Cîmpeanu: sokan használták az első napon a nyál alapú iskolai teszteket, már pozitív esetről is tudnak

A tárcavezető hangsúlyozta, bíznak a szülők, tanárok és tanulók felelősségtudatában •  Fotó: Haáz Vince

A tárcavezető hangsúlyozta, bíznak a szülők, tanárok és tanulók felelősségtudatában

Fotó: Haáz Vince

Az egyik bukaresti iskolából jelentették az első olyan lehetséges koronavírusos megbetegedést, amelyre a hétfőn elkezdett nyáltesztes szűréssel derül fény – közölte az oktatási miniszter.

Hírösszefoglaló

2021. december 06., 15:422021. december 06., 15:42

2021. december 06., 16:112021. december 06., 16:11

Sorin Cîmpeanu a parlament épületében nyilatkozva rámutatott, „a várt hiányosságokon túlmenően” sokan használták a nyál alapú antigén teszteket, és a bukaresti egészségügyi igazgatóság jelentette az első pozitív teszteredményt. A fővárosi I. L. Caragiale középiskolába járó egyik gyereknek lett pozitív a tesztje, az eredményt azonban még meg kell erősíteni egy RT-PCR-teszttel – nyomatékosította.

A tárcavezető hangsúlyozta, törvény hiányában a nyáltesztes szűrést nem lehet kötelezővé tenni, de bíznak a szülők, tanárok és tanulók felelősségtudatában – írja az Agerpres.

A miniszter rámutatott, mindössze 216 iskola vállalta, hogy az iskolában végzi el a szűrést, 467 úgy határozott, hogy tanulóinak egy részét otthon, másik részét az iskolában tesztelik, a többi tanintézet pedig a szülőkre bízta az eljárást.


Sorin Cîmpeanunak meggyőződése, hogy idejében meg fog érkezni a következő nyáltesztszállítmány. Ugyanakkor kérte az ezek szétosztásával megbízott katasztrófavédelmi felügyelőségtől, hogy lehetőség szerint egyenként becsomagolva osszák ki a teszteket.

korábban írtuk

Gyerekük tesztelése helyett egyes szülők máris a neten árulják az iskolai nyálteszteket
Gyerekük tesztelése helyett egyes szülők máris a neten árulják az iskolai nyálteszteket

Internetes apróhirdetésekben kínálják eladásra egyes szülők az iskolai nyálteszteket, amelyeket azért kaptak, hogy a hét folyamán otthon teszteljék gyermeküket, fertőzött-e koronavírussal.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Kelemen Hunor: nem tudjuk elfelejteni az Úzvölgyét

Az urnáktól hosszú ideje távolmaradók mozgósításában lát esélyt Kelemen Hunor RMDSZ-elnök arra, hogy ne a magyarellenes George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke nyerje meg az elnökválasztást.

Kelemen Hunor: nem tudjuk elfelejteni az Úzvölgyét
2025. május 09., péntek

Ciolacu kivár és kormányra juttatná a PSD-t, ha Simion nyer, ha Dan az értesülések szerint

Marcel Ciolacu hét elején lemondott miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke kivárásra játszik, és mindenképpen kormányra juttatná pártját, akár a szélsőjobboldali George Simion győz, akár a liberális Nicușor Dan.

Ciolacu kivár és kormányra juttatná a PSD-t, ha Simion nyer, ha Dan az értesülések szerint
2025. május 08., csütörtök

Orbán Viktor és a magyarok is téma volt George Simion és Nicușor Dan választási vitáján

Állampolitikává emelné Romániában Orbán Viktornak, Magyarország miniszterelnökének bizonyos álláspontjait George Simion. Eközben Nicușor Dan úgy véli, Románia a nemzeti kisebbségekkel szembeni „jó gyakorlat modellje”.

Orbán Viktor és a magyarok is téma volt George Simion és Nicușor Dan választási vitáján
2025. május 08., csütörtök

A munkaügyi miniszter szerint 1,3 millió honfitársunk került ki a mélyszegénységből

Több mint 1,3 millió román állampolgár került ki a társadalmi nélkülözés és a mélyszegénység veszélyeztetettségéből 2023 és 2024 folyamán – jelentette ki csütörtökön Simona Bucura-Oprescu munka- és családügyi miniszter.

A munkaügyi miniszter szerint 1,3 millió honfitársunk került ki a mélyszegénységből
2025. május 08., csütörtök

Új korszak az endometriózis kezelésében: fókuszban a betegek életminősége

A Richter Gedeon új megközelítése az endometriózis kezelésében nem csupán a tünetek enyhítését célozza, hanem a betegek hosszú távú jólétét helyezi a középpontba.

Új korszak az endometriózis kezelésében: fókuszban a betegek életminősége
2025. május 08., csütörtök

Antonescu mindenkit kiosztott, miután elbukta az elnökválasztást

Mindkét, a megismételt elnökválasztás második fordulójába jutott jelöltet bírálta Crin Antonescu, a kormánykoalíció jelöltje, miután a vasárnapi megmérettetésen leszerepelve csupán a harmadik helyen végzett.

Antonescu mindenkit kiosztott, miután elbukta az elnökválasztást
2025. május 08., csütörtök

Megtartotta első ülését az ügyvivő kormány – Románia továbbra is stabil ország a gazdasági miniszter szerint

Megtartotta csütörtökön első ülését a Cătălin Predoiu vezette ügyvivő kormány, amelynek tagjai azt mondják, a kabinet ellátja a napi teendőit. Bogdan Ivan ügyvivő gazdasági miniszter szerint pedig Románia továbbra is stabil ország.

Megtartotta első ülését az ügyvivő kormány – Románia továbbra is stabil ország a gazdasági miniszter szerint
2025. május 08., csütörtök

Felmérés: nem Nicușor Dannak áll a zászló a második fordulóban

A szélsőjobboldali, magyargyűlölő George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke nyeri meg a megismételt elnökválasztást egy, a második fordulóba bejutott másik jelölt, Nicușor Dan által szerdán este ismertetett felmérés szerint.

Felmérés: nem Nicușor Dannak áll a zászló a második fordulóban
2025. május 08., csütörtök

Románia az első: politikai platformot alapít Victor Ponta

Victor Ponta képviselő, korábbi elnökjelölt szerdán bejelentette, hogy Románia az első néven politikai platformot hoz létre, amelyhez várja parlamenti képviselők, polgármesterek és gazdasági vezetők csatlakozását, többek között a PSD-ből.

Románia az első: politikai platformot alapít Victor Ponta
2025. május 07., szerda

Legtöbb tízezer, meddőséggel küszködő pár kaphat állami támogatást

Közvitára bocsátotta szerdán a munka- és családügyi minisztérium az in vitro megtermékenyítést támogató program alkalmazási szabályairól szóló rendelet tervezetét.

Legtöbb tízezer, meddőséggel küszködő pár kaphat állami támogatást