Fotó: 123RF
Két romániai gyermekből egyet vernek a szüleik, 18 százalékuk éhesen fekszik le, 5 százalékukat fizikailag bántalmazzák az iskolában – derül ki a Mentsük meg a gyermekeket romániai szervezete elemzésből.
2021. december 06., 17:232021. december 06., 17:23
Az Agerpres által idézett dokumentum szerint 1115 kiskorú és 880 felnőtt megkérdezésével készült felmérés eredményei azt mutatják, hogy a gyermekek 46 százaléka állítja azt, hogy verik őket a családban, miközben a szülőknek csak a 28 százaléka ismeri el a testi fenyítés alkalmazását.
A kamaszok 2,9 százaléka állította azt, hogy szexuális kapcsolatra kényszerítették őket. A válaszokból kiderül, hogy gyermekek 5 százalékát fizikailag, 22 százalékát pedig érzelmileg bántalmazták a pedagógusok az iskolában.
egyötödük pedig arra panaszkodott, hogy nem engedik el őket társaikkal találkozni vagy játszani. Mintegy 4–5 százalék azoknak a gyerekeknek az aránya, akiket otthon éheztetéssel büntetnek – ismertette az adatokat Ciprian Grădinaru szociológus.
A szervezet munkatársa elmondta, a gyermekek egyharmadával előfordult már, hogy nem kaptak otthon meleg ételt, több mint egyötödüket nem mindig viszik orvoshoz, ha betegek, és egyötödük néha éhesen fekszik le esténként. A szociológus további adatokat is sorolt.
Hat százalékuk arról számolt be, hogy durván verik vagy hosszan térdepeltetik őket büntetésből otthon. Ugyanakkor közel 30 százalékuk hozzáfért már az interneten vagy a televízióban szexuális tartalmú felvételekhez.
Az urnáktól hosszú ideje távolmaradók mozgósításában lát esélyt Kelemen Hunor RMDSZ-elnök arra, hogy ne a magyarellenes George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke nyerje meg az elnökválasztást.
Marcel Ciolacu hét elején lemondott miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke kivárásra játszik, és mindenképpen kormányra juttatná pártját, akár a szélsőjobboldali George Simion győz, akár a liberális Nicușor Dan.
Állampolitikává emelné Romániában Orbán Viktornak, Magyarország miniszterelnökének bizonyos álláspontjait George Simion. Eközben Nicușor Dan úgy véli, Románia a nemzeti kisebbségekkel szembeni „jó gyakorlat modellje”.
Több mint 1,3 millió román állampolgár került ki a társadalmi nélkülözés és a mélyszegénység veszélyeztetettségéből 2023 és 2024 folyamán – jelentette ki csütörtökön Simona Bucura-Oprescu munka- és családügyi miniszter.
A Richter Gedeon új megközelítése az endometriózis kezelésében nem csupán a tünetek enyhítését célozza, hanem a betegek hosszú távú jólétét helyezi a középpontba.
Mindkét, a megismételt elnökválasztás második fordulójába jutott jelöltet bírálta Crin Antonescu, a kormánykoalíció jelöltje, miután a vasárnapi megmérettetésen leszerepelve csupán a harmadik helyen végzett.
Megtartotta csütörtökön első ülését a Cătălin Predoiu vezette ügyvivő kormány, amelynek tagjai azt mondják, a kabinet ellátja a napi teendőit. Bogdan Ivan ügyvivő gazdasági miniszter szerint pedig Románia továbbra is stabil ország.
A szélsőjobboldali, magyargyűlölő George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke nyeri meg a megismételt elnökválasztást egy, a második fordulóba bejutott másik jelölt, Nicușor Dan által szerdán este ismertetett felmérés szerint.
Victor Ponta képviselő, korábbi elnökjelölt szerdán bejelentette, hogy Románia az első néven politikai platformot hoz létre, amelyhez várja parlamenti képviselők, polgármesterek és gazdasági vezetők csatlakozását, többek között a PSD-ből.
Közvitára bocsátotta szerdán a munka- és családügyi minisztérium az in vitro megtermékenyítést támogató program alkalmazási szabályairól szóló rendelet tervezetét.
szóljon hozzá!