A 2017/13-as számú sürgősségi kormányrendelet ügyében folytatott nyomozás a törvényi előírások betartásával, a legfelsőbb bíróság joggyakorlatának szellemében zajlott – hangsúlyozza hétfői közleményében az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA).
Liviu Dragnea bevallása szerint összetépte Victor Ponta lemondólevelét. A Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke hétfőn azt mondta, senki nem akarja, hogy a volt pártelnök távozzon az alakulatból.
Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke úgy véli, Tudorel Toader igazságügyi miniszter „jóérzésű" nyilatkozatokat tett a legfőbb ügyésszel és a korrupcióellenes főügyésszel kapcsolatban. Augustin Lazăr főügyész nem hajlandó lemondani.
Regionális találkozókra kerül sor a következő hónapokban a kormány és a helyi hatóságok képviselői között, ezeken az egyeztetéseken vitatják majd meg a nagyobb szabású fejlesztési projekteket – jelentette ki Sorin Grindeanu miniszterelnök.
Az igazságügyi miniszter találkozni fog a napokban Laura Codruţa Kövesi korrupcióellenes főügyésszel és Augustin Lazăr legfőbb ügyésszel, hogy tárgyaljon velük a 13-as sürgősségi kormányrendelet kapcsán indított nyomozásról.
Románia nem csatlakozhat a visegrádi csoporthoz az Európai Unió jövőjét illető tárgyalások során, mert más az álláspontja bizonyos kérdésekben, főleg Magyarországgal és Lengyelországgal szemben – jelentette ki Leonard Orban.
A védőoltások jelentik az egyetlen hatékony módszert a betegségek megelőzésére – nyilatkozta pénteken Florian Bodog egészségügyi miniszter, arra biztatva a szülőket, hogy oltassák be gyermekeiket.
Egy többsebességes Európa nem lenne jó megoldás, mert szélsőséges esetben akár az EU szakadásához is vezethet – jelentette ki Klaus Johannis államfő az EU-tagországok állam-, illetve kormányfőinek kétnapos tanácskozásán.
Egy sürgősségi kormányrendelet törvényességét kizárólag a parlament ellenőrizheti; a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) túllépte hatáskörét a 2017/13-as rendelet ügyében indított vizsgálattal – áll az alkotmánybíróság döntésének indoklásában.
Egyes intézmények alkotmányos hatásköreiken túllépve vesznek részt a hatalmi harcokban, ezért kellett a parlamentnek nyilatkozatot elfogadnia, amelyben bírálta az államfőt – mondta a Krónikának Márton Árpád képviselő.
A bukaresti szociálliberális kormány hatályon kívül fogja helyezni az előző szakértői kabinet holland hadihajók beszerzéséről szóló határozatát – közölte az Agerpres hírügynökség pénteken Sorin Grindeanu miniszterelnököt idézve.
Emberiesség elleni bűncselekmények miatt bíróság elé állította csütörtökön a bukaresti legfőbb ügyészség Marian Petrescut, a galaci börtön egykori parancsnokát, akit 102 elítélt, köztük 90 politikai fogoly haláláért tartanak felelősnek.
Cáfolta Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, hogy kormányra lépne a szövetség a Szociáldemokrata Párttal (PSD).
A Románia Csillaga érdemrenddel tüntette ki Klaus Johannis államfő Ion Caramitru színművészt, rendezőt, Jenei Imre labdarúgóedzőt és Cristian-George Ţopescu sportkommentátort. A kitüntetésükről szóló rendeletet csütörtökön írta alá az államfő.
Klaus Johannis nyomásgyakorlásként értékelte a parlament ama politikai nyilatkozatát, amely hatáskörének elbitorlásával vádolja az államfőt, a legfelsőbb bírói tanácsot (CSM) és a legfőbb ügyészséget.
Nem oldja meg maradéktalanul a helyzetet az a népszavazás, amelyet abban a témában írnak majd ki, hogy az alkotmányban rögzítsék: család csak egy férfi és egy nő házassága nyomán jöhet létre – jelentette ki Liviu Dragnea.
Raluca Turcan, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) ügyvivő elnöke „nagy sajnálattal" állapította meg szerdán, hogy az RMDSZ egyre inkább a bukaresti kormánykoalíció részévé válik.
Liviu Dragnea, a PSD elnöke cáfolta azt az értesülést, hogy a kormánypárt arra ösztönözné az RMDSZ-t, hogy lépjen be a koalícióba.