Annak ellenére, hogy a demokraták jelentős veszteségeket szenvedtek a szenátusban és a Fehér Házban a keddi választásokon az Egyesült Államokban, a párt központi kampánytémája, a reproduktív jogok védelme sokkal jobban teljesített országszerte.
Donald Trump győzelme nyomán nem oldódnak meg a világ gondjai egy csapásra, sőt gazdasági tervei miatt Európa is aggódhat, de esély nyílhat a háborús konfliktusok lezárására, magyar szempontból pedig gyökeres változás várható a jó irányba.
Amerika választott, eldől, hogy Donald Trumpnak vagy Kamala Harrisnek hívják az Egyesült Államok következő elnökét. Zajlik a szavazatszámlálás, cikkünk folyamatosan frissül.
Döntetlen született az Egyesült Államokban, a New Hampshire-i Dixville Notch-ban, ahol elsőként hirdettek eredményt a kedden kezdődő amerikai elnökválasztáson.
Kamala Harris vagy Donald Trump, az eddig hivatalban levő demokraták vagy republikánus visszatérés – nem túlzás kijelenteni, hogy egy világ várja lélegzetvisszafojtva a keddi amerikai elnökválasztás eredményét.
Moldova külföldön élő állampolgárainak köszönhetően újrázhat az államfői székben Maia Sandu jelenlegi elnök – derült ki az elnökválasztás vasárnapi második fordulójában leadott szavazatok közel száz százalékának megszámlálása után.
Már több mint 75 millió amerikai állampolgár szavazott előre a november 5-i elnökválasztásokon, miközben egy felmérés szerint a demokrata elnökjelölt szeptember óta először jött föl az első helyre a billegő államnak tartott Michiganben.
Nagy változás előtt áll a nyugati világ: van egy új közép, van egy új többség, az emberek nagy többsége békepárti, migrációellenes és genderellenes – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap.
Néhány nappal az amerikai elnökválasztás előtt a washingtoni hírszerző ügynökségek arra hívják fel a figyelmet, hogy Oroszországból származó célzott félretájékoztatási kampányok zajlanak – adta hírül szombaton a német DPA hírügynökség.
Az Egyesült Államok regisztrált választóinak 48 százaléka teljes mértékben vagy nagy mértékben bízik a szavazatszámlálásban az országos jelentőségű választásokon.
A PNL, a PSD és az USR szavazói szerint a Demokrata Párt elnökjelöltje, Kamala Harris jobb barátja lenne Romániának, míg George Simion és az AUR szavazótábora a republikánusok jelöltjét, Donald Trumpot preferálja – derül ki az INSCOP felméréséből.
Donald Trump kedden Floridában tartott sajtótájékoztatót, amelyen azt állította, miközben demokrata ellenfele őt vádolja gyűlölettel, a gyűlöletkeltés Kamala Harris kampányát jellemzi.
New York városának kiemelt rendezvényközpontjában, a világ egyik legismertebb csarnokában, a Madison Square Gardenben tartott választási gyűlést Donald Trump volt amerikai elnök vasárnap.
Jichák Hercog izraeli elnök szombaton, az Irán elleni izraeli légicsapás után üdvözölte az Egyesült Államokat, Izrael történelmi szövetségesét, a két ország közötti „nyilvános és titkos együttműködést”.
A CNN szerdai műsorában „fasisztának” és „instabilnak” nevezte Donald Trumpot, republikánus ellenfelét Kamala Harris alelnök és demokrata elnökjelölt.
Keményen nekiment Donald Trump volt amerikai elnök, jelenlegi republikánius elnökjelölt a The Apprentice – A Trump-sztori című, a kampány finisében mozikba kerülő film stábjának az őt lejárató jelenetek miatt.
Töltött fegyver birtoklása miatt tartóztattak le egy férfit Donald Trump republikánus elnökjelölt kaliforniai választási gyűlésének közelében szombaton – jelentették be a kaliforniai hatóságok vasárnap.
Elnökké választása esetére halálbüntetést helyezett kilátásba Donald Trump republikánus elnökjelölt pénteken azon illegális bevándorlók esetében, akik amerikai állampolgárt gyilkolnak meg.