Fotó: Haáz Vince
Bukarestben, illetve Kolozs és Szeben megyében a legnagyobb a lakosságarányos átoltottság, a rangsor másik végén Giurgiu, Botoşani és Suceava megye áll – közölte keddi sajtóértekezletén a Covid-19 elleni oltáskampányt koordináló országos bizottság (CNCAV) elnöke.
2021. május 18., 14:522021. május 18., 14:52
2021. május 18., 16:142021. május 18., 16:14
Valeriu Gheorghiţă elmondta: a lista elején a főváros található, ahol a lakosság 35,7 százaléka megkapta már az oltást.
A katonaorvos szerint az átoltottság szerint a lista végén Neamţ 13,35, Bákó 12,65, Giurgiu 12,49, Botoşani 12,2 és Suceava 11,4 százalékkal „kullog”. Egyébként Gheorghiţă szerint országszerte 1403 háziorvos vette át a koronavírus elleni oltóanyagot. A családorvosok Johnson&Johnson, Moderna és AstraZeneca vakcinákat kaptak. 1373 családorvos a Johnson&Johnson által gyártott vakcinát vett át. Ebből az oltószerből 64 905-öt osztottak ki, több mint 29 ezret már be is adtak a pácienseknek.
Az Agerpres szerint elmondta: egy Botoşani megyei községi orvos saját hatáskörben egy háromnapos oltási minimaratont szervezett, amelynek során 180 személyt sikerült immunizálnia. A katonaorvos szerint a családorvosok által eddig beoltott személyek 56 százaléka vidéki, 44 százaléka városi volt.
Megyénként május 17-éig a legtöbb Covid elleni oltást Temes (2395), Dâmboviţa (1543), Călăraşi (1523) és Dolj (1035) megyében adták be. A vidéken dolgozó családorvosok a legtöbb adagot Călăraşi megyében adták be (1118), majd Dâmboviţa (930), Temes (850), Dolj (723) és Bihar (587) megye következik – mondta Valeriu Gheorghiţă. Azt is közölte, hogy
A 987 oltási központban összesen 1461 oltópont működik. 706 központban (1099 oltópont) a Pfizer vakcinájával (ezek közül 38-ban még mindig vannak várólisták), 130-ban (157 oltópont) a Moderna vakcinájával (kettőben van várólista), 148-ban (201 oltópont) az AstraZeneca termékével oltanak. 21 megyében a keddi nap folyamán a családorvosi rendelőkben működő pontok mellett megnyílik 41 más oltópont, ahol a Johnson&Johnson termékével oltanak. Ez utóbbi vakcinából osztanak ki további adagokat a mobil oltópontok és a drive-thru központok számára – mondta el Valeriu Gheorghiţă a Victoria-palotában tartott sajtóértekezletén.
A Covid-19 elleni oltáskampányt koordináló országos bizottság (CNCAV) a Speciális Távközlési Szolgálattal (STS) közösen
– tájékoztatott kedden, a Victoria-palotában tartott sajtótájékoztatójén a bizottság elnöke.
Valeriu Gheorghiţă szerint a hét végéig, de legkésőbb a jövő hét elejéig azt is megoldják, hogy a platformon elő lehessen jegyeztetni a Johnson&Johnson által előállított termékkel való immunizálásra is, tekintve, hogy ebből az oltóanyagból csak egy adag beadása szükséges, a platform jelenlegi beállításai szerint pedig a második adagot is elő kell jegyezni.
Bejelentette ugyanakkor, hogy további oltóközpontokat nyitnak a határátkelőknél – például Nagylakon vagy Borsnál – és a repülőtereken is, hogy lehetőséget nyújtsanak a hazatérő külhoni román állampolgároknak az oltás felvételére.
Ilie Bolojan miniszterelnök vasárnap egy Facebookon közzétett videóüzenetben jelentette be, hogy a kormány egy többéves beruházási költségvetési rendszer bevezetésén dolgozik.
A május 18-i elnökválasztás után a Romániát célba vevő orosz propaganda megváltoztatta céljait – jelentette ki az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) alelnöke, Valentin Jucan.
Az elmúlt 24 órában a belügyi szervek 6067 bevetésen vettek részt az állampolgárok védelmében, a katasztrófavédelem munkatársai 1361 esetben nyújtottak sürgősségi orvosi segítséget, és több mint 700 sofőr jogosítványát vonták be.
Zivatarokra, jégesőre és erős szélre vonatkozó másodfokú (narancssárga jelzésű) riasztást bocsátott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hét erdélyi és moldvai megyére.
Szeptember elsejétől az egészségügyi minisztérium honlapján elérhető online űrlapon tehetnek bejelentést azok a betegek, akiket indokolatlanul küldtek át az állami kórházakból magánrendelőkbe – jelentette be Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter.
Oroszországnak világosan el kell köteleznie magát a béke útján, és le kell állítani a civilek és a civil infrastruktúra elleni támadásokat – hangsúlyozta szombat este Nicușor Dan román elnök az alaszkai csúcstalálkozóra reagálva.
Összesen 120 millió euró európai forrás áll rendelkezésre az Egészségügyi Operatív Program keretében a járóbeteg-szakrendelők fejlesztésére, hogy a páciensek gyorsan hozzáférhessenek a diagnózishoz és kezeléshez – jelentette be Alexandru Rogobete.
Az idei első negyedévben országszerte összesen 68 gyereket hagytak sorsukra a szülészeteken és más egészségügyi intézményekben; ez a szám 13-mal nagyobb az egy évvel korábban jegyzettnél – közölte az országos gyermekjogvédelmi hatóság (ANPDCA).
Meghalt szombaton egy 70 éves brit turista a Bucsecs-fennsíkon.
Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) szombaton közölt adatai szerint 2025 júliusában 11 710 személynek folyósítottak különleges nyugdíjat, 25-tel többnek, mint előző hónapban.
szóljon hozzá!