijev számára légvédelmi eszközöket találjanak.

Románia is újabb támogatást ígért Ukrajnának, Washington szerint Amerika a legsürgősebb fegyvereket már leszállította
2024. május 21., kedd

Zelenszkij a lassú nyugati fegyverszállításokra panaszkodik, Spanyolország újabb Leopard harckocsikat küld Ukrajnának

Ukrajna nyugati szövetségeseinek túl hosszú idő kell ahhoz, hogy katonai segélyekről döntsenek – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Reuters hírügynökségnek hétfőn Kijevben adott interjújában.

Zelenszkij a lassú nyugati fegyverszállításokra panaszkodik, Spanyolország újabb Leopard harckocsikat küld Ukrajnának
2024. május 21., kedd

Biden nevetségesnek, Netanjahu egész Izrael ellen irányuló lépésnek tekinti az elfogatóparancsot

Joe Biden elnök felháborítónak nevezte a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) főügyésze által hétfőn kezdeményezett elfogatási parancsot izraeli kormánytagokkal, köztük Benjámin Netanjahu miniszterelnökkel szemben.

Biden nevetségesnek, Netanjahu egész Izrael ellen irányuló lépésnek tekinti az elfogatóparancsot
2024. május 20., hétfő

Izrael és a Hamász is tiltakozik a Nemzetközi Büntetőbíróság főügyészének elfogatóparancsa ellen

Erkölcsi vakság egy sorba állítani az izraeli vezetőket és a Hamász palesztin terrorszervezet vezetőit – írta Beni Ganz izraeli miniszter, a hadikabinet tagja hétfőn a Nemzetközi Büntetőbíróság főügyészének döntésére.

Izrael és a Hamász is tiltakozik a Nemzetközi Büntetőbíróság főügyészének elfogatóparancsa ellen