Egyelőre nem terheli le a koronavírus-járvány ötödik hulláma a hazai kórházak intenzív terápiás részlegeit – számolt be szerda este Raed Arafat.
Az elmúlt két hónapban 74 olyan vádlottat ítéltek el jogerősen, akiket a korrupcióellenes ügyészség (DNA) állított bíróság elé – tájékoztatott szerdán a DNA.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke szerint már késő lenne elfogadni a Covid-igazolvány munkahelyi bevezetéséről szóló törvényt.
Tizenöt napot adott a kormány az energiaszolgáltatóknak az árplafont és a -kompenzációt mellőző, a fogyasztókat megrövidítő számlák korrigálására, addig felfüggesztik ezek kifizetését.
Bérköveteléseik nyomatékosítása érdekében kétórás figyelmeztető sztrájkba léptek szerdán a pedagógusok Romániában, a statisztikusok pedig a legnagyobb kormánypárt, a Szociáldemokrata Párt (PSD) székháza előtt tüntettek.
Alexandru Rafila egészségügyi miniszter a szerdai kormányülés elején kifejtette, nem igazak azok a hírek, amelyek szerint exponenciálisan nő a gyerekek körében a koronavírusos megbetegedések száma.
A Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS) szerdai közlése szerint az utóbbi 24 órában 16 610 személyt diagnosztizáltak SARS-CoV-2-fertőzéssel és 58 koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetet regisztráltak. Ebből két haláleset korábban következett be.
Több ezer dokumentumot küldött el a Szekuritáte Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) a katonai ügyészeknek a kommunista diktatúra utolsó évei alatt gyerekeket beszervező szekus tisztekről.
A nyílt utcán, iskolába menet szúrtak meg egy 17 éves fiatalt szerda reggel Temesváron.
Figyelmeztető sztrájkot tartanak szerdán a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetségének (FSLI) és a Spiru Haret Tanügyi Szakszervezeti Szövetségnek a tagjai.
A bukaresti Nemzetvédelmi Egyetem (UNAp) kedd délután tájékoztatott, hogy Nicolae Ciucă miniszterelnök kérésére elkezdte az eljárást a 2003-ban általa megvédett,
Áprilistól pályázhatnak az önkormányzatok a helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott beruházásokra – jelentette be keddi, bukaresti sajtótájékoztatóján a fejlesztési és közigazgatási miniszter.
Kisebb volt azok száma kedden Romániában, akik beadatták maguknak a koronavírus elleni oltást, mint ahány új fertőzöttet jelentettek a hatóságok.
A nagyon kicsi gyerekeknél légzőszervi megbetegedés helyett gyomor- és bélhurutra jellemző tünetekkel jelentkezik az omikronfertőzés – hívta fel a figyelmet Mihai Craiu.
A koronavírusos megbetegedések magas száma ellenére most nem nehezedik akkora nyomás a kórházakra, mint a járvány negyedik hulláma alatt – jelentette ki kedden Alexandru Rafila egészségügyi miniszter.
Pénteken 3095 iskolai osztályban/óvodai csoportban zajlott online az oktatási tevékenység – tájékoztatott kedden a tanügyi tárca.
A romániai energiatermelők és -szolgáltatók képviselőivel tárgyalt a miniszterelnök kedden a Victoria-palotában.
Plagizálással gyanúsította meg egy román publicista Nicolae Ciucă miniszterelnököt.