Ciolacu: a román társadalom még nem áll készen az azonos neműek hivatalos élettársi kapcsolatának elismerésére

A román társadalom még nem áll készen az azonos nemű párok közötti bejegyzett élettársi kapcsolat elismerésére – jelentette ki Marcel CIolacu miniszterelnök.

Krónika

2023. november 24., 09:022023. november 24., 09:02

A kormányfő csütörtökön este az Europa FM rádiónak nyilatkozva beszélt a témáról annak kapcsán, hogy Romániának március végéig be kell nyújtania az azonos nemű párok elismeréséről szóló EJEB-határozatot követő intézkedési javaslatokat.

„A román társadalom nem áll készen. Nem az első és nem is az utolsó, hogy az EJEB elmarasztalja Romániát. Romániát elítélték már a börtönökben alkalmazott bánásmód miatt is. Ez nem tartozik a prioritásaim közé, és ismétlem, nem hiszem, hogy Románia jelenleg készen áll” – mondta Marcel Ciolacu azzal kapcsolatban, hogy Romániának március 25-ig kell benyújtania az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) az azonos nemű párok elismeréséről és jogi védelméről szóló döntését követő intézkedési javaslatokat.

Hozzátette, alapvetően nincsenek fenntartásai az azonos neműekkel szemben.

Idézet
Nem vagyok érzéketlen. Nincsenek fenntartásaim. Vannak barátaim, akik más férfival vannak kapcsolatban. Nekem nincs ezzel problémám. De most egy miniszterelnök szemszögéből beszélek”

– tette hozzá Ciolacu.

Arra a kérdésre, hogy ez azt jelenti-e, hogy a román kormány megsérti az EJEB ítéletét, Marcel Ciolacu megismételte:

ez nem az első és nem is az utolsó alkalom, hogy az emberi jogi bíróság elmarasztalja Romániát.

„De úgy vélem, hogy a román társadalom még nem áll készen erre” – nyomatékosította ismét a PSD elnöke.

Románia azon kötelezettségét, hogy megvédje és elismerje az azonos nemű családokat, az EJEB nagykamarájának bírói kollégiuma erősítette meg, amikor elutasította a román kormány által a Buhuceanu és Ciobotaru ügyben, illetve húsz másik pár ügyében benyújtott fellebbezést – közölték az azonos nemű párokat képviselő Accept szervezet illetékesei szeptember 26-án sajtóközleményben. Így az EJEB idén májusban hozott ítélete továbbra is jogerős, ahogyan a román kormány és parlament kötelezettsége is, hogy sürgős intézkedéseket hozzon valamennyi család védelmének és jogi elismerésének biztosítása érdekében – tette hozzá az Accept.

AZ EJEB még május 22-én ítélte el Romániát, amiért elutasítja az azonos nemű párok kapcsolatának polgári jogi elismerését.

A Buhuceanu és mások kontra Románia ügyben hozott határozatában a strasbourgi székhelyű nemzetközi igazságszolgáltatási intézmény hétfős bírói testülete öt szavazattal kettő ellenében megállapította, hogy a román állam megsértette az Emberi Jogok Európai Egyezményének 8. cikkét. Ez a paragrafus a családi és a magánélethez való jog tiszteletben tartását írja elő.

Összesen huszonegy azonos nemű pár panaszolta be 2019-ben és 2020-ban a román államot az Emberi Jogok Európai Bíróságán, amiért a hatóságok elutasították az élettársi kapcsolatuk bejegyzését a polgári törvénykönyv tiltására hivatkozva. A panaszosok arra hivatkoztak, hogy így számos olyan jogtól megfosztották őket, amelyeket a romániai törvények a házaspárok számára biztosítanak.

Az EJEB megállapította, hogy Romániának kötelessége volt biztosítani az azonos neműek kapcsolatainak polgári jogi elismerését és megfelelő védelmét, még akkor is, ha a védelem formáját és típusát illetően bizonyos mérlegelési jogköre volt.

A kormánynak az azonos neműek házasságával kapcsolatos érvei közül egyik sem írhatja felül a panaszosoknak a kapcsolatuk elismeréséhez fűződő érdekét – olvasható a határozatban.

Az EJEB azt is hangsúlyozta, hogy

az azonos neműek kapcsolatának polgári jogi elismerése „nem ássa alá a házasság intézményét, mivel a heteroszexuális párok továbbra is köthetnek házasságot”.

Asztalos Csaba, az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) elnöke akkor úgy vélekedett: a megoldás egy, a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvény elfogadása lenne, amelynek a heteroszexuális párokra is vonatkoznia kellene, nem csupán az azonos nemű párokra. Hozzátette, az ítélet nem rendelkezik arról, hogy az azonos nemű párok gyerekeket is örökbe fogadhassanak.

Arra is emlékeztetett, hogy

a román alkotmánybíróság már 2018-ban leszögezte: a román hatóságok nem tagadhatják meg a szabad mozgás és tartózkodás jogát egy uniós polgár azonos nemű házastársától.

Az alkotmánybíróság ezzel részben helyt adott annak az alkotmányossági óvásnak, amelyet egy Brüsszelben házasságra lépett román–amerikai azonos nemű pár emelt a melegházasság romániai elismerésének megtagadása ellen, miután az Európai Unió Bírósága korábban kimondta, hogy a házastárs fogalmát az uniós állampolgárok azonos nemű házastársaira is alkalmazni kell a szabad tartózkodáshoz való jog tekintetében. Az alkotmánybíróság ugyanakkor döntésével nem foglalt állást a melegházasság elismerése ügyében.

A 2018-as ítélet kapcsán akkor Asztalos Csaba a Krónikának elmondta: jogértelmező döntésről van szó, amely nem csupán Romániára, hanem az EU valamennyi tagállamára érvényes.

A CNCD elnöke lapunknak már akkor úgy nyilatkozott: előbb-utóbb alternatív elismerést és jogvédelmet kell biztosítani az azonos nemű pároknak, ez a bejegyzett élettársi kapcsolat intézményén keresztül lehetséges.

Mint ismeretes, Romániában a Koalíció a családért által 2015 végén indított polgári kezdeményezés alapján 2018. október 6-án és 7-én népszavazást tartottak az alkotmány módosítására a hagyományos család védelme érdekében. Az egyházak által is támogatott népszavazás azonban nem érte el az érvényességhez szükséges küszöböt.

Ciucă: a hagyományos családmodellt támogatom

Nicolae Ciucă is kiáll a hagyományos család mellett – ezt maga a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke jelentette ki. A volt miniszterelnök csütörtökön este a Digi 24 hírtelevíziónak nyilatkozva elmondta: a hagyományos család mellett szavazott a magyar népszavazáson 2018-ban.
„A PNL Románia történelmének és identitásának meghatározó pártja. Értékei nagyon jól meghatározottak: a család, az Istenbe vetett hit és a hazaszeretet, a hazához való kötődés. Hogyan szavazhattam volna? (…) A hagyományos családra szavaztam, bármikor erre fogok szavazni, és a gyermekeimet, unokáimat is így nevelem” – szögezte le.
Hozzátette ugyanakkor: az emberek már kifejezték a véleményüket a népszavazáson, ezért nincs szükség az alkotmány megváltoztatására.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 18., hétfő

Bolojan a polgármestereknek: a PNRR-be foglalt beruházások tervezett módon folytatódnak

Az országos helyreállítási tervbe (PNRR) foglalt beruházások tervezett módon folytatódnak, hogy a 2026. augusztus végéig megvalósítható projekteknek biztosított legyen a finanszírozásuk – jelentette ki hétfőn Ilie Bolojan.

Bolojan a polgármestereknek: a PNRR-be foglalt beruházások tervezett módon folytatódnak
2025. augusztus 18., hétfő

Nicușor Dan Verespatakra látogatott a családjával

Nicușor Dan hétfőn családostól Verespatakon járt, ahol meglátogatta a római kori tárnákat, és találkozott a Fogadj örökbe egy házat Verespatakon műemlékvédelmi program önkénteseivel.

Nicușor Dan Verespatakra látogatott a családjával
2025. augusztus 18., hétfő

Az energetikai rendszer elleni kibertámadásoktól tart a kormány, kiberbiztonsági központot hoz létre

Nőtt a többszörös kibertámadás lehetősége a romániai energetikai rendszer ellen az energiaügyi minisztérium szerint, ami nyomást gyakorolna az árakra, a kormány ezért kiberbiztonsági incidensekre reagáló központot kíván létrehozni.

Az energetikai rendszer elleni kibertámadásoktól tart a kormány, kiberbiztonsági központot hoz létre
2025. augusztus 18., hétfő

Rekeszeket szerelnének fel a szemetesekre, hogy megelőzzék a betétdíjas csomagolások utáni guberálást

A betétdíjas visszaváltási rendszer (RetuRO) keretében külön rekeszeket szerelhetnek fel a szemetesekre, hogy megelőzzék a betétdíjas csomagolások utáni guberálást.

Rekeszeket szerelnének fel a szemetesekre, hogy megelőzzék a betétdíjas csomagolások utáni guberálást
2025. augusztus 18., hétfő

Továbbra is csak „fél lábbal” vesz részt a koalíció munkálatain a PSD

A Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke, Sorin Grindeanu hétfőn kijelentette, hogy a második deficitcsökkentő csomag közigazgatással és az adómódosításokkal kapcsolatos intézkedéseiről további egyeztetésekre van szükség a koalícióban.

Továbbra is csak „fél lábbal” vesz részt a koalíció munkálatain a PSD
2025. augusztus 18., hétfő

Több tízezer külföldi diák tanul romániai egyetemeken, Magyarország az élmezőnyben

Az elmúlt öt egyetemi évben (2019–2024) több mint 55 000 külföldi hallgató végzett alap-, mester- és doktori képzésen romániai egyetemeken – derül ki a Profit.ro által ismertetett hivatal

Több tízezer külföldi diák tanul romániai egyetemeken, Magyarország az élmezőnyben
2025. augusztus 18., hétfő

Nem kell már felmutatniuk a határon a kiskorúak kísérőinek a bűnügyi nyilvántartásról szóló bizonylatot

Változtak a kiskorúak külföldre utazásának szabályai: ezentúl a gyerekeket kísérő felnőtteknek – nagyszülők, rokonok, barátok – nem kell felmutatniuk papíralapú bizonylatot a bűnügyi nyilvántartásukról (cazier judiciar).

Nem kell már felmutatniuk a határon a kiskorúak kísérőinek a bűnügyi nyilvántartásról szóló bizonylatot
2025. augusztus 18., hétfő

Hosszú hétvégi mérleg: kevesebb esethez riasztották a katasztrófavédelmet, mint tavaly

A hosszú hétvégén a tűzoltók által kezelt beavatkozások több mint 70 százaléka sürgősségi orvosi segítségnyújtás volt – tájékoztatott hétfőn a katasztrófavédelmi főfelügyelőség (IGSU).

Hosszú hétvégi mérleg: kevesebb esethez riasztották a katasztrófavédelmet, mint tavaly
2025. augusztus 18., hétfő

Pótérettségi: a vizsgázók kevesebb mint harmada ért el legalább 6-os átlagot

Az idei pótérettségin részt vett fiatalok 28,4 százalékának sikerült a vizsgája az óvások előtti eredmények szerint – közölte az oktatási minisztérium.

Pótérettségi: a vizsgázók kevesebb mint harmada ért el legalább 6-os átlagot
2025. augusztus 18., hétfő

Fritz: nem vesszük el a beruházásokra szánt pénzt, mert ami nincs, azt nem lehet elvenni

A kormány nem nyesi vissza a beruházásokra szánt összegeket, mert ami nem létezik, azt nem lehet visszanyesni – szögezte le Dominic Fritz temesvári polgármester, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke egy hétfőn.

Fritz: nem vesszük el a beruházásokra szánt pénzt, mert ami nincs, azt nem lehet elvenni