Enyhén csökkent a súlyos balesetek száma, de így is több mint ezren vesztették életüket az utakon az első kilenc hónapban

Enyhén csökkent a súlyos balesetek száma, de így is több mint ezren vesztették életüket az utakon az első kilenc hónapban

Az év első kilenc hónapjában a román rendőrség összesen 1424 olyan embert mentett meg, akiknek természeti katasztrófák, tűzesetek, robbanások, súlyos közlekedési balesetek miatt volt szükségük segítségre – vont mérleget az intézmény szóvivője.

2023. augusztus 16., szerda

Gyerekeket akartak kimenteni a Fekete-tengerbe fulladt turisták – Verekedés a fürdőzést tiltó vízimentők és a turisták között

A hullámok által elsodort gyerekeket próbált kimenteni az a négy turista, aki hétfőn a Fekete-tengerbe fulladt Mamaiánál – derült ki utólag.

Gyerekeket akartak kimenteni a Fekete-tengerbe fulladt turisták – Verekedés a fürdőzést tiltó vízimentők és a turisták között
2023. május 04., csütörtök

Ugyanúgy kellene tanítani az elsősegélynyújtást, mint az ábécét, javasolja egy orvos a Kolozs megyei tragédia nyomán

Az elsősegélynyújtást, többek között a Heimlich-fogást valamennyi romániai iskolában tanítani kellene – javasolja Tudor Ciuhodaru orvos azt követően, hogy szerdán meghalt egy Kolozs megyei lány, aki a múlt héten az iskolában félrenyelt egy gumicukrot.

Ugyanúgy kellene tanítani az elsősegélynyújtást, mint az ábécét, javasolja egy orvos a Kolozs megyei tragédia nyomán
2022. augusztus 27., szombat

Arafat bejelentette az Elsősegélypont. Légy életmentő! elnevezésű országos program elindítását

Hamarosan indul az Elsősegélypont. Légy életmentő! elnevezésű országos program, amelynek keretében 300 defibrillátort helyeznek el forgalmas közterületeken – jelentette be szombaton Marosvásárhelyen Raed Arafat belügyi államtitkár.

Arafat bejelentette az Elsősegélypont. Légy életmentő! elnevezésű országos program elindítását
2022. február 18., péntek

Három gyermek életét mentették meg az autóbalesetben elhunyt 15 éves lány szervei

Három gyermek életét mentették meg egy autóbalesetben elhunyt 15 éves lány szervei – közölte az Országos Szervátültetési Ügynökség (ANT).

Három gyermek életét mentették meg az autóbalesetben elhunyt 15 éves lány szervei
2019. november 07., csütörtök

Közösségi összefogás a ritka betegségben szenvedő Noelért

Bihar megyei kisfiú számára is adománygyűjtést indítottak, miután a szintén SMA-betegségben (gerincvelő-izomsorvadás) szenvedő, magyarországi Zente és Levente kezeléséhez szükséges 700 -700 millió forint néhány hét alatt összegyűlt.

Közösségi összefogás a ritka betegségben szenvedő Noelért
2019. augusztus 27., kedd

Sürgős felhívás az átverések ellen – Jelentősen megszaporodtak a 112-es segélyvonalra érkező hamis riasztások

Egyre többször esnek felelőtlen félrevezetések áldozataivá a hatóságok, a 112-es segélyhívószámra érkező hamis riasztások a caracali tragédia után szaporodtak meg. A kormány szigorítani szeretné az átverések miatt kiróható büntetést. 

Sürgős felhívás az átverések ellen – Jelentősen megszaporodtak a 112-es segélyvonalra érkező hamis riasztások
2017. május 23., kedd

Helikopteres bevetésekre képeznek ki 100 hegyimentőt Marosvásárhelyen

Helikopteres bevetésekre készítik fel Marosvásárhelyen az ország mintegy 100 hegyimentőjét. A képzés a légi közlekedési felügyelőség, a katasztrófavédelmi főosztály és az országos hegyimentő-szolgálat szervezésében zajlik.

Helikopteres bevetésekre képeznek ki 100 hegyimentőt Marosvásárhelyen