Két romániai gyermekből egyet vernek a szüleik, 18 százalékuk éhesen fekszik le, 5 százalékukat fizikailag bántalmazzák az iskolában – derül ki a Mentsük meg a gyermekeket romániai szervezete elemzésből.
Továbbra is magas a néhány hete az ellenzék vezető erejéből a kormánykoalíció legnagyobb pártjává avanzsált Szociáldemokrata Párt (PSD) támogatása.
Ünnepi ülést tartott a parlament Románia alkotmánya elfogadásának harmincadik évfordulója alkalmából.
Az egyik bukaresti iskolából jelentették az első olyan lehetséges koronavírusos megbetegedést, amelyre a hétfőn elkezdett nyáltesztes szűréssel derül fény – közölte az oktatási miniszter.
A keddre virradó éjszakától kezdődően országszerte csapadékosra fordul az idő, sok helyen havazás várható – tájékoztatott hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Internetes apróhirdetésekben kínálják eladásra egyes szülők az iskolai nyálteszteket, amelyeket azért kaptak, hogy a hét folyamán otthon teszteljék gyermeküket, fertőzött-e koronavírussal.
A következő héten dönt a kormány a karácsonyi ünnepek előtt hatályba lépő pótlólagos járványügyi óvintézkedésekről – közölte vasárnapi sajtótájékoztatóján a román egészségügyi miniszter.
Tesztkötelezettséget vezetnek be a román hatóságok a nem uniós tagállamokból beutazók számára a koronavírus omikron variánsának felbukkanása nyomán. Az EU-tagországokból érkezők Covid-igazolványt kell felmutatniuk.
Balesetet szenvedett egy gépkocsivezető vasárnap a Vaslui megyei Costeşti községben. A férfi bevallotta a kiérkező mentősöknek, hogy megölte a feleségét és a fiát.
Ideiglenes intézkedések bevezetésére lehet szükség az omikron variáns romániai terjedésének megfékezése érdekében – jelentette ki vasárnap az egészségügyi miniszter.
Romániában is megjelent a koronavírus omikron variánsa, eddig két esetet diagnosztizáltak a Dél-Afrikából hazaszállított utasok közül – jelentette be szombaton este a bukaresti egészségügyi minisztérium.
A legutóbbi tájékoztatás óta 1490 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, több mint 38 500 ezer teszt eredményének feldolgozása nyomán – közölte szombaton a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Az illetékesek egyöntetűen úgy gondolják, hogy nem kell kötelezővé tenni az oltási igazolványt a templomokban – jelentette ki péntek este az egészségügyi miniszter.
Ismét megvizsgálja az egészségügyi minisztérium és az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP), hogy indokolt-e negatív RT-PCR-teszthez kötni az ország területére való belépést december 5-étől – közölte pénteken a katasztrófavédelmi főigazgatóság (DSU).
Kettőt már bezártak a három hőerőmű közül, amelyek működése miatt az Európai Bizottság beperelte Romániát az Európai Unió Bíróságán, ezért Tánczos Barna furcsállja Brüsszel lépését.
Elindította pénteken a Román Rendőrség az EU Most Wanted 2021 elnevezésű kampányát.
A legutóbbi tájékoztatás óta 1673 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, több mint 51 ezer teszt eredményének feldolgozása nyomán – közölte pénteken a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
A kormány nem szándékozik kötelezővé tenni a Covid-igazolványt a templomokban – jelentette ki Kelemen Hunor kormányfő-helyettes, az RMDSZ elnöke.