Bár egyre nő a koronavírusos megbetegedések és az intenzív terápiás ellátásra szoruló betegek száma, Florin Cîţu román kormányfő jelenleg nem veszi számításba további korlátozó intézkedések bevezetését.
Rendőrökből, csendőrökből, határőrökből, tűzoltókból, élelmiszer-biztonsági ellenőrökből, fogyasztóvédelmi ellenőrökből, valamint az egészségügyi, a munkaügyi és a szállításügyi minisztérium alkalmazottaiból és helyi hatóságok képviselőiből álló vegyes csoportok ellenőrizték a SARS-CoV-2 vírus terjedé
Csökkent az elmúlt 24 órában az egy nap alatt regisztrált koronavírusos esetek száma Romániában, összlétszámuk meghaladta a 886 ezret – közölte pénteken a stratégiai kommunikációs törzs (GCS).
Az RMDSZ célja a hatályos törvények közötti ellentmondások felszámolása volt azzal a módosító indítvánnyal, amelyet az átláthatósági törvényhez nyújtott be, és amely kapcsán román civil szervezetek azzal vádolták meg a szövetséget, hogy ki akarja vonni magát az átláthatósági jogszab&
A Johnson&Johnson koronavírus elleni vakcinája egydózisú, azaz elegendő egy oltást beadni a védettség megszerzéséhez – közölte az egészségügyi minisztérium.
Három bírságot róttak ki a bukaresti népegészségügyi igazgatóság (DSP) munkatársai annál a fővárosi oltóközpontnál, amelynél a Pfizer-féle védőoltás második dózisa helyett a Moderna-vakcinát adták be egy személynek.
Éles vitával kezdődött csütörtökön a bukaresti képviselőház jogi bizottságának ülése, amelyen az igazságszolgáltatásban elkövetett visszaéléseket kivizsgáló különleges ügyészi osztály (SIIJ) megszüntetését előíró törvényjavaslat került napirendre.
A katonai objektumokat veszélyeztető, „ellenséges” civil drónok ártalmatlanítására akar törvényi felhatalmazást kapni a bukaresti védelmi minisztérium – közölte csütörtöki számában az Adevărul című lap.
Minimális mértékben csökkent az elmúlt 24 órában az egy nap alatt regisztrált koronavírusos esetek száma Romániában, összlétszámuk meghaladta a 881 ezret – közölte csütörtökön a stratégiai kommunikációs törzs (GCS).
Felfüggesztik a félévi dolgozatokat a 2020-2021-es tanévben – írta szerda este Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter a közösségi oldalra.
Romániában valamennyi lakos, köztük az országban jogszerűen tartózkodó külföldiek is, jogosultak a koronavírus elleni ingyenes vakcinára, amelyre az oltási stratégiában meghatározott elsőbbségi elvek betartásával kérhetnek előjegyzést – erősítette meg az MTI-nek szerdán az oltási kampányt koordináló bizottság (CNCAV).<
Ismét nő a koronavírusos megbetegedések száma Romániában, és bár jelenleg ellenőrzés alatt áll a helyzet, hamar kedvezőtlen fordulatot vehet – véli Klaus Iohannis, aki szerint semmi nem indokolja, hogy ne használjuk az európai szinten jóváhagyott vakcinák mindegyikét.
Tiszteletben tartom az állampolgári jogokat, beleértve a szexuális irányultság megválasztásához való jogot – jelentette ki szerdán Ludovic Orban, a képviselőház liberális elnöke. A politikus hozzátette azonban: a maga részéről a hagyományos családmodell támogatója.
Politikailag független személyt tervez az ombudsmani tisztségbe jelölni a kormánykoalíció – nyilatkozta szerdán Ludovic Orban. Korábbi sajtóhírek szerint az RMDSZ kapja a tisztséget.
Nőtt az elmúlt 24 órában az egy nap alatt regisztrált koronavírusos esetek száma Romániában, összlétszámuk megközelítette a 875 ezret – közölte szerdán a stratégiai kommunikációs törzs (GCS).
Körülbelül 140 intenzív terápiás, illetve 210 szubintenzív ellátásra alkalmas ággyal bővítik ki azokat a kórházakat, ahol COVID-19-cel diagnosztizált pácienseket kezelnek – közölte kedd este az egészségügyi minisztérium.
Az elmúlt 24 órában az AstraZeneca oltására előjegyzett mintegy 33 ezer személy mondta vissza az oltási időpontját – nyilatkozta kedden a koronavírus elleni oltási kampányt koordináló bizottság (CNCAV) elnöke.
Az RMDSZ ki szeretné vonni magát a közpénzek felhasználásának átláthatóságát biztosító törvény hatálya alól – állítja több romániai civil szervezet.