A tavalyi után idén is megnyerte a besztercei Tiberiu Uşeriu a 6633 Ultra elnevezésű maratont, amelyet az északi-sarkkörön túl rendeznek. A 43 éves sportoló az egyetlen, akinek két egymást követő évben sikerül elsőként célba érnie a megmérettetésen.
Nincs és nem is lesz politikai társbérleti megállapodás köztem és Klaus Johannis államfő között – jelentette ki csütörtökön Sorin Grindeanu miniszterelnök.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) Reza Baqir vezette romániai küldöttségével találkozott csütörtökön Klaus Johannis államfő; a pénzintézet képviselői aggodalmuknak adtak hangot a bukaresti kormány pénzügyi és gazdaságpolitikájával kapcsolatosan.
A dicsőséges történelmi események azért jók, mert az évfordulókon mindig párhuzamba lehet őket állítani szinte bármely aktuális történéssel, illetve aktuálpolitikai törekvéssel.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) vádat emelt Kedves Imre, a Hargita Megyei Közpénzügyi Igazgatóság vezérigazgatója ellen, akit hivatali visszaélés és befolyás vásárlása miatt állítanak bíróság elé.
Megújítja együttműködési megállapodását az Anyanyelvápolók Szövetségének magyarországi és erdélyi szervezete.
A francia Nikola Karabatic és a román Cristina Neagu lett 2016 legjobb kézilabdázója a nemzetközi szövetség (IHF) szavazásán.
Péntek az utolsó nap, amikor még postázni lehet a Szülőföldön magyarul oktatási, nevelési, valamint taneszköz- és tankönyvtámogatási program keretében a pályázati iratcsomót a 2016/2017-es tanévre.
Elégedetlenek a bérükkel a rendőrök, ezért csütörtökön tiltakozó megmozdulást szerveztek Kolozsváron és Bukarestben.
Temesvári döntetlenje miatt az SZKC férfi kézilabdacsapata lépéshátrányba került az alapszakasz dobogós helyeiért folytatott harcban. A címvédő Dinamo eközben már matematikailag is bebiztosította elsőségét az élvonalbeli bajnokság első felvonásában.
A Barcelona történelmi fordítása, az Arsenal „elpáholása" vagy a Leicester City „hőstette" után a Monaco–Manchester City párharc is feliratkozott az idei labdarúgó-Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének emlékezetes mérkőzései sorába.
Elfogadhatatlannak és tűrhetetlennek nevezte az önkényuralmi jelképek kereskedelmi célú megjelenítését is Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök helyettes, bejelentve: a magyar állami támogatást nyújthat az Igazi Csíki Sör gyártásához.
A március 15-ei kolozsvári rendezvényen Erdély-zászlójuk miatt igazoltatott, megbírságolt néppártos felvonulók a Krónikának elmondták, nem értik, a szervezők miért nem avatkoztak közbe a helyszínen. Fancsali Ernő nem fizeti ki az 500 lejes bírságot.
Újabb 20 darab F-16-os vadászgépet vásárolna a védelmi minisztérium, egyelőre azonban egyetlen megkeresett ország részéről sem kapott pozitív választ – nyilatkozta Gabriel Leş védelmi miniszter az Agerpres hírügynökségnek adott interjúban.
Megnyílt az első alkalommal, hagyományteremtő szándékkal megrendezett Kárpát-medencei gazdasági konferencia és kiállítás csütörtökön Hajdúszoboszlón.
Nem esett vissza a csíkszeredai vendéglátóipari egységek forgalma annak nyomán, hogy egy éve betiltották a dohányzást a nyilvános, zárt helyeken, noha attól tartottak, hogy a szigorítás miatt a kocsma helyett sokan inkább otthon töltik szabadidejüket.
Iskolai lövöldözés történt csütörtökön a délkelet-franciaországi Grasse városában, az incidens során legalább ketten megsérültek, a várost lezárták.
Mintegy 1,2 millió új menedékkérő érkezett tavaly az Európai Unió országaiba, vagyis a 2015-ben regisztráltnál valamivel kevesebb – derült ki az uniós statisztikai hivatal (Eurostat) csütörtökön közzétett jelentéséből.