Előzetes letartóztatásba került a hét végén egy 31 éves magyar állampolgár kábítószer illegális birtoklása és drogkereskedelem gyanújával – számolt be hétfőn a Hargita megyei rendőrség.
Tíz évre eltilthatják a járművezetéstől a kábítószer vagy alkohol hatása alatt volánhoz ülő személyeket – többek között erről rendelkezik az a törvénytervezet, amelyet kedden fogadott el döntéshozó kamaraként a bukaresti képviselőház.
Szolgálatba lépő rendőrről derült ki, hogy pszichoaktív szereket fogyaszthatott – jelentette be csütörtökön Florina Meteş, a Máramaros megyei rendőrség szóvivője.
Vlad Pascu ügyvédje a drogos állapotban két fiatalt halálra gázoló védence büntetőperének csütörtöki bírósági tárgyalása után kijelentette, hogy a 2 Maion történt baleset áldozatai szabálytalanul közlekedtek az úttesten, így ők is felelősek a tragédiáért.
Széleskörű drogellenes tájékoztató kampányt indítanak jövő hónapban az ország 20 egyetemi központjában – jelentette be hétfőn Natalia Intotero családügyi miniszter.
Enyhébb büntetést kaphat Vlad Pascu, az a bukaresti fiatal, aki tavaly a román tengerparton bedrogozva száguldozott, és halálra gázolta egy, az út szélén gyalogoló fiatalokból álló csoport két tagját.
Az európai kábítószerpiac becsült kiskereskedelmi értéke legalább 31 milliárd euró volt a 2021-es adatok alapján.
A február 9-15. közötti héten összesen mintegy 8945 rendőr teljesített járőrszolgálatot az iskolák környékén.
A rendőrök a forgalmi vizsgája közben állítottak meg szerdán Temesváron egy 33 éves fiatalembert, akiről kiderült, hogy pszichoaktív anyagok hatása alatt vezetett.
Rajtakaptak a csendőrök egy 18 éves kolozsvári diákot, amint kábítószert adott el iskolatársainak.
Kolozsvár lesz az első város az országban, ahol hidrogénüzemű autóbuszok közlekednek – jelentette be a város alpolgármestere.
Az év eleje óta a rendőrök és ügyészek a drogkereskedelem és -fogyasztás felszámolására irányuló akcióikban 48 személyt vettek őrizetbe.
Harmincnapos vizsgálati fogságba helyeztek egy 19 éves fiatalembert, aki házipapucsba rejtve 275 gramm kábítószert próbált becsempészni az országba Csanálosnál – közölte szerdán a máramarosszigeti területi határrendészet.
A kolozsvári rendőrség szervezett bűnözés elleni osztályának rendőrei 25 helyszínen végeztek házkutatásokat szerdán egy drogkereskedelemmel kapcsolatos ügyben, hét személyt őrizetbe vettek – tájékoztatott csütörtökön a Kolozs megyei rendőrség.
Alina Gorghiu igazságügyi miniszter szerint a törvény erejével kell lesújtani arra a büntetés-végrehajtási alkalmazottra, akit a sajtóhírek szerint kábítószer birtoklásán értek tetten a csendőrök.
A kábítószerfüggőknek szánt detoxikáló és rehabilitációs központok létesítéséről szóló törvénytervezetet nyújtott be a parlamentbe a Nemzeti Liberális Párt (PNL) több képviselője és szenátora a nemzeti kisebbségeket képviselő két kollégájukkal együtt.
Érvénytelenítették a hidrogénvonatok vásárlására kiírt második tendert is – jelentette be keddi közleményében a vasúti reformért felelős hatóság (ARF).
Az egészségügyi minisztérium dolgozik a kábítószerfüggőknek szánt speciális kezelési és tanácsadási központok létrehozásán – jelentette be vasárnap Alexandru Rafila tárcavezető.