Enyhébb büntetést kaphat a bedrogozva két embert halálra gázoló autós, miután beismerte bűnösségét

•  Fotó: Vlad Pascu/Instagram

Fotó: Vlad Pascu/Instagram

Enyhébb büntetést kaphat Vlad Pascu, az a bukaresti fiatal, aki tavaly a román tengerparton bedrogozva száguldozott, és halálra gázolta egy, az út szélén gyalogoló fiatalokból álló csoport két tagját.

Krónika

2024. március 14., 10:292024. március 14., 10:29

Mindez annak nyomán történhet meg, hogy a per csütörtöki, a mangaliai törvényszéken tartott tárgyalásán beismerte bűnösségét, a bírónő pedig elfogadta, hogy ennek nyomán egyszerűsített eljárás következzen.

Az egyszerűsített eljárás azt jelenti, hogy a bűnösségét beismerő vádlott büntetése akár egyharmadával is csökkenhet.

Az elhunyt fiatalok szülei ugyanakkor azt kérik, hogy a bűncselekmény besorolását súlyosbítsák gondatlanságból elkövetett emberölésről gyilkosságra.

Mit arról beszámoltunk, az ügyben eljáró bírónő, Ancuța Ioana Popoviciu ellen vizsgálatot indított az Igazságügyi Felügyelet, miután

az első tárgyalási napon megkérdezte, hogy az egyik halálos áldozat a teremben tartózkodik-e.

Vlad Pascunak gondatlanságból elkövetett emberölés, gondatlanságból elkövetett testi sértés, a baleset helyszínének elhagyása és pszichoaktív szer hatása alatti járművezetés vádjával kell bíróság elé állnia.

A nyomozati anyag szerint 2023. augusztus 19-én az akkor 19 éves fiatalember bedrogozva vezetett, és autójával az út szélén haladó gyalogosok közé hajtott a tengerparti 2 Mai település bejáratánál. A balesetben meghalt egy 20 éves lány és egy 21 éves fiatalember, további három fiatal pedig megsérült.

korábban írtuk

FRISSÍTVE - Halasztással kezdődött a drogosan két fiatalt halálra gázoló Vlad Pascu pere
FRISSÍTVE - Halasztással kezdődött a drogosan két fiatalt halálra gázoló Vlad Pascu pere

Halasztással kezdődött csütörtökön a mangaliai bíróságon a drogos állapotban két fiatalt halálra gázoló Vlad Pascu büntetőpere.

korábban írtuk

Az elhunyt áldozatot kereste a bírónő a tárgyalóteremben a drogos gázoló perének tárgyalásán, vizsgálat indult ellene
Az elhunyt áldozatot kereste a bírónő a tárgyalóteremben a drogos gázoló perének tárgyalásán, vizsgálat indult ellene

Az Igazságügyi Felügyelet (IJ) pénteken bejelentette, hogy hivatalból ellenőrzést rendelt el a drogos állapotban két fiatalt halálra gázoló Vlad Pascu büntetőperének első tárgyalásán történtekkel kapcsolatban.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. április 18., péntek

Kéttucatnyi bűnszervezetet számoltak fel három hónap alatt

Az év első három hónapjában lefolytatott több mint 400 akció nyomán összesen 173 személyből álló 23 bűnszervezetet számolt fel a rendőrség.

Kéttucatnyi bűnszervezetet számoltak fel három hónap alatt
2025. április 18., péntek

Kampány kampány hátán: rajtol az időközi helyhatósági választások korteshadjárata

Szombaton kezdődik és május 3-án reggel 7 óráig tart az időközi helyhatósági választások kampánya.

Kampány kampány hátán: rajtol az időközi helyhatósági választások korteshadjárata
2025. április 18., péntek

Antonescu megbánta a drogdílerek főbelövéséről tett kijelentését

Megbánta Crin Antonescu, hogy azt mondta: a kínai gyakorlatot alkalmazva stadionokban lövetné főbe a drogdílereket.

Antonescu megbánta a drogdílerek főbelövéséről tett kijelentését
2025. április 18., péntek

Záporok, jégesők, viharok jöhetnek Erdélyben, a Partiumban és a Bánságban is

Labilis légkörre figyelmeztető előrejelzést adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Erdélyre, a Bánságra, a Partiumra – beleérvte Máramaros megyét is – , Olténiára, Munténia nyugati részére és a hegyvidéki területekre.

Záporok, jégesők, viharok jöhetnek Erdélyben, a Partiumban és a Bánságban is
2025. április 18., péntek

Stadionokban lövetném agyon a drogdílereket – mondja az RMDSZ-t is soraiban tudó koalíció államfőjelöltje

Bár nem támogatja a halálbüntetés visszaállítását, a drogdílereket stadionban lövetné agyon, ha ez lehetséges volna – jelentette ki Crin Antonescu.

Stadionokban lövetném agyon a drogdílereket – mondja az RMDSZ-t is soraiban tudó koalíció államfőjelöltje
2025. április 18., péntek

Lasconi: megbocsátok azoknak az USR-eseknek, akik Dan támogatásáról döntöttek

Megbocsát Elena Lasconi, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke a párt azon vezetőinek, akik múlt héten arról döntöttek: helyette a függetlenként induló bukaresti főpolgármestert, Nicușor Dant támogatják az elnökválasztáson.

Lasconi: megbocsátok azoknak az USR-eseknek, akik Dan támogatásáról döntöttek
2025. április 17., csütörtök

Nem a munkakörülmények okozták a rezidensek halálát a kórház vezetősége szerint

Cáfolta csütörtökön a iași-i Sf. Spiridon kórház vezetősége, hogy az intézmény három alkalmazottjának – két rezidens és egy beteghordozó – halálát munkahelyi túlterheltség okozta volna.

Nem a munkakörülmények okozták a rezidensek halálát a kórház vezetősége szerint
2025. április 17., csütörtök

Crin Antonescu nyilvánosságra hozta a Securitate számára adott egykori nyilatkozatát

Crin Antonescu felolvasta az újságíróknak azt a nyilatkozatot, amelyet az egykori titkosrendőrség, a Securitate felszólítására tett 1988-ban egy barátjáról. Leszögezte: nem „jelentésről”, hanem nyilatkozatról van szó, amelyet a Securitate nyomására tett.

Crin Antonescu nyilvánosságra hozta a Securitate számára adott egykori nyilatkozatát
2025. április 17., csütörtök

Folyami kikötőt vásárolna Románia Moldovától

Megvásárolná a román kormány a Moldovai Köztársaság egyetlen dunai kikötőjét – írta az economedia.ro. Az olajterminállal is rendelkező giurgiulești-i kikötő tengeri hajók fogadására is alkalmas.

Folyami kikötőt vásárolna Románia Moldovától
Folyami kikötőt vásárolna Románia Moldovától
2025. április 17., csütörtök

Folyami kikötőt vásárolna Románia Moldovától

2025. április 17., csütörtök

Vízügy: nem árasztottunk el semmit Ponta utasítására

Cáfolja az Országos Vízügyi Igazgatóság (ANAR) Victor Ponta független álalmfőjelölt állítását, hogy a 2014-es árvíz idején az ő utasítására nyitották meg a Vaskapu erőmű gátját, hogy a Duna vize Belgrád helyett romániai területeket árasszon el.

Vízügy: nem árasztottunk el semmit Ponta utasítására