Egy hónaposra „hízhat” a tavaszi vakáció a járványhelyzet miatt

Egy hónaposra „hízhat” a tavaszi vakáció a járványhelyzet miatt

A húsvéti vakáció kiterjesztését fontolgatja az oktatási minisztérium, hogy az a katolikus és az ortodox húsvétot is magába foglalja. Sorin Cîmpeanu tárcavezető a súlyosbodó járványhelyzettel indokolja az otthonmaradást.

2021. március 23., kedd

Több mint hatezer új eset, sok halálos áldozat, telítettség az intenzíven

Nőtt az elmúlt 24 órában az egy nap alatt regisztrált koronavírusos esetek száma Romániában, összlétszámuk meghaladta a 906 ezret – közölte kedden a stratégiai kommunikációs törzs (GCS).

Több mint hatezer új eset, sok halálos áldozat, telítettség az intenzíven
2021. március 23., kedd

Harmadik szakasz: a romániai várólistáról csaknem 50 ezren kaptak már időpontot koronavírus elleni oltásra

A romániai várólistáról 46 500-an kaptak már időpontot koronavírus elleni oltásra a harmadik szakasz keretében – közölte az oltási kampányt koordináló bizottság (CNCAV).

Harmadik szakasz: a romániai várólistáról csaknem 50 ezren kaptak már időpontot koronavírus elleni oltásra
2021. március 22., hétfő

Eltörölte a bírák és ügyészek előzetes nyugdíjba vonulását lehetővé tévő jogszabályt a szenátus

Elfogadta a bukaresti felsőház hétfőn döntéshozó kamaraként azt a jogszabályt, amely eltörli a bírák és ügyészek előzetes nyugdíjba vonulását lehetővé tévő törvényt.

Eltörölte a bírák és ügyészek előzetes nyugdíjba vonulását lehetővé tévő jogszabályt a szenátus
2021. március 22., hétfő

Jelenleg nem merül fel országos szintű lezárás az egészségügyi államtitkár szerint

Andreea Moldovan, a bukaresti egészségügyi minisztérium államtitkára hétfőn úgy nyilatkozott: jelen pillanatban nem esedékes az országos szintű karantén bevezetése.

Jelenleg nem merül fel országos szintű lezárás az egészségügyi államtitkár szerint
2021. március 22., hétfő

Mégis jöhetnek újabb megszorítások, módosítani készülnek a hatóságok a karanténszabályzatot

A karantészabályok módosításának lehetőségéről egyeztettek hétfőn az egészségügyi hatóságok. Eközben akár újabb megszorító intézkedéseket is eredményezhet a koronavírus-járvány harmadik hulláma.

Mégis jöhetnek újabb megszorítások, módosítani készülnek a hatóságok a karanténszabályzatot
2021. március 22., hétfő

A románok többsége nyugati irányultságú, de nem a nemzeti érdekek feladása árán

Románia lakóinak többsége úgy véli: országának a nyugati politikai és katonai szövetségekben a helye, de akkor is érvényesítenie kell nemzeti érdekeit, ha emiatt az Európai Unióból történő kizárását kockáztatja – derült ki egy hétfőn ismertetett felmérésből.

A románok többsége nyugati irányultságú, de nem a nemzeti érdekek feladása árán
2021. március 22., hétfő

Meghaladta a 900 ezret a járvány kezdete óta regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma

Csökkent az elmúlt 24 órában az egy nap alatt regisztrált koronavírusos esetek száma Romániában, összlétszámuk meghaladta a 900 ezret – közölte hétfőn a stratégiai kommunikációs törzs (GCS).

Meghaladta a 900 ezret a járvány kezdete óta regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma
2021. március 22., hétfő

Már április végén elkezdődhet a koronavírus elleni oltás a háziorvosi rendelőkben

Április végén vagy május elején elkezdődhet a koronavírus elleni oltás a háziorvosi rendelőkben Valeriu Gheorghiță, a romániai oltási kampányt koordináló bizottság vezetője szerint. Johnson&Johnson és AstraZeneca vakcinákat használhatnak.

Már április végén elkezdődhet a koronavírus elleni oltás a háziorvosi rendelőkben
2021. március 22., hétfő

Gheorghiţă: a vakcina típusát és az oltás várható időpontját is mutatja jövő hónaptól az online platform

Április elejétől az oltás becsült időpontját és a vakcina típusát is láthatják az online platformon regisztrálók – jelentette be Valeriu Gheorghiţă, a romániai oltási kampányt koordináló bizottság vezetője.

Gheorghiţă: a vakcina típusát és az oltás várható időpontját is mutatja jövő hónaptól az online platform
2021. március 21., vasárnap

Betiltaná a PSD a honatyák politikai vándorlását

A törvényhozók politikai vándorlását tiltó törvényjavaslatot tervez benyújtani a parlamentbe a Szociáldemokrata Párt (PSD) – jelentette be vasárnap az alakulat elnöke.

Betiltaná a PSD a honatyák politikai vándorlását

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

2021. március 21., vasárnap

Csaknem 350 ezer adag Pfizer-vakcina érkezik Romániába

Újabb szállítmány érkezik hétfőn az országba a Pfizer-BioNTech koronavírus elleni vakcinájából, összesen 345 150 dózis – tájékoztatott az oltással kapcsolatos tevékenységeket koordináló országos bizottság (CNCAV).

Csaknem 350 ezer adag Pfizer-vakcina érkezik Romániába
2021. március 21., vasárnap

Nincs megállás: egyre többen és többen kerülnek intenzív osztályra

Csökkent az elmúlt 24 órában az egy nap alatt regisztrált koronavírusos esetek száma Romániában, összlétszámuk meghaladta a 897 ezret – közölte vasárnap a stratégiai kommunikációs törzs (GCS).

Nincs megállás: egyre többen és többen kerülnek intenzív osztályra
2021. március 20., szombat

Maszk nélkül: tüntetéseket szerveztek Bukarestben a járvány miatt bevezetett korlátozások ellen

A koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozó intézkedések ellen tiltakoztak szombaton Bukarestben két helyszínen, a Victoriei és az Egyetem téren.

Maszk nélkül: tüntetéseket szerveztek Bukarestben a járvány miatt bevezetett korlátozások ellen
2021. március 20., szombat

Cîţu: hamarosan eléri a 80 ezret a napi beoltottak száma, nem lesz teljes lezárás

Románia miniszterelnöke ismét arról biztosította a lakosságot, hogy nem fognak teljes lezárást elrendelni az országban, a kormányfő ugyanakkor az óvintézkedések betartására intette az embereket.

Cîţu: hamarosan eléri a 80 ezret a napi beoltottak száma, nem lesz teljes lezárás
2021. március 20., szombat

Újabb rekordot döntött az intenzív osztályon kezeltek száma, hivatalosan már több mint 800 ezren kigyógyultak

Nőtt az elmúlt 24 órában az egy nap alatt regisztrált koronavírusos esetek száma Romániában, összlétszámuk meghaladta a 892 ezret – közölte szombaton a stratégiai kommunikációs törzs (GCS).

Újabb rekordot döntött az intenzív osztályon kezeltek száma, hivatalosan már több mint 800 ezren kigyógyultak
2021. március 20., szombat

Több mint 160 új Pfizer/BioNTech-oltópont nyílik többek között tíz erdélyi megyében

A Pfizer/BioNTech gyártó vakcinájának beadására kialakított 167 új oltópont nyílik az ország 13 megyéjében és Bukarestben. Az új központok várólistájára szombattól lehet feliratkozni, az oltás március 23-án, kedden kezdődik.

Több mint 160 új Pfizer/BioNTech-oltópont nyílik többek között tíz erdélyi megyében
2021. március 19., péntek

Folytatják az oltást az AstraZeneca „félretett”, ABV 2856 jelzésű vakcináival Romániában

Folytatják az oltást Romániában az AstraZeneca ABV 2856 jelzésű vakcinaszállítmányából ideiglenesen félretett dózisokkal.

Folytatják az oltást az AstraZeneca „félretett”, ABV 2856 jelzésű vakcináival Romániában